A 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra érkezett hozzánk Stéphan Roelants, mint a rövidfilmes zsűri egyik tagja és a fesztiválon bemutatott Rendkívüli mesék című animációs film producere. Roelants a film megtekintését követően készséggel válaszolt a nézők kérdéseire is. Jelenleg a luxemburgi székhelyű Melusine productions nevű cégét vezeti. A cég olyan Oscar-jelölt animációs filmek elkészítésében működött közre, mint az Ernest és Célestine, illetve A tenger dala. Következő munkája kézzel rajzolt 2D animáció lesz, ami Afganisztánban játszódik tálib környezetben és egy fiatal lányról szól. A Rendkívüli mesékről az Art+ Cinemában kérdeztem.

Extraordinary Tales Official Trailer from Film Fund Luxembourg on Vimeo.

Mesélne a projektről? Miért éppen Poe-adaptációk és miért pont ezek a novellák? Eredetileg is egészestés, illetve szkeccsfilmnek szánták, vagy a rövidfilmek elkészülte után gondolták azt, hogy lehetne adni egy kerettörténetet az egésznek?

Először Raúl (Raúl Garcia, a rendező – a szerk.) és én arra gondoltunk, hogy elkészítünk egy fekete-fehér rövidfilmet Edgar Allan Poe Az áruló szív (The Tell-Tale Heart) című novellájából, később viszont arra az elhatározásra jutottunk, hogy sokkal kifejezőbb lenne egy öt történetet feldolgozó antológia. Innentől már végig öt sztoriban gondolkodtunk.

(A közönségtalálkozón elhangzott, hogy kávézás közben a rendezővel leírták egy lapra az öt kedvenc Poe novellájukat. Egy kivételével mindegyik cím megegyezett, Raúl Garcia valamelyik cím helyett a Fekete macskát (Black Cat) írta, de ebben is sikerült megegyezniük. – a szerk.)

Milyen volt Poe-t megfilmesíteni? Poe művei egy lélekállapotot írnak le, kísérteties atmoszférát teremtenek, nem túl cselekményesek, így filmre adaptálni is nehezebb – gondolnánk.

Igen, nehéz volt adaptálni, de remélem, hogy sikerrel hajtottuk végre. Eldöntöttük, hogy nem mindent veszünk bele, amit olvastunk, hanem csak azt, ami olvasás közben megjelent a szemünk előtt. Mikor a cselekmény elég egyértelmű, mint például A vörös halál álarca (The Masque of the Red Death), mikor látjuk a táncoló embereket és a különböző szobákat. Csak akkor kommentáltunk vagy használtunk (beszéd)hangot, ahol azt szerettük volna és szükséges is volt, hogy az irodalom is visszaköszönjön a filmben. Borzasztóan nehéz feladat volt megtalálni az egyensúlyt aközött, amit hallasz és amit látsz, miközben továbbra is tiszteletteljes és hű maradsz Poe-hoz. De mi bátrak vagyunk!

A különböző animációs stílusokat hogy választották ki? Voltak inspirátorok, például a képregényes részhez Roy Lichtenstein vagy a fekete-fehér szekvenciához Alberto Breccia, illetve Frank Miller (Sin City) képregénykészítő munkái?

Frank Miller nem volt befolyással ránk. Alberto Breccia volt az, akire az első pillanattól fogva gondoltunk, Raúl mindenképpen az ő stílusát akarta használni. Még a családjával is beszéltünk. Amikor ezt tisztáztuk, akkor mentünk tovább. A többi stílus általunk kedvelt grafikusoktól és festőktől ered. Az Usher-ház végéhez (The Fall of the House of Usher) Munch adta az inspirációt, igaz, nem az ő stílusát látjuk a vásznon. Egon Schiele volt az ihletője A vörös halál álarca stílusának. Raúl találta ki, hogy a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban (The Facts in the Case of M. Valdemar) című résznek az 1950-es évekbeli képregény-stílust adtuk az erős színeivel. A kút és az inga (The Pit and the Pendulum) számára Francisco Goya volt az ötletgazda, főként a rémálmok.

(Ugyancsak a közönségtalálkozón hangzott el, hogy a cél olyan CGI megalkotása volt, amiről az embernek nem az jut eszébe, hogy amit lát, az CGI. Mind ismerjük a látványos hollywoodi filmeket, mikor egy pillanat alatt megmondjuk, hogy az adott kép, amit látunk, az CGI-jal készült. Roelants szerint ezt sikerült elérni, nem csak a képregényes vagy a fekete fehér résznél, hanem a film egészénél. – a szerk.)

