Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ismerd meg a Műanyag égbolt készítését a Budapest Debut Film Forumon

2023. március 22. - dotandline

Március 27. és 31. között rendezik meg a Budapest Debut Film Forumot, melyen a sorozat- és filmtervek pitchfóruma mellett szakmai előadások és sikerrel debütáló alkotások esettanulmányai is lesznek, többek közt a Műanyag égbolt létrejöttéről.

Március 27-én indul a 2023-as Budapest Debut Film Forum (BDFF). A március 27. és 31. közötti esemény célja, hogy elsőfilmes rendezők és producerek bemutathassák projektjeiket, tapasztalatokat cseréljenek az európai, elsősorban visegrádi régióból érkező kollégáikkal, illetve szakmai iránymutatást kapjanak készülő projektjük sikeres megvalósításához nemzetközi mentoroktól. A mindenki számára nyitott esettanulmányok és kerekasztal-beszélgetések a koprodukciós lehetőségekről, a filmes marketingről szólnak, a szakma nemzetközileg elismert képviselőinek részvételével.

202308199_4_rwd_1380.jpg

Műanyag égbolt

Március 29-én A debütáló animáció kihívásai címmel a Műanyag égbolt  esettörténetét ismerhetik meg az érdeklődők, amelynek az elkészítése valóban lehetetlen küldetésnek tűnt. Az alacsony költségvetéssel, egyedi animációs technikával készített film minden kihívás ellenére a 73. Berlinalén debütált, és máris beválogatták további rangos fesztiválokra. Mik voltak a legfontosabb mérföldkövek és a fő kihívások? – ezeket tudhatjuk meg producer, Sipos Orsolya és a rendezők, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta szemszögéből. További részletek a Budapest Debut Film Forum oldalán találhatóak.

Tovább

Egy héttel meghosszabbították a nevezést a 16. KAFF-ra

Meghosszabbították a nevezési határidőt a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra, így a szervezők 2023. március 27. éjfélig várják a filmkészítők regisztrációit.

A fesztivál versenyprogramjába 2021. február 1. után befejezett hazai és európai animációs munkákkal lehet nevezni, téma megkötés nélkül. A filmalkotásnak kockáról-kockára, valamilyen animációs technikával kell készülnie. Fontos, hogy az animáció aránya több mint 50% legyen a filmalkotásban. A magyar versenyre azok a munkák nevezhetők, melyek Magyarországon készültek, vagy rendezőjük magyar. Az európai versenyre nevezett filmalkotásoknak legalább 50%-ban európai tulajdonban kell lenniük.

kaff_2021.jpg

Tovább

Kétféle asztalra lehet jelentkezni a 7. Ukmukfukk Zinefeszten

Május 20-21-én, a Gólyában rendezik meg a hetedik Ukmukfukk Zinefesztet, melyre két open callt is meghirdettek a szervezők. A vásárra április 10-ig lehet jelentkezni.

2016-ban indult útjára az Ukmukfukk Zinefeszt azzal a céllal, hogy bemutassa a külföldi és hazai független kiadók legjavát. Több mint harminc külföldi alkotó, és legalább háromszor ennyi magyar fordult meg a fesztiválon az évek során. Az esemény szervezése továbbra is önkéntes alapon, illetve a helyi zines közösség adományaival és segítségével működik.

Az idei Ukmukfukk Zinefeszten előtérbe kerülnek a külföldi kiadók, különös tekintettel a régióban működő műhelyekre. A szervezők facebook-on jelentették be, hogy Athéntól Amszterdamig mindenfelől érkeznek idén zinesek a Gólyába.

Idén több újítással is készülnek, többek közt lesznek egységesített árusító felületek, ami megkönnyíti a vásáron árulók dolgát és a vásárlás, korzózás élményéhez is hozzájárul.

A külföldi fókusz miatt idén az open call felhívás módosul, kétféle módon lehet pályázni.

ukmukfukk_2023.jpg

Tovább

Kecskeméti diák vagy? Készíts kisfilmet a kecskeméti Városházáról!

A Kecskemétfilm Kft. pályázatot hirdet animációs kisfilm készítésére a felújított kecskeméti városházáról.

Kecskeméti iskolák diákjai (általános és középiskolások, a Neumann János Egyetem hallgatói), valamint állandó kecskeméti lakhellyel rendelkező, az ország más középiskoláiban és egyetemein tanuló diákok jelentkezhetnek a Kecskemétfilm kisfilmes pályázatára.

A kisfilm középpontjában a Lechner Ödön által tervezett kecskeméti szecessziós városháza építészeti, esztétikai, történeti megjelenítése áll. Technikai szempontból bármit alkalmazhatnak a fiatalok, viszont a kisfilm minimum 50%-ának animációnak kell lennie. A film hossza maximum 1 perc lehet.

kecskemet_varoshaza_3.jpg

Tovább

Annecy-ban mutatkozik be Buda Flóra új filmje

Június 11. és 17. között rendezik meg Európa legjelentősebb animációs eseményét, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, melynek néhány versenyprogramja ma lett nyilvános. A rövidfilmek között mutatkozik be Buda Flóra Anna 27 című szerzői kisfilmje.

Az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra több mint 3200 filmet neveztek 100 országból. A rövidfilmes versenybe 37, az Off Limits szekcióba 7, a Perspectives programba pedig 19 alkotást válogattak. A diplomafilmek, tv-filmek és az alkalmazott animációk bejelentése március végén lesz, reméljük a diplomafilmek között magyar alkotás is lesz.

A rövidfilmes versenyprogram 37 animációja között látható Buda Flóra 27 című kisfilmje is. A francia-magyar koprodukcióban készült, 11 perces animáció főhőse a 27 éves Alice, aki még mindig a szüleivel él, a hétköznapok szürkeségéből pedig az ábrándozásba menekül.

buda_flora_27.jpg

Buda Flóra Anna: 27

Tovább

Horváth Mária Érdemes Művész díjat kapott

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült 12 alkotó, köztük Horváth Mária, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, grafikus, bábtervező művész.

Horváth Mária 1952-ben született Pécsett, gyerekkorát Erdősmecskén és Vémeden töltötte. A pécsi művészeti középiskolába járt, ahol ötvösnek tanult. 1971 óta dolgozik a rajzfilmes szakmában: 1971 és 1979 között a Pannónia Filmstúdió kecskeméti stúdiójában volt rajzoló, háttértervező és animátor. A ma már több mint 50 éves Kecskeméti Rajzfilmstúdió egy alapító tagja. Az animációs filmkészítés szinte minden fázisában dolgozott, rendezett reklám-, sorozat- és egyedi filmeket, műsor szignálokat, foglalkozik könyv illusztrációval, plakáttervezéssel, látvány- és bábszínházi tervezéssel is.

horvath_maria.jpg

Horváth Mária (Forrás: Kecskemétfilm)

Tovább
süti beállítások módosítása