Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Érdekesen ábrázolni az elképzelhetetlent

Interjú Bucsi Rékával

2018. február 15. - Herczeg Zsófi

Bucsi Réka harmadik filmje debütál a Berlinalén: 2014-ben MOME diplomafilmje, a Symphony no. 42, 2016-ban a LOVE című elsőfilmje, idén pedig a Solar Walk című 20 perces rövidfilmje, melyben a sci-fi vonalon maradva, de már a különböző technikákkal kísérletezve keresi a válaszokat az ember szerepére az univerzumban. A Solar Walk eredetileg a dán Aarhus Jazz Orchestra koncertjének 50 perces háttéranimációjaként készült, ennek alapján vágott Réka egy fesztiváloztatásra szánt 20 perces rövidfilmet, melynek hangdizájnere ismét Lukács Péter Benjámin volt, a zenét pedig Mads Vadsholt szerezte hozzá.

bucsi_reka_solar_walk_02.jpg

Bucsi Réka: Solar Walk

Hogy kezdődött a Solar Walk projekt?

Az ötlet Viborgban jött, ahol a LOVE is készült. A dán Aarhus Jazz Orchestra háttéranimációt szeretett volna az egyik koncertjükhöz, a projektre pedig a The Animation Workshop adta a támogatást, ők kerestek hozzá rendezőt is. Erről két évvel ezelőtt kezdtünk beszélgetni velük, akkor még nem gondoltam, hogy tényleg meg fog valósulni, mert annyira nagy projektnek tűnt. Eleinte kicsit tartottam az egésztől, nagyon nehéz és fárasztó volt ilyen rövid idő, négy és fél hónap alatt legyártani, de tanulás szempontjából nagyon hasznos volt.

Tartalmaz történetet ez a háttéranimáció? A sci-fi tematika adott volt, vagy te találtad ki?

Az volt a koncepció, hogy olyasmi legyen, mind a Disney 1940-ben bemutatott Fantázia című filmje. Én a zene MIDI, hangszerelés nélküli verziójával dolgoztam, ezt és az éneket felhasználva rajzoltam meg a story board-ot. A hat fejezetre osztott koncert tematikája az űrutazás, ami adott volt. Az volt az instrukció, hogy az ember szerepét jelenítsük meg filozofikus módon, hogy ebben a hatalmas univerzumban hol van és hogy érzi magát. Nagyon kevés időm volt a story board-ra és a gyártás-előkészítésre. Többek közt asszociatív írási technikát használtam, az egész gyakorlatilag egy játékos történet, melyben az egyik karaktert követjük a másik után. Vannak benne teremtéstörténeti elemek, és valamiféle történet is, de nem azon van a fókusz, hanem inkább a helyzetek teszik érdekessé. Egyrészt állandóan visszatérnek a karakterek, másrészt minden fejezetben van egyfajta történetmesélés, csak inkább a videóklipekhez hasonlóan, mert zenére van komponálva a kép.

A LOVE is sci-fi, és a Symphony no. 42-ben is megjelenik ez a tematika. Mi vonz a sci-fiben?

Hogy végtelen lehetőségem van. Hogy bármit el lehet képzelni és bárhogyan meg lehet valósítani, és külön kihívás érdekesen ábrázolni azt, ami gyakorlatilag elképzelhetetlen. Valahogy megpróbálni ábrázolni az időt és a teret, olyan tereket, amiket amúgy nem tud felfogni az ember, ez pedig nagyon sok absztrakt helyzetet és megjelenítési módot enged meg. A filozofikus sci-fiket szeretem, mint a 2001: Űrodusszeia vagy a Sztalker, és ezt igyekszem követem a saját filmjeimben is. A Solar Walk-ban például megpróbáltam ellensúlyozni a komolyabb dalszövegeket egyfajta játékos, ironikus és szarkasztikus humorral.

A stáb ugyanaz volt, mint a LOVE esetében?

A LOVE csapatából többen is dolgoztak a Solar Walk-on is, de itt sokkal nagyobb volt a csapat. Változó volt, mikor hányan dolgoztunk rajta, mert volt, amikor több gyakornokom volt, volt, amikor kevesebb. Volt olyan, amikor kilencen voltunk, ilyenkor nagyon nehéz volt felügyelni ennyi embert, miközben én is csináltam a saját feladatomat. Kicsit mindig alábecsülöm a rendezést, hogy rendezni egyszerű, mert tudom, mit szeretnék és csak elmondom a többieknek, de kontrolálni a munkát, és előkészíteni jeleneteket, főleg egy ekkora stábnak, az már kihívás. Nekem a kilenc fős stáb a maximum, ha emellett még dolgoznom is kell a filmen és nem csak rendeznem - amit nem szeretnék, mert furcsa lenne, ha én magam nem dolgoznék a filmen, csak instruálnám a csapatot.

Hogy telt egy napotok?

A stáb egy része együtt lakott Viborgban. Nem a teljes stáb, mert voltak dánok, akik eleve ott éltek, de akik külföldről érkeztek, velük együtt laktunk egy házban. 9 órától indult a nap, és dupla műszakokat dolgoztunk, sokszor este 10-ig is, tehát gyakorlatilag nem négy és fél hónapig tartott a gyártás, hanem kilenc hónapig.

Eddig rövidfilmeket készítettél, ezután 50 percet legyártani miben volt más?

Azt hittem, hogy nehezebb lesz, tartottam is ettől a formátumtól, és hogy ennyire kevés idő alatt ilyen hosszú filmet kell megterveznem és kiviteleznem. A valódi nehézséget viszont a gyártás bonyolultsága és összetettsége jelentette. A körülöttem lévőknek is új volt ez, úgyhogy mindannyiunknak nagy kihívás volt, sokszor útközben jöttünk rá, hogy mit és hogyan kellett volna csinálni, és mennyi időt spóroltunk volna. A tervezés maga nagyon jó volt, mert volt elég filmidő, amiben gondolkodhatok. A LOVE-nál például 15 percre kellett szűkítenem, úgyhogy eleve volt egy késztetésem arra, hogy hosszabb filmben gondolkodjak.

bucsi_reka_solar_walk_01.jpg

Bucsi Réka: Solar Walk

A filmjeidnek elég meghatározó része a Lukács Péter által készített hangdizájn. Nem volt furcsa, hogy az 50 perces háttéranimációban ez nem lesz?

De, nagyon furcsa volt, főleg a story board-nál, mert sokszor kellett elvetnem egy-egy ötletet, mivel csak zörejekkel működtek volna, zenével nem. Ezért ez nagyon érdekes felismerés volt, hogy mennyire eleve a zörejekben gondolkodom. A 20 perces rövidfilmnek viszont már van zöreje, amit Lukács Péter készített, és új zenei aláfestést is kapott, amit pedig Mads Vadsholt szerzett.

Hogy kell elképzelni egy komplett 50 perces darab rövidfilmmé alakítását?

Ilyet korábban még nem csináltam, hogy megvágjak egy kész animációs filmet. Ha nem működött volna, akkor nem erőltetem. De négy és fél hónap alatt nem tudtunk olyan 50 perces anyagot legyártani, ami végig van animálva, tehát vannak benne ismétlődések és hosszasan húzódó beállítások, így lehetett feszesebbre vágni. Ebben az egész projektben még az volt a nagy kihívás, hogy olyan dolgokban kellett gondolkodni, amik jól néznek ki, nem tűnik úgy, mintha nem történne igazából semmi, de közben le is lehet gyártani ennyi idő alatt. Például vannak benne egy perc hosszú, vágás nélküli jelenetek, melyekre olyan helyzeteket kellett kitalálnom, amik szép lassan bontakoznak ki és amiket jó nézni. Ebben a projektben használtam a legtöbb kombinált technikát, például a 3D-t kevertem After Effects-el és a 2D-vel. Vannak technikailag nagyon összetett jelenetek, amiken többen dolgoztunk, mindenki más fázisban. Sok szimulált animációt kellett készítenünk, amiket lehetett loop-olni, de közben érdekesek maradtak, mert feldobtuk más technikai elemekkel.

A Solar Walk koncertfilm hol látható majd?

A premier szeptember végén, a Viborgi Animációs Fesztiválon volt, én is ott láttam először a kész animációt élő zenével. Ebből lesz egy koncertfilm is, melyet három előadásból vettünk fel, két koncertet közönséggel és egyet közönség nélkül. Azt szeretném, ha ez nem egy egyszerű dokumentumfilm lenne, hanem egy önmagában működő alkotás, mint egy megrendezett koncert. De ez is érdekes volt, mert soha nem volt még tapasztalatom élőfilmmel, amit nem mondtam el a stábnak, hanem úgy tettem, mintha tudnám miről van szó. (nevet)

Említetted, hogy Viborgban debütált a koncert és a háttéranimáció. Milyen volt élesben látni, közönséggel?

