A Magyar Animációs Művészek Egyesületének (AA1) legújabb előadása április 17-én, pénteken 18 órakor lesz a Lumen Kávézó nagytermében. Az előadó Mariai Gábor lesz, aki a Natália Azevedo Andrade-vel közösen jegyzett There Might Be Nothing Here című projektjének alkotói folyamatáról mesél. A részvétel ingyenes.

Az április 17-ei alkalmon Mariai Gábor fog előadást tartani Natália Azevedo Andrade-vel közösen jegyzett There Might Be Nothing Here című, jelenleg gyártás alatt álló filmjéről, mely során láthatjuk az alkotás a jelenlegi, work-in-progress állapotában. Az előadás utáni beszélgetést B. Nagy Ervin animációsfilmes rendező fogja moderálni, mely alatt lehetősége lesz a közönségnek is kérdezni az alkotótól.

A There Might Be Nothing Here egy közömbös, barátságtalan világban rekedt fiatal nő útját követi végig, akinek egy tőle nagyon különböző személyre kell támaszkodnia kijutása érdekében. A sűrű ködben azonban egyre inkább kételkedni kezd az idegen szándékaiban. A rövidfilm az AIM Creative Studios gyártásában készül.

Az Egyetlen út: ölni cím mangaolvasó körökben ismerősen csenghet, ugyanis a film Hiroshi Sakurazaka regénye, majd a később készült mangája alapján készült. A 2014-es A holnap határa élőszereplős adaptáció is az eredeti japán művet veszi alapul, bár annak ellenére, hogy Tom Cruise és Emily Blunt játssza a főhősöket, a film nem lett sem kasszasiker, sem nem hozta köztudatba az alapművet. Az új animációs film Kenichiro Akimoto első rendezése, a Studio 4°C gyártotta, amely a nagysikerű Children of the Sea-t (2019) és a nemrégiben megjelent Chaót is készítette.

Első látásra a film vibrálóan színes, szinte természetellenesen. Palettája kissé Jean Giraud, alisa Moebius képregényeire emlékeztet, amelyek harmonikusan, de kreatívan használják a színeket a sci-fi világában. Az animáció a 3D és 2D egyvelege. Letisztult, egyszerű formákat használ vékony vonalrajzokkal, részletgazdag, festett háttérrel és speciális effektusokkal kiegészítve.

A Decorado világa kiút nélküli, disztópikus lázálom. Alberto Vázquez legújabb filmje szerint ilyenkor hiába próbáljuk megváltani a világot, barátaink és szeretteink képesek elviselhetővé tenni a szenvedést. Érvelése inkább nyomasztó, mint reménykeltő.

Arnold középkorú egér, akinek se munkája, se jövőképe, és egyre inkább úgy érzi, megfigyelik. Igazából nem is a valóságban él, és körülötte minden csak díszlet (spanyolul decorado). Mindeközben fokozatosan hidegül el feleségétől, Maríától, aki nehezen viseli, hogy miközben minden összeomlani látszik körülöttük, férjének nincs jobb dolga, mint paranoid, egzisztencialista fejtegetésekbe bonyolódni. Arnold gyanúja viszont korántsem megalapozatlan: minden szál a rejtélyes ALMA nevű óriásvállalat felé vezet, ami az élet összes területére kiterjesztette a befolyását, és ahol természetesen mindent bevetnek, hogy Arnoldot visszatereljék a „helyes útra”.

Városi ember már nem vágja el a csirke nyakát, nem dolgoz fel disznót, és szarvasra is ritkán lő az erdőben. A modern világban nem tudjuk milyen ölni, de ösztönösen foglalkoztat minket a kérdés: mi hajtja azt az embert, aki ölni készül?

A 23. Anilogue-on a zsűri külön elismerésében részesült Félix Dufour-Laperrière kanadai francia rendező filmje, A halál nem létezik (La mort n'existe pas), mely kíméletlenül szembesít az ösztönös emberi bűnnel, az ölés aktusával.

