Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Rófusz Ferenc animációja nyerte a Magyar Filmdíjat

2020. március 06. - Herczeg Zsófi

A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26. és 29. között rendezte meg a Magyar Mozgókép Szemlét, melyen 59 filmet vetítettek a Corvin moziban, köztük 10 animációt a versenyprogramban, versenyen kívül pedig 9 animációs rövidfilmet a METU diákjaitól.

A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjainak titkos szavazatai alapján a legjobb animációs film Rófusz Ferenc Az utolsó vacsora című darabja lett, melynek egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet. "Az emberi mulandóságot jelképező kép ugyan elveszhet, eltűnhet, de a megváltás és a szeretet üzenete az egész emberiség számára közös és örök." - olvasható a film szinopszisában.

rofusz_ferenc_x_az_utolso_vacsora_1.jpg

Rófusz Ferenc: Az utolsó vacsora 

A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas Rófusz legújabb munkájáról korábban elmondta, hogy a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. Az NMHH Dargay Attila-pályázatának támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak, minden kockája ugyanaz, mint amit 40 évvel ezelőtt storyboardként beadott a rendező. Az utolsó vacsora forgatókönyvét Rófusz Ferenc Békési Sándor dramaturggal közösen írta, ők ketten készítették a storyboardot is, a vágó Polecsák Lajos, az operatőr Kapitány Iván volt, a zenét pedig Pacsay Attila szerezte. A film szinkronhangjait Széles Tamás, Ujréti László, Juhász Zoltán, Csiby Gergely, Németh Gábor és Antonio Tudisco adja, de felbukkan a filmben Rudolf Péter is, méghozzá teremőrként.

Az utolsó vacsora legutóbb a Argentínában, a Jesus Cine Fest - Nemzetközi Keresztény Filmfesztiválon kapta meg a legjobb animációs rövidfilm díját, a 14. KAFF-on pedig Mikulás Ferenc életműdíjjal tüntette Rófusz Ferencet a magyar animációért végzett évtizedes munkájáért. 

A Magyar Mozgókép Szemle idei versenyében szerepelt Az utolsó vacsorán kívül Kondor Attila képzelt tereken, filozófiai és művészeti motívumokon átívelő spirituális utazása, a Belső könyvtár, Tóth Roland Lugosi Béla életéről készült fekete-fehér biopicje, a Bela, valamint Fabók Szilvia Marék Veronika-adaptációja, a Kippkopp a hóban. Tóth Luca Lidérc úr című kisfilmjében egy viszonzatlanul szerelmes kisember törekvéseit követhettük, Andrasev Nadja Szimbiózisában pedig egy nő nyomozását a barátja szeretői után, akinek féltékenységét felváltja a kíváncsiság. Rebák Tamás Szökési sebesség című METU diplomafilmjében egy űrhajós és egy sárkányszerű lény harcát láthattuk egy idegen bolygón, szintén egy állat és egy fiú kapcsolatát mutatta be Nagy Marci Tesók című utópisztikus animációja, Bálint Szilárd Budapest Spaceport sorozatának Tolvajok című részében pedig egy öntudatra ébredt űrsiklót állítottak meg a fiatal főhősök.

2014-ben rendezték meg első alkalommal a Magyar Mozgókép Szemlét (korábban Magyar Filmhetet), ekkor még nem osztottak díjakat. 2016-ban, a második Magyar Filmhéten viszont már igen, ahol a legjobb magyar animációnak Gauder Áron Kojot és a szikla című kisfilmjét választották. A harmadik Filmhét nyertes animációja Bucsi Réka LOVE című filmje lett, a negyediken pedig Pataki Szandra WireLess című METU diplomafilmje nyerte a legjobb animációnak járó elismerést. 2019-ben az idén elhunyt Richly Zsolt Luther szériájának Isten tenyerén? című harmadik epizódja kapta a díjat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr7115507654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása