Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Új magyar animációs könyv a láthatáron

2023. december 21. - dotandline

Magyar animációs rendezőportrék címmel jelenik meg könyv 2024 elején hét hazai alkotóról.

Varga Zoltán újabb animációs témájú könyvet írt: a Magyar animációs rendezőportrék hét hazai alkotó életművét mutatja be az 1970-es évektől napjainkig. A Gyulai Líviusz, Cakó Ferenc, Orosz István, M Tóth Éva, Ulrich Gábor, Csáki László és Bucsi Réka animációs filmjeiben elmélyedő tanulmányok az egyéni stílust és tematikai érdeklődést éppúgy feltérképezik, mint az életművek kapcsolódását az animációs film itthoni és nemzetközi tradícióihoz, illetve a társművészetekhez.

Részletes elemzések olvashatók olyan nagysikerű animációkról, mint például a Jónás, a Hamu, a Vigyázat, lépcső!, a Jelenések, a Dűne, a My Name is Boffer Bings vagy a Symphony No. 42. Az alkotók munkássága részben vagy egészben a rendszerváltást követő évtizedekhez kötődik, így a kötet az elmúlt harminc év művészi tendenciáinak mérlegelését is célozza. A bevezető tanulmány az animációs film és a szerzőiség, illetve a stíluskérdések – mindmáig keveset kutatott – összefüggéseit vizsgálja.

A 400 oldalas Magyar animációs rendezőportrék a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában jelenik meg, az MMA honlapján már akciósan előrendelhető.

vargazoltan_animacios_filmrendezok.jpg

Varga Zoltán filmtörténész, akinek a nevéhez olyan hiánypótló könyvek fűződnek, mint A magyar animációs film: intézmény és formatörténeti közelítésekA kecskeméti animációs filmJankovics Marcell életművéről szóló kötet, a Ternovszky Béla életművét feldolgozó Macska-egér játékokezen kívül számos izgalmas animációs témájú tanulmány szerzője, az MMA három évados animációs filmklubjának vezetője. A Magyar animációs rendezőporték az MMA ösztöndíj programja keretén belül valósult meg.

Mágneses festék és csipesz készlet – Így készült a Tomi, Polli és a varázsfény

December 21-én kerül a mozikba a magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény, melyhez két werkvideó érkezett a bábok szájmozgásának és pislogásának aprólékos készítéséről, valamint a rendező karaktertervezési folyamatáról.

A 11 éves Tominak születése óta rendkívüli tulajdonsága van: a szó szoros értelmében ragyog. Emiatt szülei óvják-féltik, és rövid pórázon tartják. A kisfiú napjai nagy részét otthon tölti a szobájában kialakított bunkerében, és arról álmodozik, hogy egyszer lesz majd egy barátja. Karácsony előtt egy különleges kislány, Polli költözik a szomszédjukba, aki hamarosan felforgatja Tomi életét. A két gyerek szövetkezik, és elhatározzák, hogy felgöngyölítik a házukban egyre jobban uralkodó sötétség rejtélyét, hogy újra napfényt hozzanak a szürke ház életébe. 

tomi_polli_es_a_varazsfeny_01.jpg

Tovább

A Sundance-en versenyez Buda Flóra Anna animációja

Január 18. és 28. között rendezik meg Amerika egyik legfontosabb filmfesztiválját, a Sundance fesztivált, melynek nyilvánosságra hozták a rövidfilmes versenyprogramját: az animációs kisfilmek blokkba 10 alkotást válogattak, köztük Buda Flóra Anna 27 című rövidfilmjét is.

Rekordmennyiségű, több mint 12 ezer kisfilmet neveztek a 40. Sundance fesztiválra, melyek közül 53-at válogattak a rövidfilmes programba, összesen 22 országból. A covid miatt 2021-ben és 2022-ben virtuálisan tartották a fesztivált, idén végre újra élőben nézhetnek filmeket a cinefilek.

Az animációs versenyprogramba válogatott 10 film között ott lesz Buda Flóra Anna 27 című alkotása is. Magyar animációs kisfilm utoljára 2017-ben volt a Sundance-en, akkor  Bucsi Réka LOVE című, francia-magyar koprodukcióban készült alkotását láthatta az amerikai közönség, melynek gyártócége a Boddah, producere Osváth Gábor volt.

A 27 szintén francia-magyar koprodukcióban készült és szintén a Boddah volt a magyar gyártócég. A 11 perces animáció főhőse a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot.

27.png

Tovább

9 animációs filmtervet támogat a Filmjus

Nyilvánosak a Filmjus Alapítvány 2023 döntései: kilenc magyar animációs projekt forgatókönyv-fejlesztését támogatja összesen 2,4 millió forint értékben.

A Filmjus Alapítvány évente hirdet pályázatot műfaji megkötöttség nélkül forgatókönyvírásra, forgatókönyv-fejlesztésre, illetve filmelőkészítésre. A pályázat célja, hogy eredeti és izgalmas magyar filmek szülessenek, legyen az animáció, játékfilm, kisfilm, dokumentumfilm vagy sorozat. A Filmjus alapítványi támogatást nyújt az alkotói munka feltételeinek javításához, a forgatókönyv megírásához vagy a forgatás előkészítéséhez (pl. gépelés, fordítás, anyaggyűjtés, terepszemle, stb.). A pályázat formája egyszeri, vissza nem térítendő támogatás.

2023_filmjus_nyertesek.jpg

Tovább

Kovásznai György kiállítás nyílt a METU-n

A Budapesti Metropolitan Egyetem a Nemzeti Filmintézettel és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvánnyal együttműködésben 2023. november 29-én Kovásznai György: Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló tárlatával emlékezik az idén 40 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből, rajzaiból álló válogatás a 60-as évektől a 70-es évek végéig kínál betekintést a korszakot egyedi hangon dokumentáló műfaji szintézisbe.

Kovásznai György (1934–1983) a 20. századi magyar művészet különleges, innovatív alakja. A modernizmusból merítő, a 80-as évek neoexpresszionizmusát a 70-es években már megelőlegező festőművész, különleges kísérleti animációs filmek alkotója, emellett író és költő.

kovasznai_kiallitas_x_metu.jpg

Tovább

Az animék uralják a 21. Anilogue-ot

Hayao Miyazaki A fiú és a szürke gém című új filmjével kezdődik november 28-án a 21. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A gazdag kínálatban a legfrissebb szórakoztató és művészi animációs termés legjava szerepel, a japán animéktől a díjnyertes magyar zenei klipekig. A november 28-tól december 3-ig tartó Anilogue vetítéseinek és kísérőprogramjainak az Uránia mellett a Francia Intézet és a Toldi mozi ad helyet.

A hivatalos megnyitón Magyarországon először láthatja a közönség a mára klasszikussá vált japán rendező, Hayao Miyazaki új filmjét. A fiú és a szürke gém című alkotás félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról, tisztelgés a barátság előtt. Az Anilogue hagyományos rövidfilmes versenyprogramjában idén három blokkban 26 alkotás szerepel, köztük az idei év két magyar koprodukciós világsikerével, Buda Flóra Anna 27 és Hegyi Olivér A szív kertje című animációjával.

boy_and_the_heron.jpg

A fiú és a szürke gém

Tovább
süti beállítások módosítása