Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Még két hét, és újra animációkban dúskálhatunk Kecskeméten

2021. július 28. - dotandline

Augusztus 11. és 15. között 30 ország 370 alkotása lesz látható a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, ahol megemlékeznek a nemrég elhunyt Richly Zsoltról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről, valamint születésnaposokat is ünnepelnek: 50 éves a Kecskemétfilm, 70 éves Orosz István és Cakó Ferenc és 90 éves Dr. Matolcsy H. György, a Pannónia Filmstúdió egykori stúdióvezetője.

Három filmszínházban (a Malom Moziban, a Hírös Agóra színháztermében, az Otthon Moziban) és két szabadtéri helyszínen (a főtéri „Tér a térben” területen és a Magyar Naiv Művészek Gyűjteményének udvarán) is animációs filmeket vetítenek majd négy napon át a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, ahol az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmtermés legjavát nézheti meg a közönség. A versenyprogramok mellett a panoráma szekcióban a partnerfesztiválok (Annecy, Stuttgart, Zágráb, Hangzhou, Espinho, Pozsony és London) díjnyertes filmjei mutatkoznak be.

csaladi_legendak_01.jpg

Glaser Kati: Családi legendák

A hagyományokhoz híven idén is köszönti a fesztivál a kerek születésnapjukat ünneplő, a magyar animációs filmművészet karakterét meghatározó személyiségeket: a 90 éves Dr. Matolcsy H. Györgyöt, a Pannónia Filmstúdió egykori – a magyar animáció aranykorát megteremtő – stúdióvezetőjét és két 70 éves rendezőt, Orosz Istvánt és Cakó Ferencet. Mindhármuk munkásságából retrospektív vetítések keretében kaphat ízelítőt a közönség. A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál időpontja egybeesik a kecskeméti rajzfilmstúdió megalapításának 50. évfordulójával. E jeles jubileumot a fesztivál tíz vetítésből álló programmal és az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítással ünnepli majd.

A legutóbbi fesztivál óta sajnos több kiváló magyar animációs rendező is elhunyt, így a KAFF-on retrospektív vetítésekkel emlékeznek meg Richly Zsoltról (A kockás fülű nyúl, Luther) és két Kossuth-díjas, a kecskeméti stúdió életét is meghatározó alkotóról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről.

golyos_mese_2.jpg

Gyulai Líviusz: Golyós mese (Forrás: Digitális Képarchívum)

A KAFF a gyerekekre és a családosokra is gondol, így csütörtökön 19 órakor Kecskemét főterén a Kaláka ad koncertet, augusztus 14-én 13 órakor az Otthon moziban levetítik A kuflik és az Akármit, azaz a legújabb, a harmadik Kuflik-mozifilmet, 17 órakor pedig a Városi legendák animációs sorozat epizódjaiból tovább szőtt Családi legendák című TV-filmet is megnézhetik itt kicsik és nagyok. Mindkét vetítés után közönségtalálkozó lesz az alkotókkal. A gyerekeknek lesz (ingyenes, de regisztrációhoz kötött) animációs játszóház a Primanima szervezésében, az Ifjúsági Otthon Tükörtermében pedig a fiatalok saját maguk készíthetnek rajzfilmet csütörtökön, pénteken és szombaton.

Több kiállítás is színesíti majd a 15. KAFF programját: Milorad Krtstić, Menyhei Szabolcs, Cakó Ferenc, Szoboszlay Eszter képeit a Hírös Agórában, míg Orosz István képeit a Bozsó Gyűjteményben lehet majd megtekinteni, továbbá könyvbemutatókra, előadásokra és szakmai konferenciára is sor kerül a KAFF négy napja alatt. A fesztiválon való részvétel ingyenes.

Forrás: KAFF

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr5616639616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása