Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Fantasztikus egyveleg lett a Gorillaz új klipje

2017. március 24. - Herczeg Zsófi

Hét év kihagyás után áprilisban új albummal jelentkezik a Gorillaz, amiről nemrég négy számot tettek közzé a youtube-csatornájukon. Ennek a hírnek önmagában még semmi köze az animációhoz, viszont a brit banda megint nem aprózta el és egy 360 fokos animált videóklippel állt elő. 

Pontosabban négy animált klippel. A Humanz című album négy számát nemcsak felrakták netre, hanem egyből klipeket is készítettek hozzájuk, méghozzá a francia Passion Pictures produkciós cég égisze alatt, akik egyébként Bucsi Rékával is dolgoznak, és akiknél nem először készült Gorillaz-klip. A négy videóból valójában csak egy klip, a többi három ebből a hatperces filmből kiragadott egybeállításos életkép.

gorillaz360.jpg

A Gorillaz csapata, akárcsak a Daft Punk duója, karrierje kezdetén épp a titokzatosságra épített, de ők nem futurisztikus bukósisakokkal bújtatták el arcukat, hanem rajzfilmfigura-alteregókat találtak ki maguknak. Ami kézenfekvő megoldás is volt, miután a két alapítótag lakótárs volt és egyikük grafikai vonalon mozgott: a Blur énekese és alapítója, Damon Albarn mellett Jamie Hewlett képregényrajzoló hozta létre a kilencvenes évek végén a Gorillazt, ami egy virtuális együttesként működik a mai napig négy fiktív karakterrel: a 2D, Murdoc Niccals, Russel Hobbs és Noodle nevezetű rajzfilmfigurákkal.

2001-ben ki is adták első albumukat, a Gorillazt, melyről több szám is animált klippé vált, ezek közül valószínűleg a rengeteg popkulturális vonatkozást tartalmazó Clint Eastwood című dalt és videót ismerik a legtöbben. De ott van még például a Tomorrow Comes Today, a 19-2000, a Rock the House, a 2005-ös Demon Days albumukról a Dirty Harry, a Feel Good Inc., 2010-ből az On Melancholy Hill, és még lehetne sorolni a szuper animációs videóikat, amiket Jamie Hewlett rendezett, ráadásul ezek a brit srácok annyira jó arcok, hogy nemcsak a kész kisfilmeket, hanem az animatik verziókat is feltették a youtube-csatornájukra.

De visszafogom tinédzserkorom egyik kedvenc együttese iránti rajongásom, a lényeg, hogy most egy 360 fokos animációt készített Hewlett a Passion Pictures és a Google Spotlight Stories kollaborációjában a Saturnz Barz című dalhoz. Van benne minden: unalmas vonatút, vészjóslóan lepukkant lakás, éneklő pizzaszelet, keleti horrorfilmek ihlette szörny, golfozás a Holdon, és még a grafikai stílusok is keverednek benne, egyre jobban távolodva a 2D animációtól. A szuper dal mellé fantasztikus klipet hoztak össze, és valahol itt ér véget a videóklipek tévés korszaka (hol van már az aranykor...), amikor már az egérrel uralhatja a néző, hogy mit is akar látni a képen.

Ugyan nincs feltüntetve, de az idei Oscar-jelölt animációs rövidfilmek rendezői közül a szintén képregényes szcénából érkezett Robert Valley is dolgozott a klipen, akinek Pear Cider and Cigarettes című félórás filmje volt Oscar-esélyes és aki már korábban is készített Gorillaz-klipet Hewlett-tel. 

Itt pedig megnézhető az unalmasabb verzióban:

Illetve az egybeállításos videók a We Got the Power, az Ascension, illetve az Andromeda című számhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr9012365869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robiroboter · http://impanim.tumblr.com/ 2017.03.28. 15:24:38

A 360 fokos videók max csillagnézésre lesznek jók, rendes filmet a stáb miatt nem lehet ezzel a technikával készíteni, és már bocs, de a Gorillaz videó is inkább néz ki egy first person videójátéknak, mint klipnek. Sutba a komponálással? 16:9 > 360
süti beállítások módosítása