Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Megnyílt a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

2015. június 25. - dotandline

Életműdíjat kapott Giannalberto Bendazzi, olasz animációtörténész 

Június 24-én este 7 órakor az Otthon Mozi nagytermében megtartott ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A fesztivál vendégeit elsőként Dr. Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke köszöntötte. Kiemelte a magyar animáció nemzetközi jelentőségét, és rangos nemzetközi fesztiválokon való folyamatos jelenlétét, valamint beszélt az idén 30 éves kecskeméti fesztivál sikereiről is. Az NMHH 2011 óta külön pályázati forrásból is támogatja a magyar animációs alkotások megszületését, az idei jubileumi fesztiválra pedig két, egyenként 1,5 millió forint értékű díjat ajánlott fel a szervezet. 

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere köszönetet mondott Mikulás Ferencnek, a fesztivál igazgatójának az áldozatos munkáért, valamint külön üdvözölte a megnyitó díszvendégét, Matolcsy Györgyöt, a Pannónia Filmstúdió alapítóját. 

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját idén Giannalberto Bendazzi olasz animációtörténész vehette át Mikulás Ferenctől. Bendazzi 1993-ban és 1999-ben zsűritagként is segítette a fesztivál munkáját. A magyar animáció nagy tisztelője és ismerője, Cartoons – Az animációs film 100 éve című, az animációs film egyetemes történetét feldolgozó kötetében is részletesen foglalkozik a magyar alkotókkal. 1982-1991 között az Animációs Filmművészek Nemzetközi Szövetségének (ASIFA) vezetőségi tagja volt, az olaszországi ASIFA egyik megalapítója. Kutatóként és egyetemi professzorként számtalan előadást tartott szerte a világban, eddig több mint 30 nemzetközi filmfesztiválon volt zsűritag. 

mikulasferenc_giannalbertobendazzi.jpg

A megnyitón az Etnofon Zenei Társulás, Kiss Ferenc Príma-díjas „hangépítész” zenekara adott rövid koncertet. Az idei KAFF programjában két olyan alkotás is szerepel, melyekhez Kiss Ferenc komponált zenét. A Világútján, hateha! Makovecz Imre építész tiszteletére készült, Keresztes Dóra Eszterlánc című alkotása pedig a versenyprogramba is bekerült. 

A fesztivál programjában 342 alkotás szerepel: 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm is bekerült a magyar versenyprogramba az előzsűri döntése alapján. A KAFF idei díszvendége Latin-Amerika, ahonnan 56 alkotást nézhetnek meg az érdeklődők június 28-ig, a fesztivál zárónapjáig.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr507571834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása