Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy animációs film hatására fognak azok az érzések előtörni belőlem, amelyeket eddig csak a néhai Intim Torna Illegál zenekar Nézz rám a buszon című dala volt képes megidézni. Erhardt Domonkos rövidfilmjének hat perce noha ugyanazt a témát dolgozza fel, a fiatal rendező megközelítése egészen más, és itt nem csak a filmművészet és a könnyűzene sajátosságaiból eredő nyilvánvaló különbségekre kell gondolni.
Talán mindannyian ismerjük azt az érzelemhullámot, amit akkor él át az ember, amikor egy kósza pillanat erejéig a tekintete találkozik egy idegenével, és ott olyasvalamit talál, ami olyan fokú vonzalmat ébreszt, hogy gondolatban már szinte el is csattan a hitvesi csók. De ha mégsem, ahhoz biztosan elegen, hogy az az alkotói szándék, amely a befogadóban a katarzist a mű és a saját életünk kapcsolódási pontjaira való rávilágítás útján próbálja elérni, értelmet nyerjen. Erhardt Domonkos Szemem sarka című filmje is éppen azáltal válik értelmezhetővé, hogy a benne megírt élethelyzet maximálisan átélhető, ami a már említett ITI-dallal a témán túl szintén egy közös pont. A Nézz rám a buszon átélhetősége annyiban viszont mégis más, hogy a megénekelt élethelyzet egy nagyon könnyed, slágeres köntösbe van csomagolva. A Szemem sarka ezzel ellentétben teljesen más alapkoncepcióval bír, a téma óvatosan alapos megközelítése pedig megkívánja azt, hogy a végeredménynek ne csak átélhetősége – mely általánosságban véve sokszor csak a felszínen jelenik meg –, de mélysége is legyen.
Erhardt Domonkos: Szemem sarka