A történet szerint fiatal terroristák csoportja megtámadja a gazdag és hatalommal bíró idős pár villáját. Az akcióban mindegyik fiatalt lelövik, kivéve Hélène-t, aki halott társait hátrahagyva elmenekül az erdőbe, ahol egy olyan elképzelt térbe lép át, amelyben lehetőséget kap, hogy változtasson a történteken. Döntenie kell: újra a fák között maradva végignézi, ahogy lemészárolják szerelmét és barátait, vagy csatlakozva hozzájuk ő is gyilkossá válik.

Magyarországra ritkán jutnak el a francia animáció újdonságai, és ezen nem is muszáj kisujjunkat eltartó sznobériával felháborodnunk. A 23. Anilogue viszont szerencsésen változtatott ezen: a tavalyi cannes-i és annecy-i debütálások után idén Budapesten vetítették először Sylvain Chomet egész estés életrajzi moziját, az Egy csodálatos élet című filmet a fesztivál nyitóünnepségének keretében.

Nagy teher nehezedhetett a rendezőre, hiszen Chomet majdnem tíz év kihagyás után vállalkozott önálló szerzői film megvalósítására. Emellett műfaji szempontból is a saját árnyékát kellett megugrania. Az Egy csodálatos élet életrajzi alapú, nosztalgikus történet, alkotónk pedig korábban is a retrospektív, múltba helyezett komédia zsánerében mozgott otthonosan: Az illuzionista című filmjében a háború utáni francia vígjáték klasszikus alakja, Jacques Tati önéletrajzi ihletésű forgatókönyvére épített, de az itthon talán jobban ismert Belleville-i randevú című komédiája szintén a múlt századi hangulat megidézését helyezte középpontba.

A traumatikus gyerekkorán túljutott Rita (Ai Mikami) egyetlen vágya a változás, bár arra talán ő sem számított, hogy azt pont egy földönkívüli növény rémuralma hozza majd el. A páfrányfélékre hajazó, a kék és a lila árnyalataiban úszó faóriás a bolygót mintegy gombafonálszerűen köti gúzsba, saját védelméről pedig a termésekből kikelő fenevadak gondoskodnak. Az égből alászállt anomália titkát egy tehetetlen tudóstársaság mellett a gyökérzet eltakarításán dolgozó takarítóbrigád igyekszik megfejteni, aminek önkéntes kötelékében szolgál a film mogorva kamaszlánya is. De ahelyett, hogy hősnőnk végre maga mögött hagyhatná terhes múltját, be kell érnie annak sokadszori újrajátszásával: miután Rita egy időhurok fogságába esik, nemcsak saját és társai halálát kell újra és újra átélnie, hanem felejtésre szánt emlékeit is.

Az Egyetlen út: ölni az árulkodó címnek megfelelően valóban nagy hangsúlyt fektet a látványos harc- és akciójelenekre, de amiért ez a film mégiscsak beilleszthető a jól ismert időhurok-narratívákba, az a főhős fokozatosan kikényszerített átváltozása: a makacs, kapcsolódásra képtelen fiatal a sokadik kínhalál, de még inkább az ismétlődő életek "végigjátszásai" során szép lassan hozzászokik saját magához. A műfaj zászlóshajója az Idétlen időkig, amiből aztán egy sor hasonszőrű alkotás nőtte ki magát, gondoljunk csak a 2020-as Palm Springsre. Ezekben a történetekben közös, hogy az időcsapdába esett szereplőknek nem csak a menekülőutak megtervezésére, hanem önmaguk megfejtésére is szinte végtelen idő áll a rendelkezésre, amihez a rendszer mindig társat rendel – talán, mert az önmegvalósítás a másik nélkül nehezen elképzelhető. Nincs ez másként az Egyetlen útban sem, ahol a visszahúzódó, rövid élete során nem kevesebb traumát felhalmozó Keiji (Natsuki Hanae) lesz Rita játékostársa. Az anyai szeret nélkül felnövő Ritának és iskolai bullyingon edződött újdonsült partnerének azonban még a határidő-dramaturgia kényszerítő hatásával is szembe kell néznie: időhurokba szorult sorstársaikkal ellentétben nekik véges számú próbálkozás jutott osztályrészül.