Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Megvannak a második Magyar Animációs Pitchfórum döntősei

2026. március 17. - dotandline

A tavalyi siker után a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a Magyar Animációs Producer Szövetséggel (MAPSZ) közösen ismét megrendezi a Hunimation – Magyar Animációs Pitchfórumot, melyre 12 filmterv került be. A budapesti döntőt március 27-én délelőtt tartják a Toldi moziban, délután pedig Luce Grosjean előadása várja az érdeklődőket a Magvető Caféban.

A Hunimation – Magyar Animációs Pitchfórum a magyar animációs tervek fejlesztését és nemzetközi bemutatkozását segíti, amelynek eredményeképp a legjobb projektek a világ legfontosabb animációs szakmai eseményén, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál MIFA Partner Pitch programjában mutatkozhatnak be.

A döntőbe 12 terv került be az előzsűri (Deák Dániel, Friss Hús alapító, Konrád Éva animációs producer és Orosz Anna Ida animációs filmtörténész, kurátor) válogatásában, különböző formátumokban a rövidfilmtől a sorozaton át az egész estés és immerzív projektekig.

magyar_anim_pitchforum_2026_2.jpg

Tovább

[AA1] Darabos Éva: Így készült a Pá, kis panelom! + Funfair ízelítő

A Magyar Animációs Művészek Egyesületének (AA1) legújabb előadása március 20-án, pénteken 19 órakor lesz a Lumen Kávézó nagytermében. Az előadó Darabos Éva lesz, aki a Pá, kis panelom! című MOME Anim diplomafilmjének vetítése után előadást tart az alkotói folyamatról, valamint betekintést nyújt a Funfair című új kisfilmjének készítésébe. A részvétel ingyenes.

Darabos Éva az alap- és mesterképzést is a MOME animáció szakán végezte, majd ugyanitt szerzett design- és vizuálisművészet-tanár diplomát. Fél évet töltött a finnországi Turkui Alkalmazott Tudományok Egyetemének (Turku University of Applied Sciences) animáció szakán Erasmus hallgatóként. A Pá, kis panelom! című diplomafilmje 2D digitális technikával készült 2020-ban. 2019 óta a PreMOME animációs oktatója.

A Pá, kis panelom! főszereplője megtudja, hogy hamarosan el kell költöznie szeretett otthonából, egy panellakásból, a felkavaró hír hallatára pedig elöntik az érzelmek. Búcsúkönnye betonnehéz monolittá fejlődik, melynek becsapódása elindít egy szürreális körképet a hamarosan múlttá váló telepi életről.

aa1_darabos_eva.jpg

Tovább

Jelentkezz az Anilogue és a Dot & Line közös kritikaíró workshopjára!

A 23. Anilogue a Dot & Line-nal közös kritikaíró workshopot szervez a fesztivál ideje alatt, március 25. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Hogyan ragadható meg egy film lényege? Mitől lesz találó, vicces, pontos vagy személyes egy kritika? Miért több ez, mint ha kommentben leírnánk a véleményünket a filmről? Miben különbözik egymástól, ha élőszereplős vagy animációs filmről írunk?

A workshopot azoknak ajánljuk, akik szeretnek gondolkodni a filmekről, érdekli őket az írás, szeretnének többet tudni a különböző írástechnikákról, és szívesen magyarázzák másoknak, miért csodálatos vagy épp borzalmas az az animációs film, amit legutóbb láttak.

A kritikaíró workshopot Kránicz Bence, az ELTE Filmtudomány Tanszék oktatója, a 24.hu és a Filmvilág kritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezeti.

anilogue_dotandline_kritikairo_workshop.png

Tovább

[AA1] Kecskés Csenge: Így készült a NOVA

A Magyar Animációs Művészek Egyesületének (AA1) legújabb előadása február 25-én, szerdán 19 órakor lesz a Lumen Kávézó nagytermében. Az előadó Kecskés Csenge lesz, aki a NOVA című kisfilmjének alkotói folyamatáról fog beszélni.  Az est moderátora B. Nagy Ervin animációs filmrendező (Cserebogarak széria), a részvétel ingyenes.

Február 25-én, szerdán 19 órától Kecskés Csenge NOVA című kisfilmjét vetítik a Lumen kávézó nagytermében, mely után a rendező előadást tart a film elkészítéséről, amiről a közönség is kérdezheti. Az előadás utáni beszélgetést B. Nagy Ervin animációs filmrendező fogja moderálni.

A hét és fél perces hosszúságú, digitális 2D animációs technikával készült NOVA témáját a napéjegyenlőség és a napfogyatkozás ihlette, és az emberi kapcsolatok, valamint a Nap és a Hold körforgása közötti hasonlóságról mesél. A rövidfilm Kecskés Csenge saját versének gazdag, kreatív vizuális megoldásokban és költői eszközökben bővelkedő feldolgozása. A kisfilm elnyerte a 30. Országos Diákszemle fődíját, valamint a Médiacentrum Debrecen különdíját a Malter filmfesztiválon. A film konzulens tanárai Hegedűs Tibor, Komlódi Judit, Országh Gábor és Váczi Lilla voltak.

aa1_kecskes_csenge.jpg

Tovább

Jön a 3. Corvin Anim Premier

A Corvin Rajziskola február 22-én harmadik alkalommal rendezi meg a Corvin Anim Premiert az ISBN+-ban, ahol a frissen végzett diákok animációs vizsgafilmjeit mutatják be.

A Corvin Anim Premier nem csupán egy vetítés, hanem egy különleges mérföldkő: két év közös munka lezárása, búcsú a végzős hallgatóktól, és egyben találkozás a korábbi évfolyamokkal is. Az est során fiatal animátorok személyes hangvételű, vizuálisan izgalmas animációs filmjei láthatók, betekintést adva az alkotói folyamatokba és a pályakezdő művészek világába. A filmek közül három alkotás már a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon is részt vett.

corin_anim_premier_2026.jpg

Tovább

Nevezd az animációs kisfilmterved a Friss Hús pitchfórumára

Idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, és vele az esemény egyik legkedveltebb szakmai eseményét, a Friss Pitchet. A nevezési határidő március 1. éjfél.

A Friss Pitch egy egyedülálló tehetséggondozó platform, amely fiatal filmes alkotóknak biztosít professzionális felkészítést és nemzetközi megjelenési lehetőségeket, hogy ígéretes projektjeik valós, szakmailag támogatott fejlődési pályára kerüljenek.

A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely pénzjutalommal jár. Emellett a zsűri és a Friss Hús szervezői szakmai támogatásban és egyéb díjazásban részesíthetik a legígéretesebb filmterveket.

szakaly_reka_anna_boszorkanyszombat.jpg

Szakály Réka Anna pitcheli a Boszorkányszombat című filmtervét, mely animációs különdíjat nyert a 2025-ös pitchfórumon (Fotó: Sivák Zsófia)

Tovább
süti beállítások módosítása