Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line


Szuper ajándék a magyar animáció rajongóinak a Filmarchívumtól

2018. december 23. - Herczeg Zsófi

A Magyar Nemzeti Filmarchívum a cinefileknek kedveskedett tavaly karácsonykor azzal, hogy több mint 60 filmet tett elérhetővé három hétig. Akkor a magyar animáció rajongói nem nagyon lubickolhattak animációs filmekben, ugyanis csak a Szaffi és egy közel 20 perces Dargay-portré került a válogatásba.…

Tovább

Kovásznai-kiállítás nyílt az Ybl Budai Kreatív Házban

A 35 éve elhunyt Kovásznai György festőművész és animációs filmrendező életműve előtt tiszteleg az Ybl Budai Kreatív Ház szerdától látogatható kiállítása. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből és rajzaiból álló válogatás a '60-as évektől a '80-as évekig kínál betekintést a korszakot egyedi…

Tovább

Candide egy sötét sufniban is fantasztikus

Március 22-én tartottak egy kis ízelítőt a most készülő Candide széria szinkronmunkálataiból a Katona József Színház Sufni termében. A 13 részes sorozat három epizódjának egy-egy jelenetét szinkronizálta élőben Rajkai Zoltán (Candide), Jordán Adél (Kunigunda) és Máté Gábor (Pangloss), akiket Báthory…

Tovább

Most megnézheted hogyan készül egy animáció szinkronja

Március 22-én a Katona József Színház Sufni színpadán tartják a Candide Werk: Performansz és pop-up kiállítást, melyen a Candide animációs filmsorozat munkálataiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők kiállítás és filmszinkron performansz formájában.  Budapesten épp most készül egy formabontó,…

Tovább

Újra mozivásznon a Habfürdő

Február 1. és 5. között tart a 4. Uránia Filmnapok, melynek témája a filmelmélet egyik legtöbbet tárgyalt fogalma, a montázs. Az ötnapos filmünnepen a filmtörténet emblematikus darabjai láthatóak a Patyomkin páncélostól kezdve a Personán át a Final Cut-ig, az egészestés darabok mellett a…

Tovább

Merülőforraló – Alámerülés négy nő animációiba

Az Art at First Site projekt azért jött létre, hogy legyen egy platformja a képzőművészeti igénnyel készült animációkat és alkotóikat szerető közönségnek. A szervezők minden alkalommal új helyszínen, új anyaggal várják a lenyűgözésre éhes szemeket, az elrugaszkodni vágyó valósághackereket, a…

Tovább