A magyar animációsfilm-készítés 100 és a pécsi több mint 30 éves történetébe enged bepillantást az a tárlat, amely péntektől egy hónapon át tekinthető meg a pécsi belvárosban – közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint azt Rozsnyai Ilona, a tárlatot szervező Total Art Egyesület program- és sajtómenedzsere elmondta, a tárlat a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében februárban Budapesten debütáló Magyar Animáció 100 című kiállítás anyagát mutatja be, de kiegészül a pécsi animációsfilm-készítés három évtizedes történetét felölelő gyűjteménnyel is.
A Király utcai Hattyúházban megtekinthető kiállítás az első amatőr trükkfilm-kísérletektől vezeti végig a látogatókat a videómegosztókon népszerű kortárs animációs kisfilmekig, mutatja be e filmágazat legfontosabb hazai állomásait, kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését, a munkák mögötti alkotókat.
A tárlaton képekkel gazdagon illusztrált szöveges tablókon mutatják be a filmkészítés folyamatát, de vetítéseket is tartanak. A kiállításon számos más érdekesség és kordokumentum mellett megtekinthető Rófusz Ferenc Oscar-díja is, amelyet A légy című animációs filmért kapott 1981-ben.
A sajtómenedzser kitért arra, hogy a magyar filmgyártás történetének legszínesebb fejezete az animációs film, olyan máig népszerű karaktereket köszönhetünk neki, mint a Kiskakas, Gusztáv, Vuk, a Mézga család vagy Grabowski.
A kiállítás június 14-ig tekinthető meg Pécsett, utána Kecskeméten lesz látható az anyag.
Forrás: MTI