Ann Marie Fleming ázsiai-kanadai animációs filmkészítő legújabb, 2016-os filmje a Window Horses, mely különleges elegye lett a különböző kultúráknak, képi ábrázolásoknak és művészeteknek, de leginkább a költészetnek és a zenének.

Főhősünk, Rosie Kanadában éli teljesen átlagos életét, a nagyszüleinél lakik és egy gyorsétteremben dolgozik. Az ablakon át csodálja a lovakat és gitározva verseket alkot, miközben Párizsról, a francia életérzésről és költészetről ábrándozik. Az így költött verseit kiadja könyvben, melyre egy Iráni költészeti fesztivál szervezői felfigyelnek és meghívják az eseményre. Ez a fesztivál végül megváltoztat mindent, amit eddig Rosie önmagáról és a világáról gondolt.

Az önbizalom-hiányos, de nagyon tehetséges lány a költészet világa előtti bemutatkozásából önkeresés, felnövekvéstörténet lesz. Ráeszmél, hogy nem minden úgy történt és nem minden olyan romantikus a világban, ahogyan azt gondolja. A forgatókönyvet is jegyző rendezőnő belesző számos kulturális, történelmi és politikai hivatkozást a történetbe, melyeken keresztül a film egy komplexebb, mélyebb világot állít elénk. A szereplők sorra mesélik el háttértörténeteiket, folyamatosan újabb részleteket tudunk meg róluk, és újabb puzzle darabok kerülnek a helyükre Rosie fejében is.

A lány (akárcsak a rendezőnő) olyan családból származik, ahol több kultúra keveredik egymással. Rosie anyja kínai, apja pedig iráni, ám ő nem beszéli ezeket a nyelveket, egyik kultúrát sem ismeri igazán. Érdekes megfigyelni, hogyan érinti meg mégis mindkettő, amikor először találkozik velük Iránban. Ezt a magával ragadó erőt a film látványvilága is kifejezi: amikor Rosie hallja a reggeli imádsághoz hívó éneket egyszerre színes, a dallamra kavargó vonalat lát, melynek különleges világába ő is belekerül, amikor pedig a kínai költő szavalja a versét, minden homogén lesz, Rosie színei is beleolvadnak a vers által megjelenített képbe.

Rosie idegenségét az őt körülvevő környezettel és kultúrákkal szemben jól mutatja a figura megformáltsága is, mivel ő teljesen máshogy van megrajzolva, mint a többi szereplő. Rosie teljesen minimalista, már-már pálcikaemberke stílusban készült és a fekete-fehér vonalak mellett az egyetlen szín rajta a rózsaszín, míg a többiek részletgazdagabb, színesebb ábrázolást kaptak.

Három művészeti alkotásmódhoz lehet kötni a Window Horses-t: a költészethez, zenéhez és a vizuális teremtéshez. Sokszor fordul elő, hogy kettő-kettő áll párban, vagy a költészet és a kép, vagy a zene és a kép. Ám a három egyszerre Rosie-hoz kapcsolódóan találkozik leginkább. Amikor először és másodszor ad elő, akkor mind a zene, a költészet és a kép is együttesen alkot egy különálló fantáziavilágot. De az utolsó versében a zenének már nincs olyan elemi szerepe. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy eleinte mindig gitárral komponálja a verseit, a zene által tud a költészete felszínre törni, a film végére pedig már nincs szüksége rá. Ahogy az életben megtalálja a kérdéseire a választ és valódi identitását, úgy válik egyúttal igazi költővé is.

A rendezővel készült interjúnk itt olvasható.