Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Magyar filmtervet díjaztak Annecy-ban

2016. június 15. - Herczeg Zsófi

Korábban írtuk, hogy a jelenleg zajló annecy-i fesztiválon nemcsak három magyar animáció szerepel, hanem még két filmterv is versenyzik a MIFA-n, vagyis a Nemzetközi Animációs Filmpiac pitch fórumán: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a Carpelle című rövidfilmtervükkel, Miklósy Zoltán pedig a Solo Lobo című egészestés filmötletével van kint Annecy-ban.

A rövidfilmek között mutatkozott be a MOME Anim mesterképzésének vezetője, Bánóczki Tibor és társa, Szabó Sarolta felnőttközönséget célzó, francia-magyar koprodukcióban készülő animációja, a Carpelle, mely egy rendkívüli nő huszadik századi szürreális szerelmi történetéről szól. A főszereplő, Emma egy különös érzékcsalódásban szenved, mely által az életét és saját testét nem emberinek látja, hanem növényként.

Az egészestés pitchtervek közé válogatták Miklósy Zoltán ötletét, a Solo Lobo-t. Miklósy korábbi egészestés filmjéhez, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszújához képest a Solo Lobo a gyerekközönséget célozza, családi filmnek készül western stílusban, sok kalanddal, akcióval és humorral. A címszereplő Solo Lobo egy ügyetlen bandita, aki egy öszvér hátán járja a prérit, hogy utazókat raboljon ki, legtöbbször kevés sikerrel. Egy nap viszont egy kölyökkutya is zsákmánya része lesz, aki felforgatja Solo addigi életét, ugyanis ha visszaviszi gazdájához, szép jutalmat kap érte, de nem megy minden olyan simán, mint ahogy azt a főszereplő gondolta. 

A pitch fórumot június 15-16-án tartják, mindkét magyar tervet ma mutatták be az alkotóik. Az annecy-i fesztiválnak van egy Annecy Live nevű oldala, ahova friss rövidhíreket raknak fel, eszerint pedig Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmterve az egyik nyertes rövidfilm!

A MIFA pitch fórumának rövidfilmes versenyében hét díjat osztanak ki, ezek közül a Ciclic Prize-t kapta meg a Carpelle, vagyis 35 ezer eurót, ezen felül az alkotók hat hónapig készíthetnek animációt a Château-Renault Centre-ben. 

Legutóbb a Visegrádi Animációs Fórumon nyert 2000 eurót rövidfilmes kategóriában a Carpelle, ahol egyébként taroltak a magyar alkotások. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta még egy filmmel szerepel jelenleg Annecy-ban, a kelet-európai animációkat bemutató French Animation: The Mirror Effect – Eastern Wind nevű szekcióban vetítették Leftover című, francia produkcióban készült animációjukat az elmúlt napokban.

domestic_infelicity_carpelle.jpg

Látványterv a Carpelle-ből (Forrás: Domestic Infelicity)

süti beállítások módosítása