A Libresse híres a szuperjó kampányfilmjeiről, ilyen volt korábban a Fatboy Slimet éneklő vulvás videó, vagy a menstruáció természetességéről szóló kisfilm, vagy amikor a Libresse leleplezte, hogy bizony sok minden eufemisztikusan és szimbolikusan kerül a reklámokba, és a menstruációs vér nem kék, hanem piros.

A márka Wombstories című új kampányának filmjét személyes történetek ihlették, és hihetetlenül erős lett: nem fehér sortban vígan shoppingoló lányok hamis képével kelt illúziót a menstruációról és kényszeríti tovább arra a nőket, hogy szégyelljék ezt a hétköznapi testi működést, hanem különböző korú nőket szerepeltet, akik különféleképpen élik meg menstruációt, a menopauzát, vagy épp a vetélést. (Egyébként a női orgazmus sincs jobb helyzetben, a vagina hányattatott sorsáról Lori Malépart-Traversy mesélt a Le Clitoris című animációjában.) Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ahány nő, annyiféle méhműködés és annyiféle menstruációs ciklus, de még egy emberen belül is változhat annak minősége. Senkinek sem öröm, de van, akinek a teste kevésbé drasztikusan éli meg a havi vérzést, és van, aki minden hónapban kicsit belehal. A kampányfilmet Nisha Ganatra írta és rendezte, aki egy női csapatot állított össze maga mellé. De ami számunkra különösen érdekes ebben a reklámban, hogy a méhben zajló folyamatokat női animációs alkotók álmodták meg a saját stílusukban. 

Haein Kim szekvenciája a Libresse kampányfilmjéből

Egy fiatal meleg pár egyik tagjának teherbe esésének folyamatát és vetélését Roos Mattar stop motion animációjával illusztrálva látjuk, aki úgy képzeli el a méhet, mint egy kert, amit folyamatosan gondozni kell. A menopauza okozta hőhullámokhoz Kate Isobel Scott szintén gyurmaanimációt használt, így jelenítve meg a lángok okozta pusztítást a méhben, és a rapszodikus létállapotot. Az endometriózis elviselhetetlen fájdalmait Carine Khalife vad, rémálomszerű képei jelenítik meg, melyben a menstruáció mint szörny kegyetlenül támad otthonára, a méhre.

Az első menstruációt Haein Kim egy építkezéshez hasonlítja, ahol utolsó lépésként már csak az áramot kell bekötni, és működésbe is léphet a női test. A legrosszabb pillanatban (pl. tüsszentéskor vagy egy új fehérnemű kipróbálásakor) kicsurranó vért Laura Jayne Hodkin úgy képzeli el, mintha az vezérlőteremben az operátor folyton elaludna, és a méh tulajdonosa számára legkínosabb pillanatokban ébredne fel, emlékezve, hogy most bizony folynia kell a vérnek. Nem marad ki a szeretkezés sem, Salla Lehmus a spermium méhig tartó útját egy hosszú folyóként ábrázolja, ahol eldöntheti, hogy fogantatás legyen-e belőle, vagy csak az élvezetet szolgálja.