Il-ho (vagyis Kitsat-1, az első dél-koreai műhold) mindennapjai unalmasan telnek az űrben. Fáradhatatlanul fürkészi a Koreai-félszigetet, ám egyszer csak felkelti figyelmét egy fiatal zenész, Kyung-chun. A fiú miatt Il-ho visszatér a Földre, szeretné megismerni az emberi szív rejtelmeit. Azonban azt még nem tudja, hogy Kyung-chun egy szerelmi csalódás miatt fejőstehénné változott. Ráadásul a tehénfiút üldözi egy hatalmas, gonosz szemétégető és egy simlis férfi is, aki mágikus állatok szervével kereskedik. Il-ho a fejébe veszi, hogy megvédi Kyung-chunt bármi áron, csak hadd hallja újra a fiú énekét. A furcsa pár segítségére siet egy vécépapírrá változott varázsló is.

The Satellite Girl and Milk Cow - Official Trailer from Budapest Film Zrt. on Vimeo.

Jang Hyun-yun író-rendezőként jegyzi első egészestés filmjét. Jang eddigi animációs rövidfilmjeiből megismerhetjük alkotói hozzáállását, miszerint hétköznapi történeteket helyez korántsem hétköznapi környezetbe. A Wolf Daddy (2005) című rövidfilmben a regényíró farkas élete egy csapásra megváltozik, amikor ismeretlen nők odahordják neki a zabigyerekeiket. A farkas feladja művészi ambícióit, hogy jó apjává váljon a kislánynak, a nyuszinak és a kis teknősnek, akik állítólag mind az ő gyermekei. A Coffee Vending Machine and Its Sword (2007) című rövidfilmben pedig egy kardforgató harcos elesik a csatában és kávéautomataként reinkarnálódik napjainkban. A harcosnak meg kell barátkoznia az új helyzettel, ebben pedig egy kedves lány segíti őt. A szatellitlány és a tehén (The Satellite Girl and Milk Cow, 2014) abszurd alaphelyzete is csak első benyomásra meghökkentő. Ugyanis ha a túlzások mögé nézünk, ez esetben is csak egy jól ismert történetet láthatunk: a lány szereti a fiút, a fiú meg nem tudja, hogy kit szeressen. Ez a történet a film bizarr világában is jól működik, sőt, a természetfeletti események hétköznapivá tétele még jobban ki is emeli az alapsztorit.

A történet elborultságával tehát nincs probléma. Az viszont gondnak számít, hogy az amúgy kiváló jelenetek nehézkesen állnak össze egységes történeti ívvé. Olyan érzése támadhat a nézőnek, mintha egy mozaikot nézne nagyon közelről, vagyis tudja, hogy ez kerek, egész, de csak külön elemeket lát. A kreatív ötletek és a hibbant poénok tökéletesen működnek (a figurák igyekszenek alkalmazkodni buggyant világukhoz), de sokszor kisiklatják a történet menetét. Ez korántsem annyira zavaró, hogy ne lehetne jól szórakozni a filmen. Ráadásul A szatellitlány és a tehén minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást tud nyújtani, hiszen közel sem olyan erőszakos és negatív hangú, mint a kortárs koreai rajzfilmek nagy része – pl. Disznók királya (King of Pigs, 2011), Padak (Padak Padak, 2012).

A rövidfilmes Jang útja kissé döcögősre sikeredett az egészestés rajzfilmek világába. Ennek ellenére A szatellitlány és a tehén nagyon szórakoztató közönségfilm, és még tanulsága is van a maga őrült módján. Egy bizarrul kedves élménnyel leszünk kevesebbek, ha kihagyjuk.

Szilágyi Miklós