Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Játékos kentaurok és sebes világ körüli utak – Gyulai Líviusz animációi a neten

2021. február 04. - dotandline

Gyulai Líviusz korai sorozatai és kisfilmjei is felkerültek a netre, melyek közt vannak ritkán látott animációk és örök kedvencek is.

Gyulai Líviusz a hetvenes-nyolcvanas években új aranykorát élő magyar grafika egyik legjelentősebb alkotója. Pályáját a hatvanas évek elején könyvillusztrációkkal kezdte, azóta mintegy ötszáz könyvet illusztrált Villontól Shakespeare-en át Karinthyig, a Weöres Sándor Psychéjéhez készült rokokó hangulatú rajzai (1972) pedig egy csapásra híressé tették a nevét. – olvashatjuk a 2019-ben, az Uránia moziban megrendezett szerzői nap bevezetőjében. Gyulai Líviusz a hetvenes évek közepén kezdett rajzfilmeken dolgozni a Pannónia Filmstúdióban. "Bájosan bumfordi figurákkal, álmodozókkal és szerencselovagokkal teli karikaturisztikus világ Gyulai Líviuszé, melynek védjegye a nosztalgia a 19-20. század fordulója iránt, illetve a filmek benépesítése mitikus, kultúrtörténeti figurákkal (az antik mitológiától és a Bibliától kezdve a pajzán és a szentimentális irodalomba illő alakokon át Münchhausen báróig vagy Ali babáig)." – írta róla Varga Zoltán A magyar animációs film című könyvében. – "A magyar karikaturisztikus rajzfilmben gyakorinak éppen nem mondható életvidámság és tündéri fantázia a Gyulai-féle karikatúra-egyénítés legfőbb sajátossága."

golyos_mese_2.jpg

Gyulai Líviusz: Golyós mese (Forrás: Digitális Képarchívum)

A nemrég indult youtube csatornára Gyulai eddig két sorozata és hét egyedei filmje került. A 13 részes Jómadarak főszereplője két pálcikafigurává csupaszított madár, akik folyamatosan egymással versengenek, a szintén 13 részes Tinti kalandjai főhőse pedig egy kis csibész kentaur, aki világ körüli kalandokba keveredik. 1976-ban készült Gyulai első egyedi filmje, a Delfinia, az én világom, mely egy kislány képzeletébe repíti a nézőt és amelyet a rendező saját lánya ihletett: "a lányom első elemista volt, és elgondolkodtam azon, milyen gyerekkort okozhat, ha rideg betonkockákban nevelkednek fel a gyerekek, bensőséges sarkok, meghitt utcácskák, fák nélkül."

Kentaurok a főszereplői az Új lakók (1977) című, Cannes-ban bemutatott kisfilmnek is, amelyben a házsártos házmester csőrét piszkálja a frissen beköltözött kentaurcsalád.  Az NFI oldalán látható a Jónás próféta és a cethal bibliai történetének szatirikus, parabolikus átirata, a Jónás (1997) című kisfilmje, mellyel másodszorra vett részt a cannes-i filmfesztiválon. Golyós mesében (1998) egy ágyúgolyó repül keresztül századokon és földrészeken, a Szindbád, bon voyage! (1999) című animációban egy hajléktalan kel útra a kukában talált varázsszőnyegén, Az én kis városom (2001) pedig a nézőt repíti vissza a régi kisvárosi boltok és álmok idilli világába. A Könny nem marad szárazon (2003) a mindenkori szentimentális limonádé-irodalom és napjaink szappanoperáinak érzelmes paródiája, a kiöregedett nőcsábász történetét feldolgozó De Ronch kapitány naplója (2007) pedig Krúdy Gyula biedermeier novellái alapján készült. A csatornán található legfrissebb alkotás a 2009-ben bemutatott Az őrangyal, mely egy buzgó őrangyal rövid, viszontagságos pályájáról és annak kevésbé dicső végéről szól.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház, Gyulai Líviusz - Időutazás álló- és mozgóképeken, Varga Zoltán: A magyar animációs film

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr4616415738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása