Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Budapesten látható a Kojot-kiállítás

2024. február 20. - dotandline

Gauder Áron rendezésében, a Cinemon Entertainment stúdiójában közel 120 fős stábbal készült el a film, amely Magyarország 2023-as Oscar-nevezése volt, emellett az animációs Oscarnak számító Annie-díjra jelölte a Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA-Hollywood). A Kojot négy lelke a legnagyobb animációs fesztiválon, Annecy-ban a zsűri díját nyerte el és Ázsia egyetlen A-kategóriás fesztiváljáról, a Shanghaj Nemzetközi Fesztiválról Golden Goblet díjjal tért haza. A film már több mint 50 fesztiválon mutatkozott be és idén kezdi meg kitárni kapuit a nemzetközi közönség előtt is: áprilisban lesz a mozis premierje Franciaországban, nyáron pedig az Egyesült Államokban.

Az univerzum teremtésének feldolgozásán keresztül a film a technológiai fejlődés által veszélybe került indián civilizáció történetét meséli el, amellyel pótolhatatlan tudás és boldogság lehetősége veszhet el. A történet olyan égető kérdésekre keresi a választ, hogy miként élhetünk harmóniában a környezetünkkel, amíg nem késő, hogy ne pusztítsuk el a Földet.

08_mataoka_tuntetok.jpg

A kiállításon gyűjteményt láthatnak az érdeklődők azokból az indián fotókból, és emlékekből, könyvekből, amelyekből Gauder Áron inspirálódott. Ám a rendező nemcsak hírből ismeri az indiánok szokásait és mítoszait, hanem személyesen is érintett, mivel maga is egy magyarországi „indián” törzs tagja, aki olykor kivonul a városi civilizációból. A táborozásai során saját kézzel készített készített indián tárgyai is megtekinthetőek.

A teremben elhelyezett kivetítőkön nem csupán a művész animációinak részleteit, kulisszatitkokat megmutató werkvideókat és az alkotókkal készült interjúkat láthatják az érdeklődők, de belepillanthatnak a Kojot négy lelke filmterve előtt indián mesék alapján készült két rövidfilmbe is: Kojot és a szikla, Kojot és a sápadtarcú. A közönség megnézheti a rendező plakát- terveit is, amelyek közül végül csak egyet hoztak nyilvánosságra.

Teremtés, másként – Kojot négy lelke

Időpont: 2024. február 16. - 2024. március 14.

Helyszín: Óbudai Kulturális Központ (1032 Budapest, San Marco utca 81.)

A kiállítás ingyenesen látogatható a programoktól függően, illetve a ház nyitvatartási idejében.

Forrás: Óbudai Kulturális Központ, Filmhu

süti beállítások módosítása