Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Jön a Városi legendák-film és más animációs sorozatok

2019. április 10. - Herczeg Zsófi

Elkészülhet az Átjáró Másvárosba, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek, valamint a Szupermalac és Űrpatkány első évada, második évaddal folytatódhat a Kuflik, ráadásként pedig a Városi legendák első évada alapján tv-film is készül!

Mióta átalakítják a Médiatanácsot és addig leállt a pályázás, meglepetésünkre már másodszorra hoztak eredményt animációs pályázaton. Januárban a Macskássy Gyula-pályázatának harmadik fordulójában hét alkotónak összesen 57 millió forintot ítélt oda a Médiatanács, tegnap pedig a Dargay Attila-pályázaton kapott zöld utat öt terv összesen 246 millió forint értékben. 

Glaser Kati Városi legendák című miniepizódokból álló szériájáról már ódákat zengtünk, annyira szerettük.  A sorozat a legkülönbözőbb emberekről és dolgokról szól, mókás szokásokról, szerencséről, csodákról és tragédiákról, keveredik bennük a valóság és a képzelet. A sorozat történeteinek abszurdsága és szatirikussága, valamint a nagyon jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a széria grafikai stílusa és lendülete teszi egyedülállóvá a Városi legendákat, melyben éppen a digitális papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra. Már készül a második évad, az első két epizód már látható is volt az idei Friss Húson. Most viszont az első évadból készül tévéfilm A legendás család címen a Médiatanács támogatásával. Ahogy az alkotók írják, "a család kollektív tudatát a tíz éves Karolinán keresztül ismerjük meg, aki a gyerekszobában ülve, a családi fotóalbumot lapozgatva, narrátorként mesél a rokonokról." A széria korábbi epizódjaiban felbukkanó szereplők mind Karolina családjához tartoznak, a tévéfilmhez kb 20 percnyi plusz anyagot készítenek az alkotók, és újra lesz szinkronizálva, hogy egy kislány hangja fogja össze a történeteket. Mi már alig várjuk, aki pedig nem bírja ki, az itt megnézheti az eddigi epizódokat.

varosi_legendak_szeged.jpg

Glaser Kati: Városi legendák - Szeged

Gelley Bálint Magyari Andrea Átjáró Másvárosba című meséjét adaptálja animációs sorozattá. A széria pilot, valamint első három része már kész (Szkriptum, Kértem a következőt) vagy gyártás alatt van (Döbrögi), most pedig a maradék 9 epizódot támogatta a Médiatanács. Az Átjáró Másvárosba főhőse a kilencéves Kázmér, akihez egy nap a cserépkályhán keresztül küldönc érkezik egy másik világból. A neve Közbenjáró és segítséget kér. Másvárosban, ahonnan érkezett, egy ideje ugyanis nem történik semmi. Kázmér, és legjobb barátja Kamilla útra kelnek, hogy utánajárjanak a rejtélynek. A városka lakóit (Cerkát, a festőlányt, Egykő Albertet, a professzort, vagy Don Zon Górát, a muzsikust) egymás után éri el egy fura kór, ami hamarosan Kázmérék világában is felüti a fejét. A nyomok Szkriptumhoz, az íróhoz vezetnek, aki mindennap megírja, mi fog történni a városban. Kázmér és Kamilla feladata, hogy megállítsák a Semmit, ami lassan mindkét világot eluralja.

gelley_balint_x_atjaro_masvarosba_8.jpg

Gelley Bálint: Átjáró Másvárosba

Miklósy Zoltán és Herkó Attila Janó Manó és az elveszett harmatcseppek című projektje a piloton kívül eddig két részt takart, most a sorozat további 10 részére adott támogatást a Médiatanács. Janó Manó Csupalomb Erdő gondnoka, akinek legfőbb feladata megvédeni a lakókat, minden reggel ébreszteni az erdőt, és nem utolsó sorban gyógyitalokat és elixíreket készíteni. Ebben segítségére van jobbkeze, Ragacs Pamacs, akivel minden reggel begyűjtik a legfontosabb varázsitalhoz, a fénymannához szükséges hozzávalókat, amit a reggeli harmat és az öreg tölgyfa nedvének elegyéből állítanak elő. Egyik reggel azonban a harmatot sehol sem lelik, ezért Janó Manó útnak indul Zizgő Zizzencs, egy szentjánosbogár társaságában, hogy megtalálják az elveszett cseppeket. Kalandos útjuk során azonban folyamatos kihívásokkal találják szembe magukat, de a leleményes Janó Manó minden helyzetből kivágja magát. A sorozatról korábban itt írtunk, ahol a pilotepizód meg is nézhető.

jano_mano_still_02.jpg

Miklósy Zoltán, Herkó Attila: Janó Manó és az elveszett harmatcseppek

Könyvnek indult, de animációs sorozat lett a Szupermalac és Űrpatkányból Máli Csaba rendezésében, melyből már 7 epizódot láthattunk vagy nemsokára látni fogunk, és amely most a maradék hat részre kapott támogatást. Dóka Péter történetének középpontjában a két címszereplő áll, akikről korábban már írtunk is: "eléggé őrült ötletnek tűnik a sorozat koncepciója, amelyben a tanyán boldogan éldegélő Csocsó malac és Pati patkány élete egyik napról a másikra a feje tetejére áll. Egy reggel idegenek magukkal viszik Csocsót egy laboratóriumba, ahol azt tervezik, hogy kilövik a malacot az űrbe. Pati patkány a barátja után szökik, kiszabadítja, és mivel nagyon éhesek, mindent felfalnak, amit a laboratóriumban találnak. A lakomának köszönhetően szuperképességeik lesznek, ezért úgy döntenek, elkötik az űrhajót, és megszöknek a laboratóriumból. Az űrhajón hőseink potyautasokkal találkoznak: Fáraóval, a ravasz macskával, és Kleóval, a feleségével. Amikor a kandúr megtudja, hogy két új ismerősének szuperképességei vannak, úgy dönt, megalakítja a Fáraó és Tsa Szuperhős Ügynökséget. Csocsó malacot átnevezi Szupermalacnak, Pati patkány neve pedig Űrpatkány lesz. És innen indulnak az elképesztő kalandok."

szupermalac_es_urpatkany_3.jpg

Máli Csaba: Szupermalac és Űrpatkány

Jurik Kristóf és M. Tóth Géza sikersorozata, a Kuflik második évaddal folytatódhat. Az első évad is a Médiatanácstól kapott támogatást, melyből aztán egy mozikban bemutatott film is készült. Dániel András meséit annyira szeretik a gyerekek, hogy most újabb 13 történetből lesz sorozatepizód. A széria főhőse hét mesebeli lény, a kuflik, akik hosszú évek hazátlan vándorlása után egy viharos éjszakán találnak rá az Elhagyatott Rétre, a további vicces történetek központi színhelyére. Én tuti nem tudom visszaadni azt a mókás stílust, amiben a kuflitörténetek íródtak, de szerencsére már elérhetők online, úgyhogy nézzétek: 

süti beállítások módosítása