Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ételre-halálra

Virsliparti kritika

2016. október 12. - Herczeg Zsófi

Seth Rogen és társai azon szerencsés alkotók közé tartoznak, akik azt csinálják, amit akarnak. Csak összeáll a baráti társaság és leforgatnak valamit, csak úgy, heccből, önmaguk szórakoztatására. Az másodlagos, hogy az ökörködéseik amúgy emberek millióinak is bejönnek.

virsliparti3.jpg

De nem csak ökörködések ezek, hiszen minden filmjükben (például a This is the End, The Interview, The Night Before, és a készülő The Masterpiece) benne van minden, amit gondolnak a világról, a politikáról, a nemzetekről, a szexről, a médiáról, a celebekről és nem utolsó sorban önmagukról. A csúcs eddig az apokalipszisről szóló This is the End volt, mely szinte csak egy helyszínen játszódott, és melyben önmaguk karikatúráit, sztereotípiákkal felruházott, eltúlzott képmásait alakították. A film szinte annyi volt, mint mikor a gyerekek szerepjátékoznak délután a játszótéren, csak felnőtt humorral és jól megírt (vagy épp rögtönzött) dialógusokkal.

A Virsliparti továbbviszi ezt a vonalat és ahogy abban a filmben, ebben sincsen semmi elspoilerezhető, és gyakorlatilag pont azt kapjuk, amit a kétperces trailerben látunk: akciókat, szerelmes és alpári módon beszélő ételeket, társadalomkritikát, genderkérdéseket, rasszizmust, iróniát, szóviccet, vért és horrort, foodporn-t és megannyi felnőtt poént, csak nyolcvan percen keresztül.

A főhős Frank virsli- és ételtársaival egy hipermarketben él arra várva, hogy egy szép napon az istenek – vagyis az emberek – hazavigyék őket és értelmet adjanak az életüknek. Minden reggelt egy vidám és optimista Disney-dallal indítanak és irigykedve figyelik megvásárolt sorstársaikat. Mindaddig, amíg hiba nem lesz az erőben és felborul a naiv ételidill: egy baljós mendemonda üti fel a fejét, miszerint az otthont adó polcokon túl kegyetlen halál vár rájuk. De egy véletlen balesetből adódó bosszú folytán kiderül, hogy nemcsak a polcokon túl rejtőznek problémák, hanem a saját élőhelyükön is veszélyek leselkednek az ételekre.

A film kicsit kaotikusnak hat, ami a több szálon futó cselekménynek is köszönhető: követjük egyrészt Frank megvásárolt társainak horrorisztikus kalandjait az emberek között, másrészt a közérten belüli útkeresést és barangolást, harmadrészt pedig egy bosszúszomjas, szörnnyé vált használati tárgy vendettáját. Rengeteg szereplőt sorakoztat fel a film: ott van az ambiciózus virsli, Frank és szerelme, Brenda, valamint töpszli, de vastag barátja, egy bosszúra éhes intim mosakodószer, egy leszbikus pita, nem romlandó ételek és italok, egy kerekesszékes rágógnóm, két ősi ellenség, bébirépák, éneklő kukoricák, eltiport dzsúszok és még sorolhatnám, akik mind humor- és izgalomforrások. A különböző cselekményszálakat pedig folyamatosan kísérik kisebb epizódok, amelyekből többet tudunk meg egyrészt a hipermarketbeli életről (különböző érdekcsoportok, nemzetek és nemek közti eltérések és viszályok), másrészt pedig az emberek közti létről (különösen hogy mely tárgynak milyen használati funkciója van az istenek világában). Így az egész film gyakorlatilag egy akciódús, őrült és kaotikus trip, ami szinte sehol nem hagy nyugodni, folyamatosan lövi az információt és olyan kusza egyveleget ad ki, mintha a konyhában található összes ételt beledobnánk egy mixerbe és beindítanánk.

virsliparti1.jpg

Sokaknál valószínűleg ezért nem nyerő a film, és persze a trágársága és a szexuális túlfűtöttsége miatt. Holott ez is csupán Rogenék szerelemgyereke, felhőtlen ökörködése, aminek egyes pontjait éppen annyira szabad komolyan venni, mint amennyire a készítők teszik. Félő, hogy a felnőttközönség helyett inkább azoknak a tinédzsereknek lesz etalon, akiknek még a szex és a trágárság jelenti a menőség origóját. Ez pedig nagy hiba lenne, mert a Virslipartinak sikerül elérnie azt, amit a pár évvel ezelőtti Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja című magyar filmnek nem: öncélú alpáriságon túlmutató – rengeteg iróniával kezelt – momentummal is szolgál, kezdve a jelenkort érintő társadalmi kérdésektől (sztereotip és kicsit sem pc megítélése a közel-keleti népeknek és a faji különbözőségeknek, és nem utolsó sorban az LMBTQ témák megjelenítése) a politikai vonalon át (hazugsággal tartsuk boldogságban a népet, a nacionalizmus és a hitleri diktatúra megidézése) a különböző műfajok összeöntéséig és a(z animációs) filmi önreflexióig. Ez utóbbi a legszebb, mely a film végén csúcsosodik ki egy váratlan jelenetben, de nem véletlen állította többször Rogen, hogy a sztori ötletét a saját animációfilmes élményei adták, amiknél köztudottan a Disney-t tette meg gúnytáblája közepének: Mickey egér ismertetőjegyeinek átértelmezése mellett Rogenék odáig mentek, hogy a Disney-reneszánsz legemblematikusabb zeneszerzőjét, Alan Menkent  (A szépség és a szörnyeteg, A kis hableány, Aladdin, Herkules, Pocahontas, A Notre Dame-i toronyőr) kérték fel az ételek napját indító idilli dal készítésére, akinek pedig volt annyi öniróniája, hogy el is vállalja.

Szóval a Virslipartinál nemcsak az indokolatlanul sok alpáriság a 18-as karika oka, hanem az a társadalmi-politikai többlet, amit egy tinédzser még nem ért, egyszerűen nincs annyi élettapasztalata. Még tudatlan tiniként, a kétezres évek elején láttam a South Park – Nagyobb, hosszabb, vágatlant és nem is értettem többet a trágár szavak és az erotikus momentumok menőnek ható elsütésén kívül. A két film egyébként egy kategóriában említhető, csak azt csodálom, hogy nem a South Park és az Amerika kommandó rendezője készítette a Virslipartit is. Mindenesetre egy szórakoztató popcornfilm lett Rogenék újabb hülyülése, ami valóban 80 perc felüdülést hoz annak a nézőnek, akinek van kellő humorérzéke és iróniára való hajlama. 

virsliparti2.jpg

Animációsként azért nem hagyhatom ki, hogy a filmmel kapcsolatban elég nagy vihart kavart a szakmában, hogy az animátorok nagy stresszben voltak tartva, sokat túlóráztatták őket és végül sokukat fel sem tüntették a stáblistán. Ez a Cartoon Brew oldalán megjelent interjúval kapcsolatban derült ki (melyben a rendezők büszkén meséltek arról, hogy milyen alacsony költségvetésből készült el a film), ahova a kanadai animátorok elkezdtek kommentelni. Az IGN megírta magyarul is a hírt, itt olvasható. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr6811800103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása