Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Metamorfózisos animációk, utópiák és személyes történetek

2015. december 07. - Herczeg Zsófi

Az Anilogue Cartoon d’Or szekcióján kívül a Világpanoráma válogatás tartalmazza a legerősebb filmeket a világ minden tájáról. Ebben a blokkban láthattunk többek közt az Oscar-díjas Adam Elliot régóta várt gyurmafilmjét, az Ernie Biscuit-et, Bill Plympton legújabb animációját, a Legmagányosabb stoplámpát és Don Hertzfeldt Oscar-esélyes sci-fijét, A holnap világát.

Az ausztrál gyurmász, Adam Elliot ritkán készít filmet, viszont akkor mindig nagyon jót. A 2003-as Harvie Krumpet című rövidfilmjéért Oscar-díjat kapott, illetve 2009-ben a Mary és Max is szépen teljesített és a közönség is szerette. Elliot hétköznapi, kétbalkezes és szerencsétlen szereplői esetlenségükkel együtt is humort csempésznek a szomorkás hangulatú történetekbe. Ezt a melankólikus atmoszférát az Ernie Biscuit-ben is folytatja, ami egy szintén szerencsétlen férfiről és az ő társadalomba való beilleszkedéséről (illetve annak nehézségeiről) szól és az 1960-as években játszódik. Ernie egy Párizsban élő süket preparátor, akinek életét egy halott galamb fenekestül felforgatja: elkezd visszaemlékezni gyerekkorára és akkori szerelmére, aki már nem él, de megígérte neki, hogy együtt elmennek Ausztráliába. Ernie így is tesz, viszont az új földrészen szembesül azzal, hogy ott sem feltétlenül könnyebb az élet, és rengeteg új kalandba és szerelembe keveredik.

Elliot egy interjúban elmondta, hogy a korábbi filmjeihez képest ezt pozitívabbra szerette volna csinálni, mivel érzelmileg sokakat feldúlt a Harvie Krumpet és a Mary és Max is. Ez sikerült is neki, a fekete-fehér látványvilág ellenére valóban pozitív, sokszor nagyon vicces filmet látunk happy end-del, ráadásul Elliot korábbi munkáihoz képest sok akcióval és dinamikával.

ernie-biscuit_1.jpg

Az izlandi Einar Baldvin Strathmoor büszkesége című filmje intenzív, nyomasztó, mégis fantasztikusan letaglózó mű volt a Világpanoráma programjában.  Már az inspirátorok is sokat sejtetőek: Martin Scorsese Dühöngő bikája, Jack Johner boxoló, a negyvenes évek Disney animációi, Ingmar Bergman filmjei (Persona, Farkasok órája), John Carpenter A sötétség fejedelme című műve, a Dr. Caligari és a Nosfearu, H.P. Lovecraft munkái és persze Jack Nicholson a Ragyogásból inspirálták a rövidfilmet, ami markáns horror atmoszférát teremt képeivel és a hanghatásokkal. A Strathmoor büszkeségét elérhetővé tették az alkotók, így sokat nem kell magyarázni a dinamikusságán, erőszakosságán és a taszító világán, amiről nem tudtam levenni a szemem nyolc percen át. Mintha egy őrült, megszállott ember gondolataiba pillanthatnánk be, akinek folyton valami erőszakos dolog van a fejében. Hihetetlenül merész dolog volt Baldvintól, hogy be merte vállalni ezt a szokatlan narratívájú, brutális, érzelmileg is frusztráló történetet egy rasszizmusba beleőrülő eszelős emberről.  Érdemes elolvasni a Short of the Week interjúját a rendezővel, további megdöbbentő információkat tudhat meg belőle az ember.

The Pride of Strathmoor from Einar Baldvin on Vimeo.

