Nemzetközi filmblokkal bővül a fiatal filmesek alkotásait bemutató A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál. A Budapesti Művelődési Központ pályázati programja 2019. április 23. és 26 között az alkotókkal közösen keresi a választ arra, milyen változásokon ment keresztül az elmúlt években a kultúra fogalma.
Ugyanazt a mozit nézve is eltérő értelmezéseket kapunk, minden néző saját szűrőjén keresztül, átszínezve ad jelentéstartalmat egy-egy filmhez. Az AMIK szervezői a kultúra dinamikus, izgalmas, számtalan aspektussal rendelkező fogalmát szeretnék tetten érni az alkotók kamerájának segítségével. A kisfilmes műfaj erre kiváló eszköz, melynek elismerésére is hivatott az AMIK fesztivál és gála. "Azért nagyon különleges a rövidfilm, mint műfaj, mert ugyanolyan erős hatással tud lenni, és ugyanolyan életre szóló emlék tud maradni, mint a legjobb nagyjátékfilmek, és tizenöt perc alatt is el tudja érni ezt a hatást" – fogalmaz találóan Deák Kristóf Oscar- és Balázs Béla-díjas filmrendező, vágó, forgatókönyvíró, aki egy közönségtalálkozón szintén vendége lesz a fesztiválnak április 23-án.
A rendezvény célja, hogy a korosztály igényei, gondolkodásmódja koncentráltan jelenjen meg a fesztiválon, az alkotók képet kapjanak egymás látásmódjáról, hangot adjanak saját értékeiknek a vásznon. Különösen érdekes nézőpontot jelent idén a felhívásra Indiából érkezett 5 rövidfilm.
A rövidfilmfesztivál öt napon keresztül, különböző helyszíneken kínál színes, izgalmas programokat: szakmai beszélgetések, versenyprogram vetítések, kreatív kísérőprogramok váltják egymást a Budapesti Művelődési Központban, az érdeklődők betekinthetnek a gyakorlati alkotási folyamatba a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, valamint a Broadtest csapatával. A díjkiosztó gála április 26-án 16 órától lesz a Premier Kultcaféban.
Szakmai zsűri:
- Herczeg Zsófi, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál animációs projektkoordinátora, a Dot & Line alapító-szerkesztője
- Merza Gábor színész, rendező, operatőr, az Országos Diákfilmszemle alapítója
- Sergő Z. András, a Filmtekercs alapítója, főszerkesztő-helyettese
Előadók:
- Bognár Éva Katinka rendező, forgatókönyvíró, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója
- Deák Kristóf, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer, a Mindenki című Oscar-díjas kisfilm rendezője
Szakmai partnerek: Broadtest, Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, KEDD Stúdió, Kiscsoportos Játékok, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Premier Kultcafé.
A 2018-as AMiK legjobb animációs film díját elnyerő Szőrén-szálán (rendező: Rebák Tamás)
A fesztivál programja:
2019. április 23. kedd
- 17.00 – Rövidfilmes versenyprogram I. rész
- 18.00 – Fesztiválmegnyitó és Alternatív filmplakát-kiállítás (A kiállítás 2019. április 26-ig, a fesztivál végéig tekinthető meg.)
- 18.30 – A Mindenki című Oscar-díjas film közönségtalálkozóval egybekötött vetítése Deák Kristóf rendező jelenlétében.
2019. április 24. szerda
- 15.00 – Versenyprogram animációs blokk
- 16.00 – Rövidfilmes versenyprogram II. rész
- 17.00 – Szakmai előadás: A kamera előtt és mögött – tippek, ötletek minőségi rövidfilm készítéséhez (Együttműködő partner: Broadtest)
2019. április 25. csütörtök
- 10.00 – Animációs műhely diákoknak (Közreműködik a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér)
- 16.00 – Nemzetközi rövidfilmes versenyprogram
- 17.00 – Rövidfilmes versenyprogram III. rész
- 18.00 – Az animációkészítés kreatív oldala (Együttműködő partner: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)
2019. április 26.
- 16.00 – Díjátadó gála
- 16.30 – Nyertes filmek vetítése
- 17.30 – Állófogadás