Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

KAFF 2015 // Alkalmazott animáció

2015. július 18. - dotandline

A 12. KAFF versenyprogramjai közt alkalmazott animációs szekciót is láthatott a közönség. Szellemileg valószínűleg ez volt a legmegterhelőbb, itt ugyanis harminc alkotást vetítettek egy blokkban, amik közt 9 videoklip és 5 könyvtrailer is szerepelt.

Klingl Béla: Swing (01' 32") 

Klingl Béla készítette a tavaly bemutatott Swing című magyar zenés vígjáték főcímét 3D-s technikával, mely a három főszereplő nő egy-egy produkcióját mutatja be. Klingl a főleg reklámfilmekkel és főcímekkel foglalkozó KGB Stúdió egyik alapítója Gauder Áronnal és Bóka Igorral, náluk készült többek közt Pálfi György Final Cut című filmjének főcíme is, amit szintén Klingl tervezett. 

Kovács Eszter & Simon Balázs: Kingdom of Hegyalja (00' 35")

Ugyan az idei Hegyalja fesztivál végül az utolsó pillanatban elmaradt, trailer azért készült hozzá, melyben kitalált lények buliznak egy erdőben. A szpot alkotói Simon Balázs, aki reklámokat és klipeket készít (másik munkája, Nils Frahm Re című videoklipje is szerepel ebben a szekcióban), valamint Kovács Eszter, aki az Umbrella nevű cégnél dolgozik animátorként, ahol szintén videoklipeket és reklámfilmeket gyártanak.

Rödönyi Csilla: Bud Spencer: 80 év alatt a Föld körül (01' 42")

A BKF mozgóképművész mesterszakának animáció specializációján tanuló Rödönyi Csilla készítette Bud Spencer, a Libri kiadónál megjelent, 80 év alatt a Föld körül című életrajzi könyvének trailerét. A címhez igazodó, horizontálisan haladó történetszeletkékben közel két perc alatt jelenik meg Bud Spencer minden filmszerepében, mellette pedig Terrence Hill is jó párszor feltűnik.

Egyébként a KAFF egyik ID-filmjét is Rödönyi Csilla készítette, ami látható is volt a blokkok előtt a fesztiválon. 

Tóth Kornélia: Kecskeméti Otthon Mozi: The Epic Banana Split (00' 33")

A KAFF egyik fő helyszínének, az Otthon mozinak készített "függönyfilmet" Tóth Kornélia, aki jelenleg a MOME animáció mesterképzésén tanul. A szpotot a rendező egy ottani kiállítása inspirálta. 

Verhóczki Ádám: Romain Puértolas: A fakír, aki egy Ikea szekrényben ragadt (01' 38")

Szintén a Libri kiadónál jelent meg Romain Puertolas könyve, amihez a BKF egy másik mozgóképművész mesterszakos hallgatója, Verhóczki Ádám készített trailert (az ő KAFF-trailere itt látható).

Mészáros Péter: Bohn 25 (00' 49")

A szabadúszó animációs rendező, Fazekas Péter készítette el a Bohn Mélyépítő Kft. közel egyperces imázsfilmjét.

Filkor Gábor: Amíg lebomlik... (01' 24")

A másfél perces Amíg lebomlik... környezetvédelmi és társadalmi problémákat vet fel, az ember életvitele, a nem megfelelő hulladékfeldolgozás milyen hatással van a jövőre. A filmet a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett Filkor Gábor készítette a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hivatal filmpályázatára, aminek az OMG – Ezdedurva! kategóriájában első helyezést ért el.

Albrecht Anett: Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul (01' 34")

A BKF mozgóképművész mesterszakának animáció specializációján tanuló Albrecht Anett készített borongós hangulatú trailert Papp Sándor Zsigmond a Libri kiadó gondozásában megjelent A jóisten megvakul című könyvéhez. Albrecht Anett KAFF-os szignálfilmje itt látható.

SLAG Short Light Animation Group: Anilogue 2014 (01' 49")

A tavalyi Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra készített szignálfilm-sorozatot a SLAG csapata, aminek tagjai a BKF végzős animáció- és mozgóképszakos hallgatói: Ászity Boglárka, Bottka Eszter Anita, Brauner Máté, Mészáros Borbála, valamint Rádóczy Zsuzsi.

