Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Szürreális családtörténet sellőkkel és rinocéroszokkal

2018. március 03. - Herczeg Zsófi

Vasárnap este debütál a tévében egy új magyar animáció, Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című filmje, mely a Dargay Attila-pályázaton nyert támogatást 2015-ben.

Traub Viktória a MOME animáció szakán végzett 2008-ban Eső című diplomafilmjével, mely "egy víziót mutat be a minden esőcseppben megtalálható külön univerzumról, amelyben a szereplők az eső-jelenségnek alárendelve, annak mintegy metaforájaként léteznek, majd olvadnak bele a mindent elsöprő áradásba." A Sellők és Rinocéroszok a második Médiatanács által támogatott filmje, ugyanis 2013-ban elsőfilmje, a Vastojás gyártására nyert támogatást a Macskássy Gyula-pályázaton. A néprajzi motívumokból merítő Vastojást Erdély Zsuzsanna 1974-es Hegyet hágék, lőtőt lépék című néprajzi gyűjteménye ihlette, a filmben pedig keverednek a valós és szürreális elemek. A történet főhőse a kisfiú Benedek, aki egy vascsirke után kutatva eltéved a beszélő fák erdejében, útja során pedig megannyi furcsa lénybe, többek közt egy gonosz óriásharcsába is botlik. A karaktereknek olyan színészek kölcsönzik hangjukat, mint Berecz Uwe, Für Anikó, Lukáts Andor, Molnár Piroska, Reviczky Gábor, Rezes Judit és Ujlaki Dénes. A Vastojás látvány- és figuraterveit ezen az oldalon lehet böngészni. 

sellok_es_rinoceroszok_12.png

Traub Viktória: Sellők és Rinocéroszok

Nemrég elkészült Traub Viktória második önálló alkotása, a Sellők és Rinocéroszok, mely hasonlóan keveri a valóságot és a szürrealitást, de itt már sokkal inkább a groteszk felé véve az irányt. Míg a Vastojásban a mesei részeket a türkiz színek jellemezték, addig a Sellők és Rinocéroszokban a piros dominál, illetve nagy különbség, hogy ugyan mindkettő egy gyermek szemszögéből mesél, a Sellők... mégis inkább a felnőtt közönséget célozza.

A történet főhőse a 8 éves Tilda, akinek emlékképei szürreális vízióként elevenednek meg. Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. Cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak. A szeretet és a kapcsolódás konstans hiánya keretezi a filmet.

A Sellők és Rinocéroszok forgatókönyvét a rendező mellett Gergely Dorka és Dus Polett írta, a zenét Chris Allan Tod szerezte, a hangdizájnért pedig Vadon Zoltán felelt. 

A Sellők és Rinocérosozok március 4-én 23.20-tól látható az M2/Petőfi TV-n, az ismétlése hajnali 4-kor lesz, online pedig itt lehet majd nézni ugyanezekben az időkben.

Karakterrajzok és werkfotó (Forrás: Traub Viktória)

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr7813711858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.