Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' / 2. rész / Az első amerikai profik

2015. október 14. - dotandline

Szeptembertől négyalkalmas előadássorozatot tart Geréb Anna filmtörténész 'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' címmel az Örkény István könyvesboltban. A könyvesbolt emeletén található Cultiris Galériában 2004-ben kiállítás volt Vajda Béla ismeretlen hagyatékából (akinek Moto Perpetuo című animációs rövidfilmje az 1981-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert), illetve idén nyáron a 85 éves Sajdik Ferenc (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász) grafikáiból volt látható válogatás, aminek szervezésében Geréb Anna is részt vett.

Az előadássorozatot minden hónap harmadik péntekén rendezik meg, az első része szeptember 25-én volt, a második alkalom pedig október 16-án lesz (utána november 20-án és december 18-án), minden alkalommal 17:30-tól az Örkény István könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István körút 26.).

A második alkalom részletei:

Az első amerikai profik

Élő figurák rajzvilágban – A rajzok elszabadulnak – Az önműködő képregény „3D”-ben

Winsor McCay (1869-1934)
Kis Nemo (Little Nemo, képregény 1905-től, film 1911)
Munkában a szúnyog (How a Mosquito Operates, 1909)

Max és Dave Fleischer (Krakow, 1893-1972, USA 1894-1979)
Tintamatyi kalandjai Koko bohóccal (Out of the Inkwell, 1918-29-ig)

Wallace Carlson (1894-1967)
Ábrándos Dud leteszi a cigit (Dreamy Dud He Resolves Not to Smoke, 1915)
Ábrándos Dud elmegy hazulról (Dreamy Dud Leaves Home 1919)

George Herriman (1980-1944, képregény-alkotó, Krazy Kat 1913-tól)
Krazy Kat és Ignatz a cirkuszban (Krazy Kat and Ignatz at the Circus, 1916)

Pat Sullivan (1885-1933) & Otto Messmer (1892-1983)
Macskamókák (Feline Follies, 1919, az első Felix-film)

Charles Bowers (1889-1946)
Mary and Gretel (1916, „3D” bábfilm)

Willis O'Brien (1886-1962) „3D”-animátor, báb, látványtervező trükkmester
A dino és a hiányzó láncszem (The dinosaur and the missing link, 1915)
Az elveszett világ (The Lost World, 1925, Sir Arthur Conan Doyle regényére)

süti beállítások módosítása