Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Válogatás Primanima-díjas animációkból

2015. október 18. - dotandline

Október 21-én kezdődik a negyedik Primanima, ennek alkalmából összegyűjtöttük a korábbi évek díjnyertes animációit, amik már elérhetők online. A nyertes animációk közt több MOME Anim hallgató munkája is szerepel. Mariai Gábort tavaly két filmjéért is díjazták: a Villiams lett a legjobb workshop-film, a Rascal Redemption pedig megkapta a Macskássy Gyula-díjat, amit a legnépszerűbb magyar animációnak ítélnek oda. 2013-ban Horváth-Molnár Panna a Zomborácz Virággal közösen jegyzett MOME diplomafilmjéért, a Dipendenzáért elnyerte a George Pal-díjat, amit a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek osztanak ki (ezt a díjat 2012-ben Kopasz Milán, 2014-ben pedig Bucsi Réka kapta). Vácz Péter Nyuszi és Őz című diplomamunkája két elismerést is kapott 2013-ban: a Macskássy Gyula-díjat és a gyermekközönség díját. Egy évvel korábban szintén Macskássy Gyula-díjban részesült Hermán Árpád Sajnálom című diplomafilmje is, ezen kívül az egyik 2012-es zsűritag, Matei Branea különdíját Gelley Bálint Studenthome International című alkotása kapta.

2014

A legjobb workshop-film / MARIAI Gábor: Villiams

Villiams from Gábor Mariai on Vimeo.

 Macskássy Gyula-díj a legnépszerűbb magyar animációnak / MARIAI Gábor: Rascal Redemption

Rascal Redemption - animated short made in 4 days from Gábor Mariai on Vimeo.

A gyerekközönség díja / Alexandra HETMEROVA: Mythopolis

Mythopolis from Alexandra Hetmerova on Vimeo.

A zsűri különdíja (megosztva) / Morgane LE PÉCHON: InsolationSunstrokeNapszúrás

Insolation from Babouchka on Vimeo.

Primanima Nagydíj / Sarina NIHEI: Apró, kalapos emberek / Small People with Hats

SMALL PEOPLE WITH HATS from Sarina Nihei on Vimeo.

 

2013

Primanima Nagydíj / Anu-Laura TUTTELBERG: Kärbeste veski / Fly MillLegyek a malomban

Kärbeste veski/ Fly Mill from Anu-Laura Tuttelberg on Vimeo.

George Pal-díj a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek / HORVÁTH-MOLNÁR Panna & ZOMBORÁCZ Virág: Dipendenza

Dipendenza - animation short from AZT-Media on Vimeo.

Legjobb elsőfilm / Nicolai TROSHINSKY: Astigmatismo

Astigmatismo from Troshinsky on Vimeo.

Legjobb workshop-film / Anni OJA & Sini PIETILÄINEN & Taru RISKILÄ & Markus TERVOLA & Nuppu NYKYRI & Miira TONTERI: The Table is SetAz asztal terítve van

Pöytä on katettu / The Table Is Set from Taru Riskilä on Vimeo.

Igor Lazin különdíja & PrimaSound, a legjobb hang díja / Dina VELIKOVSKAYA: My Strange GrandfatherA különös nagypapa

My Strange Grandfather from Dina Velikovskaya on Vimeo.

Macskássy Gyula-díj & A gyermekközönség díja / VÁCZ Péter: Nyuszi és Őz

A diákzsűri kedvenc rövidfilmje / Alexis BEAUMONT & Remi GODIN: Let’s Go!

 

2012

Primanima Nagydíj / Jason CARPENTER: The Renter / A bérlő

The Renter from Jason Carpenter on Vimeo.

Macskássy Gyula-díj / HERMÁN Árpád: Sajnálom / I am Sorry

Sajnálom/ I am sorry from Árpád Hermán on Vimeo.

Legjobb vizsgafilm / Elli VOURINEN: Kielitiettyni / The Toungeling / Nyelvelés

The Tongueling from Elli Vuorinen on Vimeo.

Legjobb diplomafilm / Kyle MOWAT: Ballpit

BALLPIT from kvmowat on Vimeo.

Legjobb elsőfilm / Osman CERFON: Chroniques de la Poisse / Sticky Ends / Balszerencse

Sticky Ends chpt 1 "No need to teach a bear to fly" / chroniques de la poisse from osman cerfon on Vimeo.

Mette Peters különdíja / Will ANDERSON: The Making of Longbird

The Making of Longbird from Will Anderson on Vimeo.

Matei Branea különdíja / GELLEY Bálint: Studenthome International

Studenthome International - Episode One: Dinner from Balint Gelley on Vimeo.

A diákzsűri díja / Bo MATHORNE: The Backwater Gospel

The Backwater Gospel from The Animation Workshop on Vimeo.

Forrás: Primanima

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr997986279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása