Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' / 3. rész

2015. november 18. - dotandline

Szeptembertől négyalkalmas előadássorozatot tart Geréb Anna filmtörténész 'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' címmel az Örkény István könyvesboltban. A könyvesbolt emeletén található Cultiris Galériában 2004-ben kiállítás volt Vajda Béla ismeretlen hagyatékából (akinek Moto Perpetuo című animációs rövidfilmje az 1981-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert), illetve idén nyáron a 85 éves Sajdik Ferenc (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász) grafikáiból volt látható válogatás, aminek szervezésében Geréb Anna is részt vett.

Az előadássorozatot minden hónap harmadik péntekén rendezik meg, az első része szeptember 25-én volt, a második alkalom október 16-án, a harmadik november 20-án lesz, az utolsó pedig december 18-án), 17:30-tól az Örkény István könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István körút 26.).

A harmadik alkalom részletei:

Orosz zsenik és agitátorok – Magyar kezdemények

Cári meglepetések – Vicces osztályharc – Pálcika vitéz a csatatéren

Alekszandr Sirjajev (1867-1941) filmbalett-bábszínháza
Pierrot, a művész (Hudozsnyik Pierro, 1905)

Vlagyiszlav Sztarevics (1882-1965 Párizs)
Az operatőr bosszúja (Meszty kinyematograficseszkovo operatora, 1912)

Dziga Vertov (David Abelevics Kaufman, 1896-1954)
Szovjet díszek (Szovjetszkije igruski, 1924)
Lenini Filmigazság (Lenyinszkaja Kinopravda, 1925)

Alekszandr Buskin (1896-1929)
A titokzatos gyűrű (Tainsztvennoje kolco, 1924)
Gyemjan, az iszákos (Durman Gyemjana, 1925)

Nyikolaj Merkulov (1901-1979) & Nyikolaj és Olga Hodatajev (1892-1979, 1894-1968)
Bolygóközi forradalom (Mezsplanyetnaja revoljucija, 1924)
Kina Lángokban (Kitaj v ognye, 1925)

Danyiil Cserkesz (1899-1971)
Münchhausen báró kalandjai (Pohozsgyenyija Mjunhgauszena, 1929)

Kruppka filmgyár
Harctéri karikatúrák (1915)

Vértes Marcell (1895 Újpest - 1961 Párizs)
Heti rajzos karikatúrák (1918-19)

Ismeretlen alkotó
Vonal Peti (Pálcika vitéz?) (1915 k.)

Bortnyik Sándor (1893-1976)
Mr. Pipe rettenetes éjszakája (1930 k.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr917990179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása