Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Magyar projektek uralják a 9. CEE Animációs Fórumot

2021. március 10. - Herczeg Zsófi

Hat magyar projektet válogattak be az idei CEE Animációs Fórumra, amivel Magyarország toronymagasan vezeti a beválogatott filmterveket a régióból. A fórumot a járvány miatt online és két részletben tartják meg.

A CEE Animációs Fórum (korábban Visegrádi Animációs Fórum) a közép-kelet-európai animációs szakma legnagyobb megjelenési platformja, mely kilenc éves fennállása alatt erős szakmai bázist épített ki. A kiválasztott projektek vezetői lehetőséget kapnak konzultálni a meghívott szakemberekkel, akik hasznos visszajelzésekkel és tanácsokkal látják el őket az előadásukkal, a forgatókönyvvel vagy a gyártási tervükkel kapcsolatban. A pitchfórum résztvevői koprodukciós partnert is kereshetnek a több száz meghívott animációs szakember között: producerek, fesztiváligazgatók, forgalmazók, befektetők, valamint televíziós műsorszolgáltatók és nemzeti filmalapok képviselői is jelen lesznek a Fórumon, akik azért jönnek, hogy eszmét cseréljenek az új művészeti irányvonalakról, látásmódokról és lehetőségekről, finanszírozási módszerekről és további fejlesztési stratégiákról.

Az idei fórumra rekord mennyiségű, 116 projektet neveztek 27 országból, melyek közül 42-t válogattak a programba. A legtöbb beválogatott projekt közép-kelet-európai: 6 magyar, 4 szlovák, 3 horvát, cseh, francia, holland és szlovén, 2 ciprusi, német, litván, lengyel, spanyol, valamint 1-1 tervet választottak Bulgáriából, Írországból, Olaszországból, Norvégiából, Romániából, Svájcból és Ukrajnából.

ceeaf_banner_project_selection.png

Tovább

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Február

Ismét eltelt egy hónap, de nem is akármilyen! Óriási dolog történt februárban, ugyanis végre bemutatták Farkas Júlia Adult Swimnek készült kisfilmjét, a Big Crunch-ot, mely egy őrületesen nagy szín- és formakavalkád, amit az univerzum kaotikussága és kiszámíthatatlansága ihletett. És még 14 szuperjó animációt mutatunk nektek februárból.

Tovább

Tanulj animációt a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban!

Az idén 50 éves Kecskeméti Rajzfilmstúdió 2D animátori (karakter-mozdulattervezői) gyakornoki helyeket hirdet 2021 szeptemberétől. A tanfolyamra olyan közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várják, akik valamilyen szinten már foglalkoztak rajzolt 2D animációval. Részletekért keresd stúdiót!

Jelentkezni személyesen, postai úton vagy online lehet az alábbiakkal:

  • szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • portfólió
  • 10-15 alakrajz, vagy ezek jó minőségű másolata

Beküldési határidő: 2021. április 30.

Postai úton: Kecskemétfilm Kft. (6000, Kecskemét, Liszt Ferenc utca 21.)

Emailen: kfilm.gyakornok2021@gmail.com

kecskemetfilm.jpg

Magyar népmesék, A vörös teknős, Városi legendák

Magyar lány csinált kisfilmet az Adult Swimnek

Farkas Juli az első magyar animációs alkotó, aki kisfilmet készített az Adult Swim Smalls projektjében, méghozzá egy óriási vizuális agymenést a rá jellemző végtelenül cuki figurákkal.

Az Adult Swim jól ráérzett arra, hogy mekkora szükség van a bevett animációs formák és kanonizált történetek mellett merészebb, polgárpukkasztóbb, kísérletezőbb és szabadabb tartalomra is, ahol a fiatal alkotók szabadon  szárnyalhatnak, nem mellesleg a csatorna túllépett azon a közhelyen, hogy az animációk csak gyerekeknek szólhatnak és a mainstreambe emelte a felnőtteknek szóló darabokat, legyen az sorozat, ID szpot vagy kisfilm. 

A Robot Chickenen és a Rick & Morty-n túl megannyi szupermenő ifjú animációsnak adtak lehetőséget ID szpotot készíteni, akik a saját stílusukban gyárthattak promót a csatornának. Többek közt egyébként Bucsi Réka is animált Rick & Morty promót a negyedik évadhoz. Aztán 2018-ban elindult az Adult Swim Smalls, melyben fiatal alkotók szerte a világból készíthetnek a saját egyéni stílusukban kisfilmet, teljesen szabad kezet kapva. Óriási dolog, hogy az AS nem szól bele az alkotói folyamatba, hanem csak a pénzbeli keretet adja meg hozzá és hagyják a rendezőket szárnyalni. És pont így születnek szuperjó kisfilmek, amik ráadásul egyből elérhetővé válnak a csatorna Youtube platformján, vagyis nem kell éveket várnunk ezek bemutatására, míg kifesztiválozzák magukat. Mivel az Adult Swimen nincsenek reklámok, ezért ezek a minifilmek a reklámhelyek kitöltésére készülnek. Dave Hughes, az AS producere szerint a Smalls projektek szuper lehetőséget jelentenek új ötletek kipróbálására, és nem mellesleg új alkotók megismerésére, akik aztán később dolgozhatnak a csatornánál.

big_brunch.png

Farkas Júlia: Big Crunch

Tovább

A magyar animációs szakma generációival indul beszélgetéssorozat

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) Animációs esték – Hagyomány és haladás címmel indít beszélgetéssorozatot, melyben a szakma nagy öregjei és ifjú tehetségei ülnek le egymással beszélgetni.

Az MMA MMKI évek óta kiemelt figyelemmel foglalkozik a magyar animáció feldolgozásával, hiánypótló munkák megjelenését támogatja és gondozza. Nagyon izgalmas és talán sohasem próbált kísérlet a magyar mozgókép alkotói és szervezői világában, animációs területen pedig biztosan első alkalommal történik meg, hogy eltérő generációk képviselői ülnek egy asztalhoz. Orosz Anna Ida és Fülöp József, Jankovics Marcell és Bucsi Réka, Rófusz Ferenc és Vácz Péter, Ternovszy Béla és Andrasev Nadja, valamint Varsányi Ferenc és Gelley Bálint részvételével és Kollarik Tamás vezetésével keresik a választ a film, az animáció és a magyar kultúra fontos kérdéseire.

mma_mmki_beszelgetessorozat_2.jpg

Generációk egymás mellett, hagyomány és progresszió, rendezői lét és egyéni alkotói programok, szakmai közeg itthon és a nagyvilágban: mind és mind olyan felvetések, amely az animáció világán túl is érdekesek. Az előadásokon többek közt az alábbi kérdések vetődnek majd fel: a magyar animáció történetét, de általában a médium fejlődését tekintve melyek azok a szempontok, amelyek a művészeti értékek létrehozásához elengedhetetlenek? Miben áll a tehetségek gondozása, hogyan adható át az idősebb generációk tapasztalata a fiatalabbaknak? Mi az állam szerepe, a támogatási rendszerek szükségessége, a piac, valamint a mecenatúra és a kultúra kapcsolata?

A beszélgetéseket Kollarik Tamás, Magyar Filmdíjas, Bánffy Miklós-díjas producer, jogász, egyetemi oktató vezeti, az első alkalommal pedig Orosz Anna Ida, a Magyar Nemzeti Filmarchívum animációs szakreferense és a Primanima fesztivál társalapítója, valamint Fülöp József animációs filmrendező, vizuális kommunikációs tervezőművész, egyetemi tanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora lesz a vendég.

Az első adásban szó lesz többek között arról, hogy a magyar animáció területén miként jutottunk el a kezdetektől napjainkig, milyen hagyományokra épült a története, hogyan határozható meg a szakma helyzete napjainkban és milyen irányba tart a jövőben. Említésre kerülnek továbbá a magyar animáció főbb műhelyei, legnagyobb alakjai, intézményei, iskolái, és természetesen azok a kiemelkedő személyek is, akik a múltat ilyen értelemben összekötik a jelennel. Kiderül, milyen képzési lehetőségek vannak ma az animáció területén, és hogy milyen feladatok állnak a szakma előtt a további fejlődés és népszerűsítést szem előtt tartva.

FRISSÍTÉS A beszélgetéssorozat menete és résztvevői a járvány miatt változtak, alább a végleges verzió olvasható.

Az előadások online megtekinthetők:

Forrás: MMA, Filmhu

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Január

A január azért volt szuper hónap, mert az Oscar-hajrában több Oscar-kvalifikált animációs rövidfilmet elérhetővé tettek online az alkotók, így többek közt láthattuk Andrasev Nadja nagyon valószerű kisfilmjét a női féltékenységről, a Szimbiózist, Pilar Garcia-Fernandezsesma diák-Oscart nyert Ciervo című animációját a családon belüli erőszakról, vagy Shoko Hara Just a Guy című dokuanimációját a Richard Ramirezzel való szerelmi levelezéséről. Élvezzétek őket! 

A Szimbiózis az alábbi képre kattintva megnézhető youtube-on!

andrasev_nadja_x_symbiosis_03.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása