Kiosztották a 23. Anilogue díjait: Vácz Péter rövidfilmje, a Kutyafül a zsűrit és a közönséget is meghódította. A fesztivál versenyprogramjának nyerteseiről a nemzetközi zsűri mellett a gyerek- és felnőtt közönség is dönthetett.
Alberto Vázquez Decorado című alkotásának ítélte a fődíjat az egész estés animációs filmek nemzetközi zsűrije, Vanja Andrijević horvát producer és filmforgalmazó, Tóth László István, a Kecskemétfilm új vezetője, valamint Bogdan Achimescu lengyel-román vizuális művész. Indoklásuk szerint a fordulatos, meglepetésekkel teli, disztopikus animáció következetes vizuális világával, precíz kivitelezésével és váratlan narratív fordulataival mindvégig egyenletesen magas színvonalat mutat. A zsűri külön elismerésben részesítette Félix Dufour-Laperrière A halál nem létezik című filmjét, amely hipnotikus képi világával és fénykezelésével, valamint meditatív, filozofikus hangvételével mélyen eredeti módon jeleníti meg a közös egzisztenciális dilemmákat.
A Glaser Kati filmrendező, José Luis Ágreda spanyol illusztrátor és animációs látványtervező, valamint Liisi Grünberg észt illusztrátor és animációsfilm-rendező alkotta rövidfilmes zsűri Vácz Péter Kutyafül című filmjét tartotta érdemesnek az idei Best of Anilogue díjra. A zsűri indoklása szerint az alkotás egy kisfiú hétköznapinak tűnő napját mutatja meg, miközben fokozatosan feltárja a felszín alatt húzódó traumát. Mindezt természetességgel, humorral és könnyedséggel teszi, miközben az animáció, a képzelet és az empátia eszközeivel a remény és a gyógyulás lehetőségét is felmutatja.

Vácz Péter: Kutyafül