Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Share Point // ANIMÁCIÓÓÓ - Beszámoló

2015. április 16. - Herczeg Zsófi

10981983_802180996523179_9093927111662816650_o.jpgA Budapesti Kommunikációs Főiskola 2013 tavasza óta rendezi meg a Share Point nevű tematikus előadássorozatot, melynek alkalmain az adott téma oktatói, hallgatói és meghívott szakemberek beszélgetnek egymással és a közönséggel. A legutóbbi esemény témája az animáció volt, melyet a Trafo smART sorozattal egybekötve szerveztek meg. A közönség az est folyamán válogatást láthatott a BKF animáció alapszakos és mesterszakos hallgatóinak munkáiból, megismerkedhetett a filmek készítési hátterével és egy hangdizájn bemutató keretében megtudhatta, milyen összetett egy (animációs) film hangsávja.

Szerda este a Trafó pincéje hamar megtelt az animáció iránt érdeklődőkkel, aki szeretett volna mindent látni a filmekből, az minél előrébb foglalt helyet. Zsömbör Krisztina köszöntője és megnyitója után három blokkban zajlott az előadás: alkotói filmek, alkalmazott animációk és végül egy hangdizájn előadás.

Az alkotói filmek sorában láthattuk Kolop Anita: Ill-Breeding, Ottlik Anna: Kiút, Mészáros Borbála: The Last Yeti és Németh Balázs: Momentum című filmjét, majd a három női alkotóval beszélgetett Kiss Bea, moderátor. A rövid interjúból megtudtuk, hogy a szőrt nem lehet stop-motion technikával animálni, így lett filcből a yeti, a Kiút a menni vagy maradni kérdésre keresi a választ, hogy digitális rajztechnikával valósult meg az Ill-breeding és hogy programot ismerni vagy rajzolni kell tudni jobban.

A második blokkban alkalmazott animációkat vetítettek. A sort Simon Balázs fesztiválokat megjárt RE című animációja kezdte, ami Nils Frahm azonos című számához készült kezdetben fanmade, majd hivatalossá vált videoklip. Utána többek közt voltak Anilogue szpotok, egy montázs Bárczy Örs 3D-s terveiből, valamint Rödönyi Csilla Bud Spencer életrajzi könyvéhez készült könyvtrailere. A második szekció után Rödönyi Csilla elmesélte, miért a Piedone életét feldolgozó könyvet választotta a Libri által felajánlott művek közül, Bárczy Örs pedig a 3D-s alkotás kihívásairól beszélt.

A rövid szünet után érkezett el az est leginteraktívabb része, amikor Szigetvári Andrea egy hangdizájn gyorstalpalót mutatott be négy Zeneakadémián tanuló hallgató segítségével. Szigetvári elmondta, hogy az animációs képzés része a hangdizájn is, aminek nagyon nagy szerepe van egy animációs filmnél, hiszen animálni nem csak képpel, de hanggal is lehet. A tudományos, de izgalmas előadás közben a Zeneakadémia hallgatói illusztrálták az elhangzottakat, láthattunk egy némafilm-jelenetet háromféle hangsávval, animációs filmeket, amiknél a hangdizájn különösen nagy szerepet kapott és egy élőszereplős bemutatót is, hogy a közönség valós térben érzékelje a különböző hanghatások szerepét. 

süti beállítások módosítása