Sikeres fesztiválkörút után végre felkerült a netre a tavalyi év egyik legjobb animációja, a magyar-amerikai-angol koprodukcióban készült teeth, vagyis fogak Daniel Gray és Tom Brown rendezésében. 

Az emberek sokszor visszatérő rémálma a kihulló fogak, vagy az attól való félelem, mely sok jelentésréteggel párosulhat: például Jung szerint az álomban kihulló fogak azt jelentik, hogy készen állunk az újjászületésre, a megújulásra, ha pedig nem maguktól esnek ki, hanem kihúzzák őket, akkor valamilyen erős érzelem munkálkodik bennünk, amit még nem sikerült feldolgoznunk. Ez csak két példa, a sort még lehetne folytatni a rossz lelkiismerettel vagy az önbecsülés hiányával.

Aztán ugye ott van az a hétköznapi és természetes dolog, hogy mindenkinek esett már ki foga, vagy húzták már ki, illetve tömték be fogait, ezek pedig általában a fogorvoshoz kapcsolódnak, akihez leginkább akkor megyünk, ha valami gond van, ilyenkor pedig nem távozunk kellemes emlékekkel.

Daniel Gray és Tom Brown hatperces animációja minden ilyen és ehhez hasonló kellemetlen érzést, emléket előhív a nézőben, ez a feszengés pedig az alkotók szándékolt érzelmi reakciója is volt.

Daniel Gray, Tom Brown: teeth

A teeth-t a tavalyi Primanima versenyprogramjában is láthattuk és a közönségre már akkor is érezhetően mély benyomást tett ez a zsigeri, kényelmetlen és taszító, de közben mégis vonzó hatperces film. Az alkotók trójai falóként írták ezt le: egy vizuálisan kellemes látványt párosítottak egy meglehetősen nyugtalanító narratívával, ezzel fokozatosan vezetve be a nézőt az eszelős főhős megszállottságába.

Egy magányos, rögeszmés ember eltorzult világszemléletébe pillantunk be, akit egyébként egyszer sem látunk, csak a monológján keresztül hallunk (Richard E. Grant kísérteties hangján). Ő éppen annak a megszállottja, amitől az embereket kirázza a hideg, ami kellemetlen érzéseket kelt. A horrorfilmekből ismert őrült tudósként működik, teremtőnek képzeli magát, aki szerint nem elég tökéletes az, amit Isten létrehozott, ő még annál is jobbat szeretne kreálni – de mint tudjuk, ezek a törekvések mindig megbosszulják magukat. Már-már mazochista örömmel végzi egész életen át tartó tökéletesítését annak az egy dolognak, ami köré fanatizmusa épül.

Daniel Gray, Tom Brown: teeth

A teeth sokban hasonlít az alkotópáros nyolc évvel ezelőtti filmjéhez, a t.o.m.-hoz, melyben szintén egy különc és furcsa ember (itt kisfiú) mindennapos rutinját követjük nyomon, amint aprólékosan, már-már mániásan magyarázza, mit miért tesz. A teeth látványvilága egyébként ebből a párperces animációból merít, de itt még inkább törekedtek a minél erősebb vizuális nyelv kialakítására. Sok a közeli, az aprólékos részletekből kell összeraknunk a teljes képet, ettől klausztrofób és feszült hatást kelt a film. Kicsit mintha egy olyan puzzle-t raknánk ki, aminek rettegünk az összképétől. 

Szándékosan nem írtam többet, ugyanis a teeth-t úgy a legjobb nézni, ha keveset tudunk róla, mert annál jobban vonja be a nézőt, aki annál jobban feszeng, annál nagyobb hatást tesz rá. Legutóbb talán Pálfi György Taxidermia című filmjének harmadik szekvenciája volt ennyire nyugtalanító, undorító és zsigeri, egyben a maga őrült módján logikus és művészi.