A Decorado Alberto Vázquez képregényrajzoló és animációs rendező sötét meséje egy antropomorf egér egzisztenciális kríziséről és az őt körülvevő világról. 2010-ben látott először napvilágot a történet képregény formájában, majd hét évvel később olyan rövid animáció készült belőle, amely gyakorlatilag előzetese is lehetne a tavaly bemutatott, másfél órás változatnak.

A decorado spanyol szó, jelentése díszített, berendezett, dekorált. Találó cím, ugyanis a főhőst, Arnoldot az a furcsa érzés fogja el életének nagyon sötét és kilátástalan pontján, hogy a körülötte lévő világ csupán színjáték. És annyiban igazat is adhatunk neki, hogy a társadalom, amit megismerhetünk a filmből, valóban velejéig romlott. Mindent az úgynevezett ALMA (Almighty Limitless Megacorporative Agency) cég irányít, az emberek mélyszegénységben élnek, a hatalom által kiosztott, „boldogságot okozó" pirulákat szedik és minden lépésük le van követve. A várost körülvevő erdő el van zárva tőlük, ráadásul veszélyes lények lakják, így a menekülés gyakorlatilag lehetetlen.

Azt viszont, hogy a cselekményt végül is pontosan miként értelmezzük, nehéz lenne megmondani. Álomnak, amelynek a létezését ebben a világban minden karakter megtagadja? Szimulációnak, amit Roni kacsa értelmezhetetlen valóságshow-szegmense sejtet velünk? Vagy netán Arnold derealizációinak megélését látjuk, amely a hatalmi rendszer által felállított diagnózis tünete? A film során folyamatosan megkérdőjelezzük, mit is látunk. Az inkonzisztens struktúra viszont előbb-utóbb elveszi a nézőtől a reményt a megértésre. Amivel nem is lenne baj, ha legalább a végére kapnánk valamilyen épkézláb feloldást. Ehelyett, amikor már az utolsó előtti percben is új elméletet hitet el velünk a film, a legutolsóban elkötelezi magát. Zombiseregként kántálja az összes szereplő a film címét, és a vörös függöny összezárul.

A téma sok szempontból megidézi a Kamera által homályosan sci-fijét, Philip K. Dick disztópikus regényének rajzfilm-adaptációját, amelyben a társadalmat minden szinten átjárja a veszélyes kábítószer, a H-anyag. Megfékezésére a hatóságok egyre mélyebben hatolnak be az állampolgárok életébe, ám lassan elmosódnak a határok valóság és hallucináció között. A Decorado világától a Truman Show sem áll távol, az innen nyert inspirációt az alkotó maga is vállalja. Ami pedig a szereplőket illeti, Arnold egér és felesége, Maria ironikusan rímelnek Mickey és Minnie Mouse idealizált, gondtalan kapcsolatára, ezzel felrúgva a Disney-féle boldogság illúzióját.

Az animáció stílusa a gyerekfilmek világát idézi, mind a karakterek, mind a mesebeli, fantasztikus helyszínek terén, ellenpontozva az érettebb nézőket megszólító, súlyos témát. Szokatlan látvány ilyen környezetben az a fajta agresszióábrázolás, amit Vázquez alkalmaz ebben a filmben. Az elbeszélés egyes pontjain hasonló ellentmondásokba ütközhetünk: rendszeresen találjuk magunkat hollywoodi hatást kelteni kívánó, semmitmondó beszélgetésekben, melyeknek funkcióját akár ki is lehetne deríteni, de az egzisztencialista fejtegetéshez semmiképp sem illenek.

A Decorado bátran nyúl a valóság természetéhez, de miközben lebontja a díszleteket, nem marad más, csak egy üres színpad és egy félbehagyott gondolat. Ez a történet akkor működik igazán, amikor kérdez – de amikor válaszolni próbál, saját maga alól húzza ki a talajt.

Sebők Dóra