Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Október

2018. november 11. - dotandline

Az október mindig olyan hónap, amikor színültig vagyunk szuper animációs rövidfilmekkel. Hogy miért? Hát azért, mert már hetedik éve október végén rendezik meg a Primanimát, az elsőfilmes alkotók fesztiválját, ahol idén is több mint száz csodálatos animációt láttunk. Érthető módon ezekből nagyon kevés érhető el online, de amit megtaláltunk, és nagyon szerettük, azt betettük az októberi válogatásba. A 7. Primanima díjazottjai közül elérhető neten a legnépszerűbb magyar animáció díját elnyerő Apapara Csont Zsombortól, a diákzsűri egyik különdíjasa, Capucine Muller Maikeulboudjan című klipje, valamint a megosztott Csermák Tibor-díjat, vagyis a legnépszerűbb gyerekfilmnek járó elismerést elnyerő Hortobágyi darumese Lugosi István rendezésében. Aztán októberben kezdte megosztani a We Love Budapest a MOME Animmal közös projektjének animációit, és Bucsi Réka is októberben tette fel egy kis időre a netre Oscar-esélyes animációját, a csodálatos Solar Walk-ot is. De inkább nézzétek az októberi kedvenceinket! A korábbi hónapok kedvenceit itt találjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr6014364439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.