Nagyon nagy élmény volt, főleg úgy, hogy addig nem hallottam a hangszerelt verziót. Eléggé izgultam, hogy mégis milyen lesz egy 19 fős zenekarral hallani azt, amit én MIDI-ben hallgattam hat hónapon keresztül, és a csapatommal úgy készítettem hozzá az animációt. Mindenki nagyon izgult a csapatból, nemcsak én. Elég sokan eljöttek, ezért azt éreztem, hogy ez vagy nagyon jól sikerül és akkor minden nagyon jó lesz, vagy nagyon nem. De szerencsére nagyon jól sikerült, álló tapsot kapott a produkció, szuper élmény volt. Igazi "mindent vagy semmit" érzésem volt a premier előtt. Ennyire még sosem izgultam, mert egyrészt nem volt még ilyen hosszú filmem, másrészt nem volt olyan, hogy a hangi részét ne ismertem volna. Ez most gyakorlatilag olyan volt, mintha először, együtt a közönséggel láttam volna a kész filmet. Izgalmas volt.

Magyarországon lehet majd látni?

Osváth Gáborral, a LOVE egyik producerével beszélgettünk erről, szerinte lenne arra lehetőség, hogy az egész projektet, a 19 fős Aarhus Jazz Orchestrát és az animációt is elhozzuk Magyarországra. Már több fesztivál érdeklődött efelől, mert egyre nyitottabbak az ilyen jellegű projektekre, ami nem csak vetítés, hanem élő esemény. Úgyhogy az a terv, hogy vagy utazik az együttes és az animáció, vagy a kottát küldjük az animáció mellé, hogy egy helyi zenekar betanulhassa és előadhassa.

Nem tudlak elképzelni, ahogy jazz-re animálsz.

A zeneszerző, Niels Marthinsen sem írt még soha jazz bandnek zenét, mindig csak komolyzenéket, úgyhogy ez egy furcsa fúziós projekt. Ő úgy hívja, hogy egy jazz hangszerelésű szimfónia.

bucsi_reka_solar_walk_04.jpg

Bucsi Réka: Solar Walk

Nem untátok meg ezt a zenét a négy és fél hónap alatt?

Dehogynem, már kívülről fújom az 50 perces éneklést. De ez mindig ilyen, ha az ember zenére vagy megadott hangra dolgozik. Vannak olyan részek, amikor az animált karakter teljes szinkronban van az énekesnővel, ami rizikós, mert csak remélni tudjuk, hogy tényleg szinkronban lesznek az előadás során. A zenekar egyébként részt vesz hasonló projektben, szóval erősségük a pontosság, ami ennél a filmnél nagyon fontos volt.

A következő lépés egy még nagyobb volumenű projekt lesz?

Őszintén szólva nem tudom. Szeretnék majd egy nagyjátékfilmet, el is kezdem írni, meglátom mi lesz belőle. Az is lehet, hogy nem animáció lesz, ha nem azt kívánja meg a forgatókönyv. Szeretnék végre csak az írásra koncentrálni, és nem elsősorban arra, hogy vizuálisan hogy jelenítsek meg valamit. Ez nyilván kombinálódik, és ami nem működik, azt nem is fogom erőltetni, de új kihívásnak érzem, hogy dialógust vagy narrációt írjak. Hogy először megírjam és aztán lássak neki hogy nézhetne ki. A Solar Walk még nagyon friss, úgyhogy egyelőre nincsenek nagy terveim, csak kis ötletek, melyek részben ennek a filmnek a technikai tanulmányaiból jöttek, kis vizuális kísérletezések. Az íráson kívül az foglalkoztat mostanában, hogy hogyan lehet az animációt egy kiállítási térbe vinni. Sok ismerősöm készít ilyen projekteket, ami inspirál.

A Peter Millard-dal készített Don’t Know Where Going című rövidfilm nem ilyen?

De, hasonló, csak ezt vinném tovább, például valami interaktív dologgal. Elkezdett érdekelni a mozin kívüli közeg, az animáció képzőművészeti iránya. De meglátom mi lesz ebből, minden attól függ, hogy az adott projekt, amin dolgozom, mit kíván meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr5713668686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.