A Theodore Ushev Az alvajáró című négypercese felüdülést hozott a Strathmoor büszkesége után. A kanadai rendező a spanyol Federico García Lorca Alvajáró románc (Romance Sonámbulo / Sleepwalking Romance) című versét dolgozta fel szabadon, ami egyébként magyarul is olvasható Nagy László fordításában, illetve több elemzés is készült róla. Lorca Cigányrománcok című kötetének egyik darabja az Alvajáró románc, ami a kötet többi balladájához hasonlóan a cigány népköltészetet, a spanyol nép szenvedélyeit és szenvedéseit dolgozza fel meglehetősen sok metaforával és felfokozott érzelemmel. Ushev nem történetmesélő művet készített a versből, hanem egy metamorfózisos animációt szöveg nélkül, a narratívát a színek és a formák változása, a hipnotikus táncok és a bolgár zenész, Kottarashky cigányzenére emlékeztető dallamai adják. A szürreális négyperces filmben keverednek a hagyományos és modern elemek, ötvöződik benne a rendező geometrikus stílusa, Lorca műveinek szimbólumai (a nők, a fekete szín, a víz, a levegő, stb.) és a kora huszadik századi spanyol művészet elemei.

Sonámbulo / The Sleepwalker – TRAILER from Bonobostudio on Vimeo.

Don Hertzfeldt A holnap világa című alkotása Oscar-esélyes, ugyanis felkerült az Akadémia tízes listájára, bár nem Akadémia-kompatibilis sem formailag, sem tartalmilag, így van miért izgulni. A közel húszperces film főszereplőjét, Emily-t felkeresi a harmadik generációs klónja, hogy elmesélje neki a jövőt, illetve egy elfelejtett gyerekkori emlék felidézése miatt. Utópisztikus történet, amiben a jövő negatív színben tűnik fel, ahol már nem számít az egyén, illetve nincsenek is egyének, mert mindenki valakinek a sokadik generációs klónja és az eredeti ember emlékeit, illetve tulajdonságait csak kisebb hiátusokkal sikerül továbbörökíteni. A komoly téma sok apró humorforrást is rejt, amik főleg a kisgyerek Emily naiv világlátásán és a klón keserédes életvitelén tűnnek ki. Emellett a film grafikai stílusa sem a szokványos, kanonizált rajzfilmesztétikát követi, a Hertzfeldt-re jellemző látványvilág, az egyszerűség, a minimalizmus és a pálcikaemberek dominálnak sok-sok színnel és formával kombinálva.

A film teljes egészében megnézhető itt.

worldoftomorrow.jpg

A japán függetlenfilmes rendező, Mirai Mizue Csoda című nyolcpercese is a metamorfózisos animációk sorába tartozik és a rendezőre jellemző, sejtekből és amőbákból álló grafikai stílusban készült. A filmhez a Kickstarteren gyűjtöttek pénzt, Mizue pedig azt tűzte ki célul, hogy 365 napon át minden nap egy másodpercet rajzol (kézzel, filctollal) a filmből, így készült el ez a 8760 képből álló alkotás. A rendező story board nélkül, csak az érzelmeire hagyatkozva rajzolta a filmet, amihez 160 festőt is felkért segítségül, a játékos zenét pedig a (szintén japán) Pascals nevű, instrumentális együttes szerezte.

MIRAI MIZUE × PASCALS【WONDER -Trailer -】 from MIRAI_MIZUE on Vimeo.

A Kis, kalapos emberek Sarina Nihei Royal College of Art-on készült diplomafilmje, ami a tavalyi Primanima nagydíját is elnyerte. Jó párszor meg kell néznie az embernek, hogy valamennyire összeálljon a kép, mert annyira összetett és sokrétű a tartalma, de szerencsére az alkotó elérhetővé tette online, így ez nem okozhat gondot. A film a hétköznapi életet mutatja be, viszont azt feldúsítja ezeknek az apró embereknek a jelenlétével, akikkel folyton valami rossz történik. Mintha csak ezért lennének a világon, sőt még egy minisztériumuk is van, ahol befolyásolják, hogy kivel, mikor, mi történik. Nagyon furcsa film, még ha az elején olykor nevetünk is rajta, a vége felé egyre durvább dolgokat látunk, amik miatt már inkább feszengünk a székünkben. Erősen társadalomkritikus film, néhol még politikai parabolának is nevezik egyes oldalak. Olyan társadalmat mutat be, ahol senki nem foglalkozik a másikkal, ahol bármit meg lehet tenni következmények nélkül, mert minden felelősséget ezek a kis, kalapos emberek vállalnak fel. Viszont van, aki ebben hamar meglátja a logikai bakit, az erkölcsi abnormalitást és tesz ellene, egy olyan ember, akitől nem is várnánk – vagy éppen mégis.

SMALL PEOPLE WITH HATS from Sarina Nihei on Vimeo.

A Világpanoráma szekció másik nagyon várt filmje Bill Plympton A legmagányosabb stoplámpa című alkotása volt, ami egy elhagyatott útkereszteződésben lévő lámpa mindennapjait mutatja be a kezdetektől a sikerein át a bukásig és az újra felemelkedésig. Hogy miként lehet egy jelzőlámpának sikere vagy bukása, azt ki más tudná humorosabban elmondani, mint a független animációs filmek legendás rendezője, Plympton, aki egy ilyen hétköznapi és figyelmen kívül hagyott, viszont annál jelentőségteljesebb tárgyban is meglátta a potenciált. Plympton ebben a rövidfilmjében kerüli a korábbi filmjeire jellemző sötét komédiát, a groteszket és a frusztráló szituációkat, a Legmagányosabb stoplámpában sokkal érzékenyebben és empatikusabban mesél, viszont a szellemessége megmaradt. A filmet egyébként Patton Oswalt narrálja, aki korábban a L’ecsó patkányának kölcsönözte a hangját.

The Loneliest Stoplight Trailer from Bill Plympton on Vimeo.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr18146116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.12.09. 21:58:00

az mér van hogy ezeket a külföldi kisfilmeket általában teljes egészében meg lehet nézni a neten, míg a magyar - vélhetőleg állami pénzből is készült - kisfilmeket meg nem?

mer a magyar kultúrfarizeusok felsőbbrendűek? vagy mert a mi, a buta nép úgyse értenénk a magaskultúrát? vagy mér?

dotandline · http://dotandline.blog.hu 2015.12.09. 22:55:37

@endike: Ugyanannyira lehet megnézni teljes egészében külföldi rövidfilmeket, mint amennyire a magyar rövideket is. Ha elkészül, általában fesztiváloztatják, addig viszont nem kerülhet fel netre. Ez 1-2 év sajnos, ennek a készítők sem feltétlen örülnek, mert nekik is számít a nézettség és a visszajelzések. Azzal nem sokra megy senki, ha jókat olvas egy elérhetetlen filmről, ez tény. De vannak olyan szuper filmek, amiket nem küldenek fesztekre, így elérhetők neten és ott kapják meg a rengeteg elismerést.
Ha már kifesztiválozta magát a film, akkor sem feltétlen a rendezőn múlik, hogy felkerül-e netre. Például a MOME-s filmekről a MOME dönt, nem a készítők, pl Vácz Petinek is le kellett vennie vimeóról a Nyuszi és őzet (miután már többszáz feszten díjazott lett), mert csak a MOME honlapján lehetett elérhetővé tenni jogi okok miatt). De például a Fly me to the moon, a Dipendenza vagy az Otthon felkerült vimeóra és youtube-ra, pedig azok is MOME diplomamunkák.
Ugyanakkor például a Limbo-Limbo Travel elérhető VOD-on, vagyis bizonyos összegért ki lehet kölcsönözni, illetve meg lehet venni és le is lehet tölteni, holott még az is fesztiválozik.
Ha pedig Médiatanács által támogatott filmekről van szó, a sorozatokat adja a tévé, de az egyedi filmeket is vetítik - bár irreális időpontban és irtó ritkán, ez viszont nem a készítők és nem is a Médiatanács sara, hanem a tévéké. Kötelező kulturális tartalmakat szolgáltatni a köztévéken, viszont nekik ebből nem sok hasznuk van, ezeknek kicsi a nézettsége, ezért berakják valami oltári késői időpontra. Mint legutóbb a Candide-ot. Persze ezekről én is mindig lemaradok, mert annyira elrejtik a tv programban, úgyhogy általában csak feszteken látom az új sorozatokat és filmeket.
Ez az oldal is azért indult, hogy a friss magyar animációkról képben legyenek az érdeklődők, na meg a fesztekről, ahol lehet ezeket látni, és persze SOS szólunk, ha valami felkerül netre. Annyira nincs egységes platformja ezeknek a filmeknek, a magyar közönség csomó fantasztikus filmről nem is tud (nem csak animációsról, élőszereplős rövidekről sem), mert nem hájpolják őket, holott az igény is formálná a tartalomszolgáltatást.
süti beállítások módosítása