Hogyan választották ki a szinkronhangokat? Lugosi Béla archív felvétele hogy került a képbe?

Szinkronhangoknak olyanokat választottunk, akik szeretik Poe munkásságát, illetve akik valamilyen módon összekapcsolódtak Poe történeteivel, mint például Christopher Lee. A rendező Roger Corman, aki Prospero herceg egyetlen egy soros szövegét olvassa fel A vörös halál álarcában több Poe adaptációt is készített a '60-as években, mint például az Usher-ház végét, vagy A vörös halál álarcát, amiben nálunk meg is szólalt. Prospero herceget Vincent Price és Christopher Lee is eljátszotta. Ennél fogva a választások valamennyire maguktól értetődőek voltak számunkra és számukra is, így teljes mértékben támogatták a munkánkat. Lugosi Béla mindvégig ott volt Raúl fejében. Tudta, hogy ő lenne a legjobb, mert valamikor régen készültek vele hangfelvételek. Hónapokon át kerestük a felvételeket, nagyon nehéz volt előkeríteni őket - ez egy külön történet -, de Raúl mindenképpen ezeket akarta használni. Mikor végre megtaláltuk, részben feljavítottuk, mert az évek alatt sokszor megsérült, de azért hagytunk is benne sistergéseket és egyéb zörejeket, hogy a nézők is hallják. Lugosi Béla volt Raúl első választása.

Említette, hogy Roger Corman a hatvanas évek elején készített Poe-feldolgozásokat. Ő beleszólt valamennyire a film készítésébe?

Nem. Ezeket az adaptációkat mintegy egy hommage-ként készítettük, hogy lerójuk a tiszteletünket előtte. Nagyon örült neki és egy kicsit vicces is volt a helyzet, mivel ő is feldolgozta A vörös halál álarcát, és ezért akart abban megszólalni. Ő B-filmeket forgatott, de sok Poe rajongó ismeri ezeket az alkotásait is.

Az utolsó történet majdhogynem teljesen nélkülözi a dialógusokat, de a narrációt mindenképp. Miért választották ezt a megoldást, hogy Poe erős stílusát és a szavakkal való atmoszférateremtését leveszik a történetről?

Mert a történetet a maga szellemében próbáltuk feldolgozni. Számomra A vörös halál álarcában már a történet kezdetén mindenki halott. A kastélyban az emberek még élnek és próbálnak ellenállni a halálnak, táncolnak, egy hatalmas partin vesznek részt, de számomra ők a kezdettől fogva halottak. Azt akartuk, hogy a néző a legkevesebb narrációval és szöveggel is átélje a látottakat, hogy képekkel mondjuk el szavak helyett. Ezért van egyetlen egy mondat, ami arról szól, hogy Prospero herceg nem akar meghalni. Talán ez a történet nem is létezik. Elég nehéz ezt elemezni. Egyesek úgy gondolják, hogy amikor a nő megérkezik, azzal ő hozza a betegséget, a pestist a helyre.

A stílusváltozatok mellett a különböző nemzeti kultúrák keveredése is érződik a filmen (amerikai, angol, spanyol, francia), különösen a kerettörténeten, ami élesen elválik a gótikus rémtörténetektől és a spanyol halottak napját idézi meg a virágokkal és a motívumokkal. Ezeket jól látom?

A spanyolokat illetően elsősorban az inkvizíciót akartuk ábrázolni. Próbáltuk követni Raúl ízlését, ahol is a stílus kapcsolódik a történethez. Mindig a stílust igazítottuk a történethez, hogy kifejezze azt. Mint Az Usher-ház végében, ahol az összeomló épület és környezete reprezentálja azt, ahogy az elme felmorzsolódik és ahogy a férfi elveszti az eszét. A ház egy metafora és expresszíven próbáltuk érzékeltetni azt az őrületet, ahogy a ház és a környezete, mint a lélek és az elme összeomlik. Valahogy így választottuk ki a többit is.

*

Az interjú elkészítésében nyújtott segítségért köszönettel tartozom Zubora Ferencnek, aki a közönségtalálkozó moderátoraként és az interjú tolmácsaként volt jelen az eseményen.

Raúl Garcia Rendkívüli mesék című filmje december 10-től, a Vertigo forgalmazásában kerül moziforgalomba nálunk.