Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Újabb animációkat támogatott a Médiatanács

2017. november 23. - dotandline

A Médiatanács több mint 44,6 millió forinttal járul hozzá hat animáció, illetve animációs sorozatepizód elkészítéséhez a Magyar Média Mecenatúra Program idei Macskássy Gyula-pályázatának második fordulójában.

Tóth Roland Bela című alkotása Lugosi Béla emlékének adózva mutatja be a színész fiatalkori karrierjét, az ember és szerepeinek összefonódását.

Kondor Attila Belső könyvtár címmel készít festményanimációt, amelynek látszólag nincs szereplője, de ezáltal a nézőt emelheti főszereplővé. Az animáció jellegzetessége, hogy olaj-vászon technikával készül és tradicionális eszközökkel megrajzolt képekből áll össze.

jano_mano_01.jpg

Miklósy Zoltán: Janó Manó és az elveszett harmatcseppek

Újabb részekkel bővül Miklósy Zoltán Janó Manó és az elveszett harmatcseppek és Máli Csaba Szupermalac és Űrpatkány (írásunk róla itt) című szériája.

B. Nagy Ervin Cserebogarak című sorozatában nagy magyar bajnokok ifjúkorát idézi fel. Az Egerszegi Krisztina sikereinek kezdetét bemutató Egér című rész (írásunk róla itt) után ezúttal a Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnok kardvívóról szóló Kárpáti című epizód készülhet el.

Támogatást nyert továbbá Katrin Ann Orbeta és M. Tóth Géza sorozata, a Gombi és Csusza, mely két elválaszthatatlan jó barát, egy megfontolt gombafiú és egy szeleburdi csiga kalandjait mutatja be.

via NMHH

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr7813358027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása