A skandinávok mindig is élen jártak az abszurd fekete humorban, ezt pedig a svéd Niki Lindroth von Bahr munkái is csak alátámasztani tudják. A fiatal rendező legutóbbi animációját, a The Burden-t (Min Börda / A teher) a legjobb rövidfilmnek járó Kristály-díjjal jutalmazták az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon, a film pedig az általunk sokat emlegetett Festival Scope oldalára is felkerült, július 7-ig még nézhető online.

Niki Lindroth von Bahr Stockholmban él és a rendezés mellett szobrászattal és jelmeztervezéssel is foglalkozik, például Nicklas Nilssonnal közösen tervezték David Bowie Blackstar című videóklipjének kosztümjeit is. Ezért nem meglepő, hogy animációiban is stop motion technikával dolgozik, nagyon nagy hangsúlyt fektetve minden apró részlet kidolgozására. Eddig három animációs filmet készített és mindhárom bejárta a világ fesztiváljait (a Berlinalén keresztül a Sundance-en át Annecy-ig) és megannyi díjjal is jutalmazták őket. 

Niki Lindroth von Bahr: The Burden

Mindegyik animációját ugyanaz a látványvilág és karakterek jellemzik: melankolikus városi környezet, antropomorfizált állatok, akik a társadalom peremén léteznek, és akiknek édes-keserű életébe pillanthatunk be, mindezt sok abszurd szituációval, de teljes mértékben empatikusan bemutatva. Néha olyan érzése van a nézőnek, mintha egy érdektelen kisember mindennapjaiból látna egy szeletet, de végülis ezek vagyunk mi, hétköznapi emberek, akikkel néha unalmas és mindennapos, néha pedig furcsa dolgok történnek. A svéd rendezőre igazán nem érvényes az a közhely, hogy dialóg nélkül több sikert érhet el, hiszen mindegyik filmje tartalmaz narrációt, párbeszédeket vagy épp éneket, ráadásul szándékosan ügyetlenül, a hangszínt elváltoztatva adják elő a szerepeket a szinkronhangok. 

Első filmje, a 2010-es Tord and Tord egy róka és egy nyúl kapcsolatáról szól, akik egymás mellett laknak és mindkettejüket Tord-nak hívják. Kezdetben azt hiszik, hogy a nevük mellett másban is hasonlóak, ám lassan kiderül, hogy ez mennyire nem így van. Megismerkedésük után nem sokkal saját levelezésbe kezdenek, először csak kedveskedésből, majd játékból kódolt üzenetekkel folytatják, mígnem egyikük félrekódolja az üzenetet. A Tord and Tord megtekinthető itt, 1 euróért.

A Bath House-ban két szálon fut a cselekmény: egy láthatóan rossz (pár?)kapcsolatban élő fiatal férfi és nő, valamint egy háromtagú banda indul fürdőzni egyet, de mindkét csapat más okból és mindenkinél fordulópontot hoznak az uszodai események. A pár inkább a háttérben képviseli a rossz kapcsolatban élők belenyugvó vagy épp tudomást sem vevő, és a néha kitörni vágyó attitűdjét, a központi vonalat pedig a három bandatag viszi, akik ki akarják rabolni az uszoda széfjét, mert biztosan értékes, ha valamit a széfben őriznek. A tudatlanság vezet végül az abszurd félreértéshez, és akárcsak a Tord and Tord-nál, a sok apró humoros mozzanat végül egy nagy adag melankóliát ad ki.

A The Burden-nel szintet lépett a rendező, ugyanis itt már nem szimplán egy lehangoló, kihalt városrészbe csöppenünk, ráadásul éjszaka, amiben csupa boldogtalan és a problémáit elfojtó alakkal találkozunk, hanem itt már megénekelve adják elő a figurák azokat a gondolatokat, amik bennük vannak az életükkel kapcsolatban. Elégedetlen és boldogtalan mindegyik, de ki-ki más módon. Egy motelben halak énekelnek arról, hogy mennyire szeretnének egyedül lenni és nem máshoz alkalmazkodni, vagy hogy mennyire utálják a külsejüket; egy étteremben takarító egerek perdülnek táncra; egy call center majom-munkatársai pedig a saját terveiket szeretnék megvalósítani, és az egész elégedetlenség-hullám egy supermarket kutya-dolgozójában csúcsosodik ki, akinél már fizikailag is omladozik a világ, ami körülveszi. Finom abszurd humorban a The Burden sem szenved hiányt, de a svéd rendezőnek mind közül ez a legempatikusabb filmje, melyben a musical-elemek eltávolíthatnák a nézőt, de épp az eltorzított és hamis hangok miatt még együttérzőbbé teszik a befogadót, ha nem lenne elég már önmagában az, hogy hétköznapi kisemberek (állatok képében) a leghétköznapibb munkát végzik, ami általában senkinek sem a karriervágya, és mindegyikről kiderül, hogy belül mennyivel többre vágyik. 

A The Burden július 7-ig nézhető online a Festival Scope oldalán.