2018. május 2. és 6. között rendezték meg a 14. Pictoplasma fesztivált Berlinben, a kortárs karakterdizájn legfontosabb európai seregszemléjét, ahol alkotóművészek és producerek gyűlnek össze a holnap vizuális kultúrájáról beszélni. A fesztivál a karaktertervezés köré szerveződik és az avantgárd városi művészettől kezdve, a kortárs illusztrációkon és díjnyertes animációkon át a legfelkapottabb technológiai újításokig (mint a virtuális realitás, vagy kiterjesztett valóság) mindent felölel.

A Pictoplasma második napjára volt interjúidőpontom Alberto Vázquez-zel, az egyik, ha nem a számomra legkedvesebb animációs rendezővel. Alberto több elképesztő rövidfilm készítője, ő írta és rendezte a Decorado-t, a Unicorn Blood-ot és a Birdboy-t, valamint a Pszichonauták – Az elveszett gyerekek című egészestés filmet, utóbbit Pedro Riveróval közösen. Mikor találkoztunk, éppen a következő, Unicorn Wars című nagyjátékfilmjén dolgozott. Munkásságáért rengeteg nemzetközi fesztiválon kitüntették, többek között a Goya-díjjal, Spanyolország legfontosabb fesztiváljának fődíjával. A filmjei óriási hatással voltak rám, a világ, amit teremtett sötét, de egyszerre gyönyörű és elképesztő mélységekbe visz, ahol fanyar humorával mindig fájóan pontos tükröt tart a közönség elé. Minden alkalommal, amikor kijöttem a moziból, úgy éreztem, hogy valami lényegit tanultam meg az elcseszett emberi természetünkről.

Alberto Vázquez a Pictoplasma fesztiválon, háttérben a gyártás alatt lévő Unicorn Wars című egész estés filmjének képkockája

Személyesen találkozni Albertóval nagyon izgalmas volt. Nemcsak amiatt, hogy megismerhettem ezeknek a sötét és groteszk világoknak az alkotóját, hanem mert egyszer csak egy elképesztően jókedvű, érdeklődő és kedves ember ült velem szemben. Ez a beszélgetés volt a fesztivál legérdekesebb és legfelszabadítóbb élménye számomra.

Egy Annecy-ban készült interjúban azt mondtad, hogy a kedvenc munkaszakaszod az előkészítés. Van valamilyen rutinod a tökéletes munkakörnyezet megteremtésére?

Ez mindig a projekttől függ. Egy nagyjátékfilmnél, mint amilyen a Pszichonauták volt, vagy a Unicorn Wars, amin jelenleg dolgozom, nagyon szigorú vagyok magamhoz. De a rövidfilmeknél sokkal szabadabb lehetsz. Mert a projekt kicsi, könnyű kontrollálni. De mindig különbözőek a projektek. Például a Pszichonauták egy képregényemen alapszik, úgyhogy elég könnyű volt az előkészítés, mert a történet már majdnem kész volt. Viszont a Unicorn Wars-nál először meg kellett írnom a teljes forgatókönyvet, és csak apró firkákat készíthettem közben a sketchbook-omban. Nagyon kemény munka volt, de a producereimnek szüksége volt egy végleges forgatókönyvre, hogy tudjanak pályázni finanszírozásra spanyol és más nemzetközi alapoknál.

Most hol tartotok a produkcióban?

Jelenleg a storyboard közepén tartunk. Ez a kedvenc részem, ez a legkreatívabb az egész folyamatból, és persze az animatik. Ha van egy jó storyboard-od és egy jó animatikod, akkor van egy jó filmed. Aztán már odaadhatod a filmet egy animációs rendezőnek, vagy akár egy másik stúdiónak.

Ezzel azt akarod mondani, hogy kizárólag a kreatív részekre koncentrálsz és nem folysz bele az animálás folyamatába?

Nem szeretek animálni. Csináltam már, de borzasztóan béna voltam benne. Sokkal jobban szeretem az írást és a storyboard-ozást. És persze a zene készítését, mert zenész vagyok. Sosem tanultam iskolában, de jól dobolok és gitározok, illetve együtt dolgozom egy techno előadóval, akivel szuperül összeszoktunk.  

Nem is tudtam, hogy ennyire belefolysz a filmzene komponálásába. Ha már kreatív folyamatokról beszélünk, egy film készítésének hosszúra nyúló folyamata során volt már, hogy elvesztetted a hitedet a koncepcióban, amin dolgoztál?

Igen, rengeteg kétségem van, mert rendezőként folyamatosan döntéseket kell hozni. De magát a koncepciót próbálom nem megkérdőjelezni, mivel az mindennek az alapja és ha kételkedsz a koncepciódban, valószínűleg a film üzenete nincs a helyén. Nagyon szigorúnak kell lenned a projekt elején.

Alberto Vázquez: Decorado

Ha jól tudom, a Decorado fő témája a közösségi média hatása az emberekre. Hogyan vagy képes ennyire laza, asszociatív történetvezetésre úgy, hogy közben mégis összeáll az egész egy koherens filmmé?

A Decorado valójában két-három rövid képregényemből készült, amelyeket nagyjából nyolc éve rajzoltam, és úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne őket animációként adaptálni. Amikor elkezdtem dolgozni a különálló történeteken, az jutott eszembe, hogy berakhatnék egy kis dallamot az egyes részek közé, a "Decorado" refrént. Viszont számomra a legfontosabb a film eleje és vége. Egy erős kezdet és egy erős lezárás, a köztes részeken azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Pontosan ezt tettem a Decorado-ban. A rövidfilmjeimben valójában szabadságharcot vívok. A Decorado nagyon szabad, nagyon abszurd, néha pedig nagyon komoly, de a kezdete és a lezárása összetartja az egészet.

Ha már a szabadságnál tartunk, úgy gondolom, hogy nagyon sok animációs rendezőnek óriási kihívás megtalálni az egyensúlyt az absztrahálás és az érthetőség között. Viszont úgy látom, hogy te nagyon is képes vagy ezt kézben tartani. Hogy csinálod?

Szerintem a válasz a benne van a kérdésben. Mindig az egyensúly az. Ha valami túl világos, át kell egyensúlyozni a sötétségbe, ha pedig túlságosan sötét, át kell egyensúlyozni a világosba. Számomra a történetmesélés mindig egyensúlygyakorlat, a forgatókönyvvel, a rajzokkal, mindennel. A filmjeim elég abszurdak és őrültek. Például ha valaki megnézni a Pszichonautákat, talán azt gondolja magában, hogy ez a csávó egy kicsit bolond. De igazából nem vagyok az, nagyon szigorú és komoly vagyok, ha munkáról van szó.

Valóban érzékelhető a munkáidon a tudatos egyensúlyteremtés. Ha a történet túlságosan elsötétül, akkor mindig hozzáadsz valamit, hogy könnyítsd. Valamit, amitől nevetnünk kell, vagy egy szikrányi reményt kapunk.

Pontosan. Például a Pszichonautákban az egyensúly nagyon kézenfekvő. A szerelmi történet és a fertőzött toxikus világ körülöttük. Ha mondjuk van két-három sötét tónusú jelenet, akkor mindig megpróbálok berakni egy vicces momentumot, aztán egy egzisztenciális pillanatot, aztán megint sötét, sötét, sötét. Úgy pakolgathatod a jeleneteket, mint egy puzzle darabkáit. Csak legyen meg a film helyes kezdete és lezárása, és akkor kedvedre játszhatsz, ezen belül cserélgetheted a jeleneteket, ahogy csak akarod. Ez egy trükk, amit én találtam ki.

Senki sem tanított?

Nem, senki. A képregények készítése tanított. Az én iskolám a képregény volt.

Mit gondolsz, melyik a szabadabb: a képregények vagy az animáció világa?

A képregények világa, mivel az sokkal egyszerűbb, egyedül is dolgozhatsz, nem kell hozzá egy csapat. Nagyon közvetlen munka. Az eszed és a kezed kell hozzá.

Alberto Vázquez: Unicorn Wars

Mit szeretsz még a képregényekben mint műfajban?

Szerintem a képregény fő esztétikai eszköze az időugrás az egyes kockák között. Azt tehetsz két képkocka között, amit csak akarsz, akár egy egész életet átugorhatsz.

De ezt animációban is megteheted, csak vágsz egyet és ennyi.

Igen, de sokkal óvatosabbnak kell lenned az animációnál. Túl sok időbeli ugrás és a néző elveszíti a fonalat. A képregényben úgy ugorhatsz időt, ahogy csak akarsz, mert nyomtatott. Hátra és előre lapozhatsz, amikor csak elveszted a történet fonalát, az animáció pedig csak előre tud haladni. Ha egyszer is elveszted a nézőt, elvesztetted a történetet. Nagyon óvatosnak kell lenni, számomra ez a legfontosabb.

Kezded nagyon felkelteni az érdeklődésemet a képregény iránt. Tudnál ajánlani pár alkotót, akiket nagyra tartasz?

Alkotók, akik hatással voltak rám... Nem a rajzstílusukkal, hanem a gondolkodásukkal. Például Dave Cooper egy elképesztő művész. A norvég Rune Spaans rendező most készített filmet a munkáiból, vagy Stephane Blanquet és Max Anderson.

