A népszerű 2019-es tavaszi eseménysorozat után ismét útra kelt a Primanima Animációs Játszóház Karaván. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Primanima csapata országos tavaszi turnéra indult: iskolákba, művelődési központokba viszik el a gyerekeknek az animációkészítés szeretetét. Az idei programot az animációs foglalkozáson kívül egy filmválogatás is kíséri, amelyben a kortárs magyar gyerekfilm legjobbjai kaptak helyet, illetve egy kiállítást is látható a filmek alkotóiról, akik elmesélik hogyan készítették díjnyertes filmjeiket.
A turnézó Primanima Animációs Játszóház foglalkozások célja, hogy minél több gyerek ismerhesse meg az animációs technikák alapjait, haza is vihessék a megszerzett ismereteket és a jövőben kedvet kapjanak további kisfilmek készítéséhez. A programban közreműködő művészetpedagógusok segítségével a gyerekek elmerülhetnek a rajzfilmkészítés rejtelmeiben: találkoznak a pörgetős füzetekkel, a zoetróppal, a papírkivágásos, a tárgy-, vagy a homokanimációval, de elkészítik a saját pixillációs filmjüket is. A foglalkozás egy olyan tanulási módot kínál a gyerekeknek, amely lelkesíteni, ösztönözni tudja őket az alkotásra és a kreatív gondolkodásra, amit az elkövetkező iskolai éveik során is alkalmazni tudnak.





