Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Elhunyt Cseh András

2017. december 30. - Herczeg Zsófi

90 éves korában elhunyt Cseh András animációs rendező, a Frakk és a Vackor című sorozatok alkotója.

Cseh András 1946 és 1951 között a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Szőnyi István festő és grafikus tanítványa volt. A Pannónia Filmstúdióban az 50-es években rajzolóként, mozdulattervezőként vagy operatőrként dolgozott Macskássy Gyula animációin, például a A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951), a Két bors ökröcske (1955), az Egér és oroszlán (1957) vagy A telhetetlen méhecske (1959) című filmeken. De részt vett Csermák Tibor 1961-es A piros pöttyös labda című animációjának elkészítésében is mozdulattervezőként, Csermák 1966-os Futyuri mint detektív című filmjét pedig már közösen jegyzik rendezőként. A 60-as évektől olyan animációs sorozatokon is dolgozott rendezőként, mint az Arthur- és a Peti-széria.

foky_otto_dargay_attila_cseh_andras_szabo_szabolcs.jpg

Foky Ottó, Dargay Attila, Cseh András, Szabó Szabolcs 

"Izgalmas kettősség a magyar animációs film történetében, hogy a folyamatos művészi útkeresés és a népszerű szórakoztató termékek szépen megférnek egymás mellett, s ezt az egyensúlyozást jól szemléltetheti Cseh András életműve." – írta róla két éve Varga Zoltán a KAFF retrospektív válogatásának ajánlójában. Cseh András a 60-as évektől szerzői filmeket is készített, melyekről Varga így ír: "az akkor divatos kollázsanimáció fanyar humorral és fergeteges táncjelenetekkel dúsított példája A tapéta nem minden (1964); az egyszerre lírai és komikus hangvételű, a rajzfilm és a kollázs ötvözetét kínáló Áprilisi szél (1965); vagy a Nyersanyag (1968) vitriolos portréja egy ember életútjáról – a technikákat kombináló film alighanem elsőként mozgat gyurmát a hazai animációban."

Ám ahogy Varga Zoltán is írja, a szélesebb közönség nem igazán a szerzői filmjeiről, hanem az olyan papírkivágásos animációiról ismeri Cseh András munkásságát, mint az első papírkivágásos sorozatként 1971-ben indult és négy évadot megélt Frakk, a macskák réme, vagy a Kormos István pisze kölyökmackó történeteit adaptáló Vackor (1985).

cseh_andras_frakk_kaff.jpg

Frakk, a macskák réme

süti beállítások módosítása