Te hogy váltál képregényművésszé?

Amikor a képzőművészetire jártam, akkor fedeztem fel a képregényt. Igazából egy darab képregényt, ami megváltoztatta az életemet. A Maus (Egér) című nagyon híres képregényt Art Spiegelman-tól. Elképesztő képregény, ami még Pulitzer-díjat is nyert. A második világháborúról szól, a zsidók egerek és a nácik pedig macskák.

Részlet Art Spiegelman Maus című képregényéből

Meglehetősen direkt ötlet...

Igen, nagyon egyszerű. A lengyelek disznók, a franciák pedig békák. De a történet elképesztően erős. Ötszáz oldal hosszú, nagyon ajánlom, mestermű! Amikor tizennyolc éves voltam, a lakótársam képregényrajzoló volt, ő ajánlotta nekem. Iszonyúan lenyűgözött a narratíva és a stílus. Nagyon szabadnak éreztem magam tőle, hiszen a képregényben azt tehetsz, amit csak akarsz, annyira szabad, annyira közvetlen. Így hát a lakótársammal elkezdtünk kiadni underground funzine-okat. Valójában már ekkor felbukkantak a Pszichonauták egyes elemei, például Birdboy karaktere, a Pszichonauták főszereplője. Végül 2005-ben kiadtam a teljes Pszichonauták képregénykötetet.

Ez volt az első képregénykiadásod?

Nem, a második, 2004-ben kiadtam egy képregényt, de abban emberek szerepeltek, és a migráció politikai és szociális vonalával foglakozott. Mivel Spanyolország galíciai tartományából származom, és akkoriban a gallok Németországba és Svájcba emigráltak, úgy éreztem, hogy ez nagyon izgalmas téma. De végül arra gondoltam, hogy mit csinálok? Hiszen én nem is vagyok emigráns.

Nem volt eléggé személyes?

Pontosan.

Alberto Vázquez Pszichonauták című képregényének borítója

Akkor fontos számodra, hogy csak személyes témákkal dolgozz?

Persze. Szerintem a legfontosabb, hogy a munkád mindig őszinte legyen. Őszinte legyen magadhoz és őszinte legyen a néző felé is. Ehhez pedig át kell engedned a történetet a saját szűrődön, a saját gondolkodásmódodon, a saját valóságodon. A Pszichonauták karaktereit például a barátaimról mintáztam. Az egész a valóság és a fantázia keveréke.

Még mit adaptáltál a saját valóságodból?

Galíciából származom, ami Spanyolország legészak-nyugatibb pontja, szinte olyan ez a csücsök, mint egy sziget, mint a világ vége. Nagyon nyomasztó, nagyon iparosított, nagyon esős és szürke. Egyáltalán nem olyan, mint az ország mediterrán részei. Pár évtizede az Európába áramló heroin és kokain főkapuja volt. Tizenéves voltam ekkoriban, de a barátaim idősebb testvéreinek életére nagyon nagy hatással volt. Sokan haltak meg a drogok miatt. Ekkor még fiatal voltam, úgyhogy számomra már más volt ez az időszak, de emlékszem, a drogfüggők mindennap ellopták az ebédpénzemet.

Nagyon erőszakos város volt?

Általában nem, de a 80-as, 90-es években rengeteg drogfüggő volt. Mindez benne van a Pszichonautákban. Birdboy karaktere egy drogfüggő srác, és egy barátom személyiségéből lett összegyúrva, Dinky, aki Birdboy barátnője, szintén egy barátnőm személyiségéből lett merítve.

Alberto Vázquez: Unicorn Blood

Azt látom a munkáidban, hogy a karaktereid nagyon groteszkek. Hogyha szépek kívülről, akkor rohadnak belülről, és ugyanez igaz fordítva is. Ezt látod a valódi emberekben is?

Persze. Minden emberben lakik egy szörnyeteg is, van bennünk fényesség és sötétség is. Folyamatosan harcolsz a két rész között. Az egész az egyensúly kérdése. Szeretem bizarrul felnagyítani ezt a dolgot, mivel szeretem az esztétikáját. Nagyon odavagyok a furcsa és misztikus dolgokért, szeretem, ha egy világ nem egészen teljes és érthető.

Az utolsó kérdésem a dolgok befejezésről szólna. Volt valaha problémád azzal, hogy megtaláld egy történet helyes lezárását?

A befejezés mindig a kezdet. Mindig a történet lezárásával kell, hogy kezdd és aztán onnan szerkeszd meg a történetet. Ha megvan a vége, megvan az egész sztori. Úgy mondanám “a befejezés a kezdete a történetnek.”

Bátory Péter