Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

M. Tóth Géza animációja nyerte a Hét Domb Filmfesztivál fődíját

2019. szeptember 16. - dotandline

M. Tóth Géza Matches című animációja nyerte el a fődíjat és az azzal járó egymillió forintot a Komlón tartott III. Hét Domb Filmfesztiválon.

A fesztiválon összesen hét (hat felnőtt és egy diák) kategóriában osztottak díjakat a Komlói Színház- és Hangversenyteremben tartott gálán szombaton. Az ismeretterjesztő- és természetfilm, az animáció, a dokumentumfilm, a kisjátékfilm, a nagyjátékfilm és az egyéb felnőtt kategóriákban az első helyezett 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint nyeremény mellett egy oklevelet és a fesztivál szobrocskáját kapta meg. A diák kategóriában ugyanennyi értékben tárgynyereményt kaptak a díjazottak.

A felnőtt kategória filmjeit Reviczky Gábor és Thuróczy Szabolcs színészek, valamint Ternovszky Béla animációsfilm-rendező, zsűrielnök bírálta. A diákszekció alkotásait Gyenes Zsolt médiaművész vezetésével Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás pedagógus, zenész, fotóművész pontozta.

m_toth_geza_x_matches.jpg

M. Tóth Géza: Matches

A III. Hét Domb Fesztivál fődíját M. Tóth Géza Matches című animációja kapta. A 11 perces kisfilmben egy magányos kisfiú színes gyufákkal játszik. Miközben álmairól, félelmeiről és reményeiről beszél, a gyufaszálak megelevenednek.

 

Az animációs kategória első helyezettje Fabók Szilvia és Tama Mikori Kippkopp a hóban című animációja nyerte, mely Marék Veronika azonos című mesekönyvét adaptálja. A második helyezett Rófusz Ferenc legújabb rövidfilmje, a Leonardo da Vinci azonos című festményét feldolgozó Az utolsó vacsora lett, a harmadik helyet pedig Tóth Roland Bela című fekete-fehér alkotása kapta, mely Lugosi Béla életét filmesíti meg a némafilmeket idéző stílusban.

A szeptember 9. és 15. között zajló fesztiválra csaknem 200 művet neveztek, és a hét nap alatt közel száz filmet vetítettek. Az ingyenes filmvetítések mellett koncertek és kiállítások színesítették a programot, és többek közt a rajzfilmkészítés alapfogásaival is megismerkedhettek a gyerekek. A fesztivál további díjazottjai a Hét Domb Filmfesztivál oldalán olvashatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr4315096556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.