Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Melyik MOME versfilmbe legyek szerelmes?

2017. január 03. - Herczeg Zsófi

Nemrég írtunk a készülő MOME versfilmekről, melyre az egyetem 2015 novemberében kapott támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. A MOME 2008 óta dolgoz fel kortárs magyar verseket és dalokat, a Médiatanácstól pedig 2012-ben nyert először támogatást tíz mű megfilmesítésére. A Kortárs gyerekversek és dalok második szériájában készülő 17 rövidfilm többek közt Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Lackfi János, Miklya Zsolt és Varró Dániel verseit dolgozza fel, melyeket a tanszék oktatója, Domonyi Rita dramaturg választott ki. A filmeket volt MOME Anim szakos hallgatók rendezik (Bognár Éva Katinka, Bakos Barbara, Bertóti Attila, Farkas Júlia, Gellár Csaba, Gelley Bálint, Hermán Árpád, Horváth-Molnár Panna, Molnár Tünde, Réthi Gábor, Sándor József, Tamás Iván, Végső Ágota, Vácz Péter, Zétényi Borbála), akik közül többen már másodszorra vesznek részt a projektben, de sok jelenlegi MOME Anim diák is dolgozik a filmeken.

hmpanna_rozsa_a_holdon_3.jpg

Képkocka Horváth-Molnár Panna most készülő versfilmjéből, a Rózsa a holdonból

Az egyetem működésének fontos eleme az inkubációs tevékenység, melynek során a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatóinak bevonásával valósulnak meg animációs projektek. Ezzel kapcsolatban a Médiatanács blogján 2014-ben megjelent egy interjú Fülöp Józseffel, aki szerint a Kortárs gyerekversek és dalok sorozattal az volt a céljuk, hogy "módot adjunk animációs mesterdiplomásainknak önálló projektek kialakítására, amelyek arra is alkalmasak, hogy kortárs irodalmi műveket népszerűsítsenek. A friss szemlélet mindkét vetületben megjelenik: fontos, hogy nemcsak a versek kortársak, hanem az animációk is. [...] Elsősorban a végzős hallgatókat céloztuk meg, azért, hogy pályakezdőként olyan megjelenési lehetőséghez jussanak, ahol a kreativitásuknak szabad teret nyithatnak, erre garancia a védett egyetemi környezet."

A gyártás lassan befejeződik, úgyhogy nemsokára láthatjuk is a kész filmeket. A korábbi posztban Horváth-Molnár Panna Rózsa a holdon című Miklya Zsolt-adaptációjáról írtunk, most pedig Farkas Júlia Rengete című animációját mutatjuk be, mely Kukorelly Endre versét dolgozza fel.

Farkas Júlia: Rengete

Farkas Juli 2009-ben végzett a MOME-n az Izmos királylányok című animációjával, melyben egy öreg király 12 lánya minden éjszaka nyomtalanul eltűnik, az uralkodó pedig megelégeli ezt és királyságát, valamint lányai kezét ígéri annak, aki kideríti merre járnak és mit csinálnak esténként. A film látványa senkit ne tévesszen meg, ahogy Báron György írta róla a Filmvilágban: "első látásra tiszta gyermeki amatőrizmus, akár a nehézkesen előadott szöveget hallgatjuk, akár az ovis rajzokra emlékeztető képeket nézzük. Ám ez csak a látszat: tudatos és pontosan eltalált forma ez, dadaista-szürrealista (neo)primitív játék, felsőfokon."

Juli a Rengete című versadaptációban is folytatja ezt a gyermeki, amatőrnek látszó, de abszolút tudatosan szerkesztett látványvilágot és cselekményvezetést. Kukorelly rövidke versének főszereplője egy ovis kislány, akibe szinte minden fiú szerelmes, ő pedig nem tud választani, hogy melyiket szeresse viszont. A leányka monológjához nem is találhattak volna jobb szinkronhangot, mint Stefanovics Angélát, aki például Bertóti Attila sokszorosan díjazott Mese című MOME Anim diplomafilmjében is a kislány hangját kölcsönözte.

UPDATE Felkerült a Mese TV oldalára Farkas Juli MOME versfilmje

A kétperces film látványvilágát és karaktereit Juli álmodta meg, akitől nem szokatlanok a szuperaranyos, színes állatkarakterek, ahogy a behance-oldalán is láthatjuk, de például a Gaia mama című szériatervének szereplői is nagyon hasonlóak a Rengete dzsungellakóihoz, csak ők egy lakótelepi lakásban éldegélnek a természet helyett. Ahogy Juli mondta, a versről egyből a dzsungel jutott az eszébe, ahol bármelyik állatnak lehet szerelmi problémája, de legfőképpen egy rózsaszín, nektárt evő denevérlánynak, akiért egy vidám kék kukac, egy víziló, egy csiga és egy rozmár is odavan. A rövidke film végül több is lesz, mint pusztán egy szerelmi sztori, mert megjelenik benne az átváltozás jelképe is, amit értelmezhetünk a felnőtté válás metaforájaként is.

A film hangdizájnere Beke Tamás, a zenét pedig Buttinger Gergely készítette, aki többek közt olyan animációkon dolgozott korábban, mint a Vastojás, vagy az Átjáró Másvárosba és az Ahány király, annyi mese című szériák. Juli mellett Sebesvári Soma animálta a filmet, de két jelenlegi MOME Anim hallgató, Kiss Panni és Muszka Máté is dolgozott rajta. Alább mozgó képeket válogattunk Juli tumblr-oldaláról, ahol még több filmkockát lehet találni.

Forrás: Farkas Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr312092789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása