Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ünnepeld a Víz Világnapját a Vízipók-csodapókkal

2019. március 19. - dotandline

A WWF Magyarországgal és nemzeti parkokkal együttműködve a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából a hétvégén országosan több moziban is premier előtt vetítik a Vízipók-csodapókot. 

Az 1983-ban készült egész estés Vízipók-csodapókot a rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból állították össze, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki. Ahogy korábban írtuk, a Mozinet forgalmazásában április 18-án a digitálisan felújított változat kerül a mozikba, hogy a gyermekek és szülők, újabb generációi is megismerkedhessenek ezzel az örökzöld, magyar klasszikus mesével, illetve rávilágítsanak arra, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon. 

vizipok_csodapok_01.jpg

Az áprilisi bemutató előtt a Víz Világnapja alkalmából március 23-24-én több mozi is műsorra tűzi a nemrég felújított Vízipók-csodapókot, ráadásul azok a gyerekek, akik életükben most először mennek moziba, "első mozim" csomagot kapnak ajándékba. Budapesten például március 23-án 10 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, a Corvin moziban pedig a hétvégén mindkét nap 10:45 és 12:30-as kezdéssel látható.

Vízipók barátunk földi pók társaitól eltérően nem a sarokban vagy a fákon szövögeti hálóját, hanem a vízben lubickol. Csodálkozik is ezen barátja, a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók. De kapcsolatuk által megérti, hogy attól, hogy valaki más, mint ő, még lehet rendes (pók).

A film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, amely során kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat, de a színeket is felfrissítették. "A felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában" – jegyezte meg a Kecskemétfilm igazgatója, a film producere, Mikulás Ferenc.  

A WWF a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amely több mint 100 országban tevékenykedik. Az alapítvány küldetése egy olyan jövő megteremtése, amelyben az emberiség és a természet harmóniában él egymással. A szervezet hazai alapítványa több mint 25 éve dolgozik a hazai erdők védelméért, vizes élőhelyeink megőrzéséért, az éghajlatváltozás mérsékléséért és az őshonos fajok megóvásáért. Mára folyóink és természetes árterületeink több mint 90 százaléka eltűnt, nagyon fontos tehát a megmaradt területek megőrzése és helyreállítása. Vizeink mindannyiunk létének alapját képezik – fontos, hogy az értékeivel tisztában legyünk, és személyes élményeken keresztül kötődjünk hozzájuk. Ezért is ajánlják kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Vízipók-csodapókot.

Az alkotás 35. évfordulója alkalmából digitálisan felújítva 2019. április 18-án kerül a mozikba a Mozinet forgalmazásában.

süti beállítások módosítása