Spáh Dávid: MPL Posta Pontok (00' 30")

Spáh Dávid készített reklámfilmet a Magyar Posta megbízásából a feladási és átvételi lehetőségekről, amibe egy jó adat Transformers-motívumot is kevert. 

Bátory Péter: Diktátorok gyermekei (01' 42")

A Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett Bátory Péter készítette az On The Spot Diktátorok gyermekei című dokumentumfilm-sorozat főcímét, aminek "vizuális világát a diktatúrák propaganda-plakátjai inspirálták. A harsány színek, a sematikus ábrázolásmód és a monumentális beállítások történelmi és földrajzi megjelenéstől függetlenül visszatérnek, rámutatva a diktatúrák természetének változtathatatlanságára. Az animáció – a sorozathoz hasonlóan – a diktátorok torz apai szeretete, a nép és a leszármazott háromszögében kialakuló különös, intim viszonyra reflektál." 

Bátory Péter a filmekkel, animációkkal és grafikákkal foglalkozó Halluci-Nation Kft. egyik alapítója, ott készült elsőfilmje, a hétperces Reformer, a magyar rövidfilmes versenyprogramban is szerepelt.

Huszár Dániel: Koncertek az A38 hajón (00' 44")

A Koncertek az A38 hajón főcímét a szabadúszó animációs filmkészítőként tevékenykedő, ex-MOME-s Huszár Dániel alkotta. 

Vakukfilms: Nyugi, tudom hogy mit csinálok (01' 32")

Idén először határon túli magyar animációs filmkészítők is nevezhettek a KAFF-ra, így a Vakukfilmsnek is lehetősége nyílt megmutatnia reklámfilmjét. A Vakukfilms egy erdélyi székhelyű animációs stúdió, akik webes animációkat gyártanak.

Weber - Sefu Banii ! from VakukFilms on Vimeo.

Barkóczi Noémi & Molnár Luca Anna: Magos Judit: Demény. Most én ugatok (01' 06")

A szekció negyedik könyvtrailerét Barkóczi Noémi és Molnár Luca Anna készítette, akik mindketten a BKF mozgóképművész mesterszak animáció szakirányán tanulnak, illetve tanultak. A trailer Magos Judit: Demény. Most én ugatok című könyvéhez készült. Barkóczi Noémi KAFF-szignálfilmje itt érhető el.

Kalászi Benjámin: A kőmajmok háza (01' 27")

A MOME tervezőgrafika szakos hallgatójának, Kalászi Benjáminnak, A kőmajmok háza című regényadaptációhoz készült film egysnittes főcímében a történet szereplői láthatóak.

House of the Stone Monkeys | Opening Title from Airplan Studio on Vimeo.

Ringeisen Dávid & Ruska László: Papírvilág (02' 40")

A Papírvilág című imázsfilmet a MOME animáció szakán végzett Ruska László és Ringeisen Dávid készítette a WWF Magyarország számára, mely a szervezet által képviselt értékeket mutatja be.

Paper World from ADC Awards on Vimeo.

Samaras Daphne: A Flip Look Book Projekt (00' 55")

Samaras Daphne a MOME fotó szakán végzett, ott ismerkedett meg a fotó alapú animációs technikákkal, így készült el Tomcsányi Dóri 2014/15-ös őszi-téli kollekciójának egyik kiegészítő promója. A filmben gyakorlatilag egy pörgetőfüzetet látunk, viszont minden oldalon más outfit szerepel, amit a mozgás folytonossága köt össze, így keltve a síelés látszatát.

THE FLIP_LOOK_BOOK PROJECT from daphne samaras on Vimeo.

Kolop Anita: Katarina Mazetti: Elváltak és válófélben lévők panaszai (02' 20")

Az ötödik könyvtrailer, amit a BKF animáció szakos vagy specializációjú hallgatói készítettek. Katarina Mazetti könyvéhez Kolop Anita tervezett trailert, akinek egyébként a magyar rövidfilmes versenyszekcióban szerepelt Ill-breeding című elsőfilmje is. Kolop Anita KAFF-szignálfilmje is látható volt a blokkok előtt, de itt is megnézhető.

Nagy Tibor: Szabadság tér '89 / 56. rész (01' 11")

Nagy Tibor nem a Szabadság tér '89 főcím-animációjával szerepel a szekcióban, hanem a főcím és bejelentkezés után vetített összefoglaló, illusztráló bejátszással, ami "egy szubjektív napló a negyedszázaddal ezelőtti történésekről". Nagy Tibor jelenleg a KEDD Animációs Stúdióban dolgozik.

