A Cartoon Brew két éve készített egy összeállítást animációs szexploitation filmekből, nekünk pedig két erotikától túlfűtött animációs (siker)filmünk is volt az utóbbi hónapokban. Andrasev Nadja A nyalintás nesze című MOME Anim diplomafilmjét a tavalyi év legjobbjának választották a magyar filmkritikusok, a Mediawave-en is a legjobb magyar animáció díját hozta el, majd a nemrég megtartott cannes-i filmfesztivál Cinéfondation szekciójának megosztott harmadik helyezettje is lett. Tóth Luca Superbia című első egyedi filmje Cannes-ban, a Kritikusok Hetén mutatkozott be, úgyhogy még csak most kezdi meg fesztiválútját, reméljük minél több sikerrel.

A szexploitation az exploitation filmek alcsoportja és röviden a női test kizsákmányolását teszi meg központi (hatás)elemnek. Az exploitationt egyébként nem műfajként, hanem metaszubzsánerként tartják számon, mert "bizonyos réteg- és alműfajok laza csoportja", nem egy meghatározott történetsémával dolgozik és csak a befogadóra tett hatás közös az ebbe a kategóriába tartozó filmekben. A szexploitationről Kárpáti György írt egy tanulmányt a Grindhouse - A filmtörténet tiltott korszaka című kötetbe, melyben olyan előzmény-ínyencségeket vesz sorra a negyvenes évektől a hatvanas évek végéig, mint a szexuális forradalom (a Playboy megjelenése, a Marilyn Monroe- és Bridget Bardot-jelenség), a nudist-camp filmek (a cenzúrát kijátszva a meztelenséget a nudista témával ábrázolták), a nudie-cutie filmek (a nudista filmek és a burleszk keverékei sok incselkedéssel), a roughie filmek (a korábbiak erőszakos változata, melyben már megjelenik a szex, de a hangsúly a brutalitáson van) és a női börtön filmek (melyeket a korábbiak hatványozottan jellemeztek: kínzás, szado-mazochizmus, szexuális erőszak, kasztráció). Így érkezik el Kárpáti a szexploitationhöz, melyben minden korábbi elem megtalálható, de főleg a sok és változatos szexuális tevékenység, melyek mellett minden másodlagos lett a filmekben. Ezek még softcore darabok voltak, vagyis nem volt erekció, behatolás és ejakuláció sem, csak a hatvanas évek legvégén jelent meg az explicit, hardcore vonal, ami pedig már a pornófilmek hetvenes évekbeli történetét nyitja.

Animációs filmek esetében a szexploitation elemei még határtalanabbak, hiszen a képzeletnek nem szab gátat a valóság határa, így könnyen élhetnek szürrealista vonásokkal is. Amid Amidi a CB-n egy rövid áttekintőt ad az általa kiválasztott tíz animációs szexploitation elé. Ahogy írja, az animáció történetében egy rövid évtizedig tartó időszakban, a késő hatvanas évektől a késő hetvenes évekig készültek olyan filmek, melyeknek alkotói félretették a gátlásaikat és sokkolták a közönséget a rajzfilmes erotika újszerűségével. Míg néhány animáció csak a narratíva kis részébe építette a szexuális tartalmat (mint az animációs és élőszereplős részeket egyaránt tartalmazó Out of Old Man’s Head (1968)), addig más filmek (mint a Once Upon a Girl (1976)) úgy kezelték az erotikát, mintha egy tinédzser fiú vágyaiból vették volna. A filmek változatos grafikai stílusa is lenyűgöző volt: némely darabok a magasművészet igényével készültek (Belladonna of Sadness, 1973), másokat pedig az underground képregények inspiráltak (Dirty Duck, 1977, Shame of the Jungle, 1975). A kora nyolcvanas évekre a nyugat abbahagyta ezt a fajta kísérletezést az erotikus témákkal és visszatért a biztonságos, családorientált produktumok gyártása felé. Ugyanakkor a japán animációs alkotók csak ekkor indultak be az erotikus darabokkal, és a mai napig folytatják a felnőtt témák felfedezését. Amidi kiemeli, hogy a nyugati és a japán animáció közti szakadék még sosem volt olyan nyilvánvaló, mint jelenleg, példaként pedig a 2014-es Oscar-átadó egészestés animációs kategóriáját hozza, melyben négy nyugati film (Jégvarázs, Croodék, Gru 2., Ernest és Celestine) is a gyerekközönséget célozza és csupán az egyedüli japán jelölt (A szél támad) teszi meg a felnőtteket filmje elsődleges célközönségének. Az elmúlt két évben ez lassan változni látszik, ha a tavalyi jelölteket nézzük, szintén négy gyerekeknek szóló nyugati animáció (Hős6os, A doboztrollok, Így neveld a sárkányodat 2., A tenger dala) és egy felnőtteket célzó japán film (Kaguya hercegnő története) versenyzett az Oscar-ért, idén viszont az öt döntős között szerepelt egy R-besorolást kapott nyugati stop motion animáció is (Anomalisa).

Amidi egyébként nem említi Tex Avery-t, aki már a negyvenes években készített bőséges erotikával túlfűtött filmeket, elég csak a Red Hot Riding Hood-ra (1943) gondolnunk, melyben egy bárban a szexi Piroska egy sokat sejtető ruhában énekel, a begerjedt Farkas pedig a lehető legváltozatosabb módon mutatja ki felé érzelmeit. A rövidfilm pikantériája, hogy még a Nagymama is a testi örömökre éhezik és a Farkast teszi meg vágya tárgyának, aki emiatt menekülésre kényszerül, vagyis az egész filmet maga a szex iránti megszállottság mozgatja.

Persze sok filmet kihagy még Amidi az általa említett évtizedből, például Ralph Bakshi animációt is, akinek számomra éppen egy nyolcvanas évek elején készült filmje, a Tűz és jég (1983) jelentette gyerekként az erotika alfáját és omegáját. De ide sorolható az 1973-as Fritz, a macska, vagy a két évvel későbbi Coonskin című filmje, melyek mind X besorolást kaptak, vagyis kizárólag felnőtt nézőknek szóltak. Egyébként az első animáció, mely X besorolást kapott, egy 1953-as Edgar Allan Poe-rövidfilm-feldolgozás volt, a The Tell Tale Heart az UPA égisze alól, melyet még Oscar-díjra is jelöltek. Igaz, ez nem a szexualitás explicit ábrázolása miatt kapta az X megjelölést.

Amidi ezeket az animációs szexploitation filmeket emeli ki:

• Out of an Old Man’s Head (1968, Per Ahlin & Tage Danielsson, Svédország)
• 1001 Nights (1969, Eiichi Yamamoto, Japán)
• Cleopatra - Queen of Sex (1970, Osamu Tezuka & Eiichi Yamamoto, Japán)
• Do It! Yasuji’s Pornorama (1971, Takanori Miwa & Shinichiro Takakuwa, Japán)
• Belladonna of Sadness (1973, Eiichi Yamamoto, Japán)
• King Dick (1973, Giorgio Terzi, Olaszország)
• Shame of the Jungle (1975, Picha & Boris Szulzinger, Franciaország/Belgium)
• Once Upon a Girl (1976, Don Jurwich, USA)
• Dirty Duck (1977, Charles Swenson, USA)
• Historias de amor y masacre (1979, Jorge ‘Ja’ Amorós, Spanyolország)

Mind közül a legcsodálatosabb a Belladonna of Sadness, mely a rendező, Eiichi Yamamoto Animerama trilógiájának záródarabja a 1001 Nights és a Cleopatra után. A filmet nemrég fel is újították és negyven év után először mutatják be Amerikában (júliusban iTunes-on is elérhető lesz). A Belladonna of Sadness hihetetlenül érzékenyen dolgozza fel a rape-revenge filmek tematikáját a Faust-történetbe ágyazva, mindezt pedig még lenyűgözőbb, eklektikus grafikai stílusban. 

A szexploitation kategóriájába tartozó hazai darabot nem nagyon találni, de a magyar animációs alkotók közül talán Jankovics Marcell műveiben jelenik meg a legtöbbször az erotika. Az 1973-as János vitézben van egy közel háromperces, csodaszép, intenzív és szimbolikus jelenet a Kukorica Jancsi és Iluska közt történő együttlétről, a Fehérlófiában (1981) a környezet folyamatos változásával és formáival utal a szexualitásra, Az ember tragédiájában (2011) pedig eldugva ugyan, de sallangoktól mentesen láthatunk többször is erotikus jelenetet (hol árnyékként, hol faliképként). Ha további egészestés filmekben gondolkodunk, akkor a Nyócker (2004) örömlányai juthatnak még eszünkbe és persze az a bizonyos szám, illetve a legutóbbi animációs játékfilmünk, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja (2014), melyben még állattal való közösülés és két férfi közötti orális szex is szerepel, de ha visszaemlékszünk a Magyar népmesék sorozatra, akkor abban is voltak arcpirító pillanatok. 

1995-ben készült a szlovén képzőművész, Milorad Krstic My Baby Left Me című, sokszorosan díjazott animációja a Varga Stúdióban. A nyolcperces film egy férfi szexuális vágyait mutatja be különféle szürreális, olykor groteszk jeleneten keresztül, dadaizmusba hajló, neoprimitív stílusban. A film összefüggéstelen szekvenciái között lévő kapcsolatot a szexuális aktus monotonitásának ritmikája adja: a formák, a mozgás, a zene és a hangok összessége adja ki a film lüktető ritmusát és fülledt erotikáját, az eltorzított, de félreérthetetlen szituációk pajzánsága pedig egyfajta játékosságot eredményez. A filmben nincs történetvezetés, viszont hasonlóan épül fel, mint egy szexuális aktus: a lassabb tempó egyre gyorsabbá válik, a kiteljesedés pillanatában viszont a telefoncsörgés szakítja meg a fantáziát. 

A nyalintás nesze és a Superbia többféle szimbólumot használ az erotika kifejezésére, de míg előbbi sokkal finomabb, szendébb, szemérmesebb elemekkel dolgozik, addig utóbbi explicitebb, ősibb, szemérmetlenebb módon fejezi ki az erotikus tartalmakat, ezáltal a szürrealitásra való fogékonyságuk mértéke is különböző. A nyalintás neszének főhőse egy magányos városi nő, aki hatalmas odaadással és intimitással gondozza növényeit. A szomszéd macskája minden nap kíváncsian figyeli a meglehetősen lenge, már-már átlátszó ruhába öltözött nőt és szemtanúja annak a bensőséges (testi érintkezésbe is hajló) kapcsolatnak, ami a nő és növényei között van: velük teázik, velük fürdik, előttük vetkőzik le, ők simogatják. A macska voyeurként való viselkedése, a buja események megfigyelése még több erotikus tartalommal tölti meg az amúgy is fülledt légkört, melyet a növények hosszúkás levelei és a róluk csöpögő vízcseppek adnak. 

A Superbia ezzel szemben már az első pillanattól fogva megmutat mindent: meztelen, telt, erős nőket látunk, akik karjaik helyett melleiket használják. A film eleve a megcserélt nemi sztereotípiákra és szerepekre épít, ezáltal mindezek a berögzült előítéletek, férfi-női viselkedésminták átértelmeződnek. A férfiak érzékenyebbek, kényesebbek, művészetkedvelők, filozofikusabbak, kicsik és ruhát viselnek, míg a nők harciasak, versengenek, hatalmasok, durvábbak, fedetlen testtel mutatkoznak és nem utolsó sorban szeretik inzultálni és kifigyelni a másik nemet. Ilyen módon a Superbia sokkal érdekesebb gender-szempontból, mint pusztán a szexualitáséból, viszont a film két jelenetet is tartalmaz, melyek erőteljesen az erotika köré épülnek. Az egyikben szintén voyeurizmust látunk: a nők kifigyelik a kecsesen fürdőző férfiakat, a meztelen testük látványa pedig női ejakulációhoz is vezet, ráadásul a nők mellbimbóján keresztül. Zavarba ejtő jelenet, mivel mindent expliciten látunk és mert szokatlan a szituáció a társadalomban berögzült férfi-női viselkedésmintákhoz képest. A másik jelenet hasonló a Jankovics Marcell János vitéz című filmjében látott együttléthez: a hatalmas nő és a kicsi férfi közti szexuális vonzódás (és vélhetően közösülés) metaforikusan jelenik meg, a párperces jelenetben egymásból alakulnak a résztvevők és környezetük, de nem szemérmes módon, hanem explicit utalásokkal (erektált pénisz) és egymás testének aprólékos-játékos felfedezésével. 

Bárány Dániel munkáit érdemes még megjegyezni a témában, hiszen Bemelegítő című egypercese egy nagyon intenzív férfi-nő együttlétet mutat be, melyben fedetlen női mell és közösülés is látható, mindez pedig a két résztvevő folytonos párharcával körítve. Dani ezt továbbvitte mesterszakos diplomamunkájába, a Házibuliba, melyben ugyanaz a minimalista grafikai stílus, a metamorfózison alapuló, sodró cselekményvezetés, a féktelen erotika és az örökös küzdelem, akarom-nem akarom szituációk láthatók.