Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A legfrissebb magyar animációk is bemutatkoznak a 16. Anilogue-on

2018. november 29. - dotandline

A tegnap kezdődött 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Budapesten számos magyar alkotást is megtekinthet a közönség. November 29-én a Ludwig Múzeumban tárlatvezetéssel és közönségtalálkozóval egybekötött Ruben Brandt, a gyűjtő vetítés lesz. A hivatalos versenyprogramban szerepel a Még egy nap élet című egész estés animáció, valamint Bucsi Réka és Hegyi Olivér rövidfilmjei. November 30-án itt tartják a fiatal magyar animációs generáció képviselői által készített, Candide című, egyedi vizualitású filmsorozat díszbemutatóját az Urániában, vasárnap pedig a Három Hollóban lesz látható egy magyar rövidfilm-válogatás.

Az Anilogue keretében november 29-én este 7-kor a Ludwig Múzeumban lesz látható a Ruben Brandt, a gyűjtő című új, magyar egész estés animáció. A vetítést megelőzően, 18 órától Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója tart exkluzív, egyórás tárlatvezetést a Westkunst–Ostkunst című gyűjteményi kiállításban, majd a vetítés után Réz András beszélget az alkotókkal, valamint Fabényi Júliával, Szipőcs Krisztinával, a Ludwig Múzeum szakmai igazgatójával és Liszka Tamással az animációs filmről, a műgyűjtés szenvedélyéről és a múzeumokról. A közönségtalálkozót követően lehetőség nyílik koccintani az alkotókkal.

another_day_of_life.jpg

Damian Nenow, Raúl de la Fuente: Még egy nap élet

November 30-án 19 órakor valamint december 2-án 21 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik az egész estés verseny keretében a Még egy nap élet című alkotást, mely az 1975 és 2002 közt zajló, a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt angolai polgárháború borzalmait tárja elénk. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.

November 30-án 21 órakor az Urániában tartják a Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs és Bera Nándor rendezésében készült, a Kovásznai avantgarde örökséget követő, modern tempójú és nyelvezetű Candide című, egyedi vizualitású alkotás díszbemutatóját. Voltaire klasszikusának szabad adaptációjában Candide megpróbálja elnyerni szeretett Kunigundája szívét - kortárs helyszíneken. Gyakran nehéz helyzetekben találja magát, és szembe kell néznie a világ kegyetlenségével. Azonban Pangloss mester utasításait követve próbál optimista maradni, miközben körbeutazza a világot egy kaliforniai start-up cégtől kezdve Észak-Optimisztánon keresztül az űrig. A 13 epizódból felépülő film épp úgy, mint az eredeti regény, az adaptáció a mai politika és vallás kortárs szatírája.

11notyet.jpg

Varga Tímea: Még nem

December 1-jén, szombaton 11-kor a Három Hollóban a rövidfilmes versenyprogram A csoportjában vetítik majd Bucsi Réka Solar Walk című kozmikus űrutazását és Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását, mely egy szakítás szürreális utóhatását és feldolgozását mutatja be. December 2-án, vasárnap 13 órakor szintén a Három Hollóban a magyar animáció legújabb darabjaiból lesz egy rövidfilmes válogatás, ahol látható lesz Turai Balázs antiutópikus társadalomkritikája, a Róma bukása, Szénasi Marcell Zűrös környék és Láng Orsolya Szezon után című hangulatfilmjei, Molnár Eszter Csillebérc tündéreinek titkába avat be a Tündérek a budai hegyekben című kisfilmjében, Ivády Tamás pedig Ady és az operaházi kőszfinx szerelmét dolgozza fel a Meg akarlak tartani című animációjában. Vetítik továbbá Varga Tímea Még nem című animációját, mely egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül, valamint látható lesz Traub Viktória számos díjat nyert Sellők és rinocéroszok című alkotása, mely egy szürreális családtörténetet tár elénk.

Idén 300 animációs rövidfilmet és 14 egész estés filmet – számos magyar alkotást is – kínál a fesztivál, melyek közül több a Három Hollóban lesz megtekinthető, a Francia Intézet, a Lengyel Intézet és a Cervantes Intézet pedig ingyenes vetítéseket is tart majd. Az Anilogue fókuszában idén – az Adriai hullám vetítéssorozat keretében – Olaszország, Horvátország és Szlovénia állnak.

süti beállítások módosítása