Képíró Mónika: Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál 2014 (00' 30")

Képíró Mónika szintén BKF animáció szakos hallgató, ő a 2014-es Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztiválra készített szignálfilmjével szerepelt az alkalmazott animációk közt.

M. Tóth Géza: 7 NAP / 5: Az Aradi Vértanúk Emléknapja (02' 26")

Ezt sajnos nem találni online, pedig a tipográfiai animációk lényege éppen a folytonosságból következő kibontakozásban van. Az animációt az Operaházban vetítették az esti előadások előtt, a zenekíséretet pedig a zenekar élő előadása adta. A film alatt Erkel Ferenc Hunyadi gyászindulója szól. M. Tóth Géza szintén Operához köthető animációja, A magyar operajátszás története, egyébként szerepelt a 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál TV-speciáljai közt is, amit Gerdelics Miklóssal közösen készített. 

Csáki László: Amorf Lovagok – Napséta (03' 05")

Csáki László My Name Is Boffer Bings című filmjét vetítették a 11. KAFF-on - ami egyébként elnyerte a fesztivál fődíját és a kritikusok díját is -, a Kék pelikán című filmjére még egy kicsit várni kell, viszont addig sem maradunk krétaanimáció nélkül. Csáki idén egy klippel szerepelt az alkalmazott animációk közt, amit az Amorf Lovafok Napséta című számához készített. 

Ducki Tomek: Zhu – Paradise Awaits (03' 40")

Idén a fesztivál fődíját és a kritikusok díját is Ducki Tomek Fürdő című filmje kapta, de mellette szerepelt egy videoklippel is a KAFF-on: a Zhu együttes Paradise Awaits című dalához készített animációt, ami színvilágában és technikájában is hasonló a díjnyertes rövidfilmjéhez. 

Simon Balázs: Nils Frahm – 'Re' (03' 58")

Simon Balázs második animációja az alkalmazott animációk közt a Nils Frahm Re című számához készült videoklip, ami már bejárta az internetet és a Montreal Music Video Awards legjobb animációjáért és a feltörekvő tehetségért járó díjait is elnyerte.

Vácz Péter: James – All I'm Saying (03' 40")

Szintén a 11. KAFF egyik kedvence lett (a My Name Is Boffer Bings mellett) Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációja, viszont a ex-MOME-s rendező idén egy videoklippel és egy Lackfi-adaptációs rövidfilmmel is szerepelt a versenyprogramban. A videoklipet a James együttes All I'm Saying című dalához készítette bábanimációs technikával.

Porkoláb Norbert: Fish! – Konzervzene (04' 00")

A fotóval, webdesignnal, videoklippel, animációs és élőszereplős rövidfilmek készítésével foglalkozó Porkoláb Norbert alkotott videoklipet a Fish! nevű zenekar Konzervzene című dalához.

Herkó Attila & Miklósy Zoltán: Tankcsapda – Lélekhangokból (05' 31")

Ha valakinek a Manieggs jut eszébe erről a videoklipről, az nem jár messze az igazságtól, ugyanis az egészestés film rendezője és társrendezője, Miklósy Zoltán és Herkó Attila még a Manieggs előtt készített a Tankcsapdának egy klipet ugyanazokkal a figurákkal és stílussal, mint ami a mozikba került filmben is látható.

Bogdán Balázs: Wellhello – Apuveddmeg (03' 30")

Bogdán Balázs, szabadúszó grafikus és animációs rendező, készített a Wellhello Apuveddmeg című számához klipet a videojátékok 8 bites stílusában.

Király Krisztián: Minekis bármitis (Erik Sumo Band – Csillag vagy fecske) (01' 28")

A MOME animáció mesterszakán idén diplomázott Király Krisztián nem hivatalos klipet készített az Erik Sumo Band-nek, csupán egy egyetemi gyakorlatként jött létre ez kísérleti animációkat idéző film.

Vandad Kashefi: Szabó Balázs Bandája ft. Julie Rens – Hétköznapi (05' 09")

Vandad Kashefi pixillációs technikával készített videoklipet a Szabó Balázs Bandájának, amiben több mint 4000 képet használtak fel. A rendező a London Film School-ban végzett, a kétezres évek óta él Budapesten és az Anormal Sessions nevű cégével főleg videoklipeket készít.

Forrás: KAFF

süti beállítások módosítása