Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Vad farkasok, kabuli fecskék, szürrelista teknősök – Egy hét múlva Anilogue

2019. november 20. - dotandline

November 27-én, szerdán 19 órakor a legendás Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés gyurmaanimációja nyitja az idei Anilogue-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál a berlini fal leomlásának idején játszódó, részben magyar készítésű Fritzi – Egy forradalmi mese (Fritzi – A Revolutionary Tale) ősbemutatójával zárul a szombat esti díjkiosztó gálán.

Az idei Anilogue-on versenyen kívül, premier előtt vetítik a Medvevilág Szicíliában című olasz filmet, mely a XX. század egyik legjelentősebb gyerekkönyvét dolgozza fel a medvék és az emberek közti viszályról. Látható lesz a japán Katsushi Sakurabi DanMachi: Orion nyila (DanMachi Arrow of Orion) című alkotása is, melyben a veszedelmes szörnyeket a legbátrabb földi halandók csak istenekkel szövetkezve tudják legyőzni. A Chris, a svájci (Chris, the Swiss) című animációs dokumentumfilmben a délszláv háború idején egy fiatal svájci újságírót rejtélyes körülmények között holtan találtak. Felnőtt unokatestvére, a film rendezőnője, Anja Kofmel úgy dönt, kinyomozza, mi is történt valójában. A boldogság szerkezete (Happiness Machine) című szkeccsfilm húsz női alkotó tíz kisfilmjének fűzére, mely mind a Közös Jó Gazdaság különféle aspektusait, esélyeit latolgatják. A litván Gints Zilbalodis El innen! (Away) című filmjében egy fiú és egy kis madár egy motorkerékpáron igyekeznek elmenekülni a sötét szellemből és hazatérni.

Budapestre érkezik Janno Põldma észt rajzfilmrendező, akinek a Lotte és az eltűnt sárkányok (Lotte and the Lost Dragons) című új alkotását magyar nyelven egyetlen alkalommal vetítik a fesztiválon. Szintén az Anilogue vendége lesz a magyarul is megjelent regény, a Kabul fecskéi (Swallows of Kabul) című francia animáció egyik rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec, akivel a vetítés után közönségtalálkozó lesz. A fesztivál ideje alatt mesterkurzust tart az észt születésű, de Horvátországban élő Chintis Lundgren, aki az Élet Hermannal és a Manivald című kisfilmjeiért korábban közönségdíjat kapott a fesztivál nézőitől, valamint Andrea Martignoni olasz zeneszerző is előadást tart a zeneszerzői módszereiről animációs filmekben.

A nagyjátékfilmek versenyében további négy egész estés animációt vetítenek. Ott lesz a Buñuel a teknősök labirintusában (Buñuel in the Labyrinth of the Turtles) című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. Hiroyasu Ishida A pingvinek titkos élete (Penguin Highway) című sci-fijében egy japán kisváros lakóit ismerjük meg, akiknek nyári nyugalmát fenekestül felfordítja egy csapat pingvin megmagyarázhatatlan bevonulása. Masaaki Yuasa legújabb filmjében, a Hullámok hátán (Ride Your Wave) című misztikus animében egy szörfös és egy tűzoltó valószerűtlen szerelmi története bontakozik ki. Ugyancsak a versenyprogramban szerepel a francia Jean-François Laguionie új alkotása, a Herceg utazása (The Prince's Voyage), melyben a hajótörött majomfejedelmet egy olyan tudóscsalád ment meg és veszi pártfogásába, akiket a saját majomtársadalmuk mindaddig különcként kezelt, mert régóta hittek a hercegéhez hasonló, párhuzamos civilizációk létezésében.

toomas_beneath_the_valley_of_the_wild_wolves_by_chintis_lundgren_1.jpg

Chintis Lundgren: Toomas Beneath The Valley Of The Wild Wolves

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása látható, és idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzik, köztük több magyar film. A felsoroltakon kívül még számos új animációs kisfilmet, dokumentumfilmet és gyerekprogramot láthat a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad helyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr3015316186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.