Október 30. és november 2. között rendezik meg a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált Budaörsön, melyen a fókusz ismét a fiatal animációs alkotókon lesz. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egész estés filmek, workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. Az idei versenyprogramot is egy háromtagú nemzetközi zsűri szemlézi, köztük Maria Steinmetz német animációsfilm-rendező, aki 2005-ben kezdte tanulmányait a Potsdami Konrad Wolf Filmművészeti Egyetemen. 2011-es Az elcserélt gyermek (Der Wechselbalg / Changeling) című diplomafilmje számos nemzetközi fesztiválon szerepelt, többek közt Cannes-ban is. Frank Geßner osztályában végezte mesterszakos tanulmányait, ahol Macramé című filmjével diplomázott 2014-ben. 2015 óta szabadúszó animátorként dolgozik, emellett animációs workshopokat tart gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

Mi vonz téged az animációhoz, amikor el szeretnél mesélni egy történetet?

Az animáció a művészetek valamennyi műfaját képes magába foglalni, a dramaturgiát, a hangdesignt és a zenét, a vizuális művészetek mindenféle formáit, ezáltal elképesztően sok lehetőséget kínál a történetmesélésre.

Filmjeidben különféle animációs technikákat alkalmazol. Hogyan döntöd el, hogy éppen melyiket használod?

Számomra nagyon izgalmas a különböző technikák keverése, amit sokféle módon meg is tudok tenni olyan szoftverek segítségével, mint például az After Effects. Hogy mikor melyik technikát választom, azt általában a történet dönti el. Hogy épp melyik forma fogja a legjobban megtámogatni azt, amit el szeretnék mesélni.

Maria Steinmetz: Az elcserélt gyermek

Gyerekek számára is tartasz animációs workshopokat. Mivel lehet a figyelmüket a legkönnyebben megragadni, és bevonni őket az animációsfilm-készítésbe?

A gyerekek nagyon hamar tanulnak, elképesztően könnyen megértik, hogyan mozdulnak meg az állóképek. Teljesen elbűvöli őket, hogy életre tudják kelteni a tárgyakat vagy figurákat. Az animációs filmkészítés folyamata engem is a mai napig lenyűgöz!

Legutolsó filmedet, az Alba emlékeit az olasz Andrea Martignonival készítetted, aki egyben a párod is, te pedig orosz származásúként Németországban élsz. A filmjeidben is előkerül a kultúrák közti keveredés?

Ha elő is jön, az nem tudatos. Egészen eddig csak az Alba emlékeiben volt fontos számomra, hogy reflektáljak egy bizonyos kultúrára, ez esetben az, hogy megidézzem az ‘50-es évek Olaszországának világát. Más filmjeimben ez nem volt cél, éppen ellenkezőleg, igyekeztem az egyetemességre törekedni, és kerülni mindenféle konkrét kulturális utalást. De természetesen nem tudunk teljesen eltávolodni attól a kultúrától, amelyben felnőttünk, és amiben élünk.

Zsűritagként milyen szempontból fogod nézni a filmeket?

A művészet szabad, nem követ semmilyen szabályt, én pedig csak a saját ízlésemre hagyatkozom, szubjektíven tudom megítélni. Azt figyelem, mennyire tud a történet, a képek és a hang között kölcsönhatás létrejönni. De egy film néha képes olyan erősen megérinteni, hogy nem is tudom szavakba önteni, mi is az pontosan, amivel megfogott. Ez a művészet ereje.