Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Oscar-esélyes Tóth Luca animációja

2019. augusztus 31. - Herczeg Zsófi

Augusztus 26. és szeptember 1. között rendezték meg az Odense Nemzetközi Filmfesztivált (OFF), mely 1975-ös indulása óta Dánia legrégebbi filmfesztiválja, ráadásul 2013-ban az ország első fesztiváljaként megkapta az Oscar-kvalifikáló minősítést, ami azt jelenti, hogy az itt díjazott rövidfilmek…

Tovább

Négy fiatal animációs esélyes a Dargay-díjra

Idén harmadszorra adják át a magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay-díjat a Jameson CineFesten. A Jameson CineFest idén is meghirdette 30 év alatti magyar animációsoknak szóló pályázatát, melyre nem konkrét filmmel, hanem eddigi rendezői életművel lehetett pályázni. Az elismeréssel 1 millió…

Tovább

Fehérlófia a téren, rendszerváltó animációk a moziban

Szeptember 4. és 11. között rendezik meg a harmadik Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek témája a film és a zene. A nyolc nap alatt közel 100 filmet vetítenek, köztük két egész estés animációt és egy olyan rövidfilmes válogatást, mely a rendszerváltás idején készült animációkból…

Tovább

Ingyenes stop motion mesterkurzusok az Animarkt-on

Október 8. és 12. között rendezik meg negyedszerre az Animarkt Stop Motion Fórumot Lengyelországban, az első olyan közép-kelet-európai eseményt, amelynek fókuszában a stop motion animáció áll, legyen az rövidfilm, sorozat vagy reklám. Az ötnapos fórum célja, hogy egy olyan platformot hozzanak létre,…

Tovább

Szarajevóban díjazták a Kék Pelikant

Magyar díjesővel ért véget a 25. Szarajevói Filmfesztivál: hat magyar alkotást, köztük Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm-tervét is díjazták.  Augusztus 16. és 23. között rendezték meg a 25. Szarajevó Filmfesztivált, melynek rövidfilmes versenyprogramjába válogatták Tóth…

Tovább

Pályázatot hirdet a Filmjus

A Filmjus Alapítvány pályázatot hirdet műfaji megkötöttség nélkül forgatókönyvírásra, forgatókönyv-fejlesztésre, illetve filmelőkészítésre összesen 10 millió forint értékben.  A pályázat célja, hogy eredeti és izgalmas magyar filmek szülessenek, legyen az animáció, játékfilm, kisfilm,…

Tovább