Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

A gyerekek érzelmileg érettebbek, mint gondolnánk

Interjú Anita Doronnal, A kenyérkereső forgatókönyvírójával

2017. december 16. - Bartal Dóra

Magyarországon egyelőre csak a 15. Anilogue-on lehetett látni Nora Twomey A kenyérkereső című animációs filmjét, mely az ír Cartoon Saloon stúdió harmadik egészestés alkotása a Kells titka (2009) és A tenger dala (2014) után. A Deborah Ellis azonos című regénye alapján készült animáció egy afgán kislány és családja küzdelmeiről szól az afgán-szovjet háború alatt. A Golden Globe-ra jelölt film forgatókönyvírójával, a kárpátaljai származású Anita Doronnal beszélgettünk.

anita_doron.jpg

Anita Doron az olaszországi Alice Nella Citta fesztiválon, 2017. októberében 

A kenyérkereső előtt élőszereplős filmeken dolgoztál. Milyen volt az első animációs munka?

Nagyon élveztem, mert határtalan! Bármi, amit elképzelhetsz és megírsz, azt létrejöhet egy animációban. Ez nagy szabadságot jelentett. A kenyérkereső előtt minden filmemnél volt valami határ, amin nem léphettem túl. Ez egyébként szintén jó a kreativitás szempontjából, mert át tudod törni ezeket a határokat. Teljesen beleszerettem az animációba, már dolgozom is egy következő animációs filmen. Erről még csak annyit mondhatok, hogy ez is egy fiatal lányról fog szólni, csak az ő története nem a valós világban játszódik.

Szerinted A kenyérkereső története miért volt alkalmas arra, hogy élőszereplős helyett animációs formában meséljék el?

Először is azért, mert autentikusabban tudtuk megmutatni ezt a világot, mert bármit meg lehetett rajzolni. Ha elmentünk volna Afganisztánba, és ott forgattunk volna, az sokkal bonyolultabb lett volna. Helyette Tádzsikisztánban filmeztünk volna, amit úgy rendeztünk volna be, mintha Afganisztánban lennénk. Másodszor az animációs forma miatt sokkal általánosabb lett a film. A néző könnyebben bele tudja magát képzelni a karakterbe, így sokkal jobban megérthető a motivációja, a helyzete, mintha egy színészt néznénk. Amikor élőszereplős filmet nézel, akkor csak nézed az ő történetét, de nem helyezkedsz bele. Egy animációs filmnek az az ereje, hogy a néző jobban átélheti a látottakat, könnyebben átérezheti a karaktereket és értheti meg a világot. Ez fontos egy ilyen filmben, számomra és a stáb számára is fontos volt, hogy a nézők megértsék, hogy ez a valóságban játszódik, igazi emberekről, igazi életekről szól. Miközben mi itt üldögélünk és kávézunk, addig a világ másik részén ezek történnek.

Távolságtartóbb lett volna élőszereplős filmként?

Abszolút. Élőszereplős filmnek indult, de aztán mindenki rájött, hogy ezt csak animációs formában lehet a legjobban megjeleníteni, és szerencsére a kanadai csapat nagyon jól tudott dolgozni az ír Cartoon Saloon-nal.

Miért fontos, hogy egy gyerek perspektívájából látjuk ezt a háborúban játszódó történetet?

Először is a gyerekek sokkal érzékenyebbek és érzelmileg érettebbek, mint ahogy azt gyakran gondolják róluk. Másodszor fontos, hogy a gyerekek megértsék, hogy ilyen dolgok történnek a világon, hogy nyitott szemmel járjanak, legyenek kíváncsiak, és lássák, hogy egy afgán kislánynak ugyanolyan félelmei és örömei vannak, mint nekünk, vagy épp ugyanúgy unatkoznak. Nem különböznek, csak egészen más világban, sokkal nehezebb körülmények közt élnek.

Szerinted milyen korosztálynak szól A kenyérkereső?

A 9-10 éven felülieknek, mert a kisebbeknek talán túl erőszakos. De a 9-10 évesek már fel tudják dolgozni, meg tudják érteni. Voltam egy olaszországi vetítésen, ahol ezer 10-14 éves gyerek nézte a filmet. Nagyon megható volt látni, hogy amikor Parvana valamilyen bátor dolgot csinált, akkor a gyerekek ujjongtak. Olyan volt, mint egy focimeccs. Teljesen átélték a történetet, csodálatos volt látni mennyire együttéreztek a karakterrel. A gyerekek nagyon jók ebben, ezt a saját fiamon is látom, aki még csak hatéves. De ő még csak részleteket látott a filmből.

breadwinner_tale.jpg

Nora Twomey: A kenyérkereső

Milyen volt adaptálni a könyvet? Úgy tudom, hogy az írónő, Deborah Ellis, nem nagyon szólt bele.

Egy könyvben az olvasóé az idő. Olvasod és megállsz. Te irányítasz és megfigyeled a dolgokat. A film egy lineáris utazás. Leülsz és 90 perc múlva felállsz. Nincs idő megállni és gondolkodni. Fontos arra figyelni, hogy az érzelmi fonal milyen és ezt soha nem szabad elveszteni. Egy könyvben például nagyon sok dialógus lehet, vagy belső monológok. Egy filmben mindent meg kell mutatni, éppen ezért lett A kenyérkeresőben a mesei vonal, hogy megmutassuk Parvana belső világát és érzelmeit.

Ezt a mesei vonalat te találtad ki, vagy benne volt a könyvben?

Nem volt benne a könyvben, csak az, hogy Parvana apja sokat mesélt a lánynak, de a lány saját meséjét én tettem hozzá. Ráadásul a könyvben bizonyos dolgok sokkal sötétebbek. Például a lányok egy temetőben dolgoznak, csontokat ásnak, nem téglát cipelnek. Egy filmnél már fennáll az a veszély, hogy ha valami nagyon távoli a néző számára, akkor nem tudja beleélni magát. Már így is nagyon súroltuk a határt, nem akartuk a temetői csontásással eltávolítani a nézőt. Számomra nagyon fontos volt, hogy ne veszítsem el a közönséget, és megmaradjon az empátiája, hogy végig Parvanával maradjanak a nézők. A téglacipelés sem kislánynak való munka, de talán könnyebben feldolgozható.

A mese miatt is az számomra a film üzenete, hogy ahhoz, hogy a nők felszabaduljanak az elnyomás alól, tanulásra és oktatásra van szükség, és a történetmesélés a kiút. Te ezt hogy látod?

Ez így van. Nagyon sok mozgalom van Afganisztánban a lányok oktatásáért és a sportolási lehetőségeikért, sok underground csoport jött létre, sok lány például gördeszkázik. Mivel nekik nehezebb, ezért sokkal komolyabban veszik, sokkal jobban kell küzdeniük mindenért. És amikor jobban küzdesz, magasabbra jutsz el.

breadwinner_1.jpg

Nora Twomey: A kenyérkereső

Nagy felelősség volt számotokra, hogy egy keleti történetet nyugati perspektívából meséltek el?

Igen. Ez volt az egyik legfontosabb része az egész folyamatnak. Nekem például a segítségemre volt egy afgán művész barátom, Aman Mojadidi, akivel minden részletet átbeszéltünk, többek közt hogy hogyan és miről beszélne egy afgán lány Kabul különböző negyedeiben. Legalább egy évig kutattam, hogy megértsem az afgán kultúrát és történelmet, mert az érzelem a legfontosabb. Minden érzelmekből épül fel, az érzelem pedig univerzális, ezért számomra nem jelent problémát egy másfajta kultúra történetének az elmesélése. Alapjaiban nincs köztünk különbség, csak a részletekben, hogy milyen ruhákban járunk, milyen ételt eszünk. Viszont a részletek nagyon fontosak, ezért ezeket is sokáig tanulmányoztam. Afganisztán valójában négy különböző népcsoportból áll, és már a szemük színe alapján meg lehet mondani, hogy ki melyik törzshöz tartozik. A film elején például szerepel egy kutya, aki a nyugati gyerekek számára a barátságosság szimbóluma, de az afgán kultúrában egészen mást jelent. Sok apró részletnek kellett utánajárnom, például a nevek kimondása is nagyon fontos volt számomra írás közben. A rendező, Nora Twomey is sok afgán tanácsadóval dolgozott, akik történelmi és kulturális kérdésekben is segítettek nekünk: milyen a rizs, milyen formájú a szőnyeg, hogy ha ilyen formájú, akkor Kabul melyik részéhez tartozik, vagy milyen színűek a ruhák. Az is fontos volt számomra, hogy a film ne dicsőítse a nyugatot. Amikor a két lány arról beszélget, hogy később Goában találkoznak, az a könyvben eredetileg Párizsként szerepel, de ezt megváltoztattam, mert egy afgán lánynak egzotikusabb, érdekesebb és közelibb egy indiai helyszín. Azt akartam, hogy ne a nyugat legyen a fő cél, hanem a béke. Hogy a nyugat soha nincs feljebb és nem jobb, az ő világukban pedig csak szabadság, béke és boldogság van.

A könyv írója, Deborah Ellis sokat beszélgetett menekültekkel a történet megírása előtt. Neked volt erre lehetőséged?

Igen, méghozzá Budapesten is. Amikor sok afgán menekült volt Magyarországon, elmentem a Nyugati pályaudvarra és beszélgettem velük. De zenészekkel, tudósokkal és művészekkel is folyamatosan kapcsolatban voltam a forgatókönyv írása alatt.

breadwinner_2.jpg

Nora Twomey: A kenyérkereső

Honnan ered az érdeklődésed Afganisztán iránt? Azt olvastam, hogy gyerekkorod óta motoszkált benned.

Igen, mert Kárpátalján nőttem fel, a Szovjetúnióban, és az afgán-szovjet háború része volt a gyerekkoromnak. Volt egy orosz dal, amit imádtunk és folyton énekeltük az orosz barátainkkal. A fejemben ragadt azóta, hogy vajon miért írták és miről szól valójában. Amikor először találkoztam A kenyérkereső producereivel épp egy másik afgán projekten dolgoztam. 

Kárpátaljából merre vezetett később az utad?

Beregszászból származom. 16 éves koromtól öt évet éltem Izraelben, majd filmezést tanultam Kanadában, Torontóban. Jelenleg egy francia faluban élünk, úgyhogy itt is mindenki ismeri egymást, akárcsak gyerekkoromban.

breadwinner_3.jpg

Nora Twomey: A kenyérkereső

A Vimeo profilodon olvastam, hogy 15 évesen majdnem eladtak 200 bárányért Üzbegisztánban. Ez csak poén?

Nem, ez tényleg megtörtént Üzbegisztánban, majdnem ugyanott és ugyanakkor, mint mikor A kenyérkereső története játszódik (2001-ben – a szerk.). Amikor Parvana anyja önvédelemből előrántja a kést a filmben, az a jelenet az én anyámmal történt meg akkoriban. Nyaranta elutaztunk a Kaukázusba, Grúziába, vagy a Pamír hegységbe túrázni. Apám viccelődött is azzal az emberrel, aki 200 bárányért megvett volna, és egy ideig azt is hittem, hogy végem, de szerencsére megúsztam.

A film végén nekem nagyon tetszett, hogy nemcsak a főszereplő lány aktív és lendületes, hanem az anyja és a nővére is azzá válik. Úgy érezted, hogy kell egy katarzisszerű pillanat?

Igen, pontosan. Az anyával kapcsolatban a saját édesanyám jutott eszembe, amikor láttam rajta azt az erőt, amit senki máson nem láttam soha. Az édesanyám egy pici, gyenge hangú nő, de sokkal erősebb mint bárki, akit ismerek. Rengeteg ilyen anya van, akinek akkor mutatkozik meg a valódi ereje, amikor a gyereke kerül bajba. Számomra fontos volt megmutatni, hogy a gyerekeiért bármit megtesz az ember és olyan erőket szabadít fel, amit ritkán látni. Egy szuperhős ereje semmi ehhez képest.

anita_doron_x_nora_twomey_x_saara_chaundry.jpg

Anita Doron forgatókönyvíró, Nora Twomey rendező és Saara Chaundry, Parvana szinkronhangja

Arra van lehetőség, hogy Afganisztánban is bemutassák A kenyérkeresőt?

Amerikában az afgán külügyminisztériumban és az ENSZ-ben már levetítették, de bemutatták a kanadai afgán nagykövetségen is. Hogy Afganisztánban mi lesz, azt még nem tudom, de biztosan lesz valami, mert fontos ott is bemutatni ezt a történetet.

Hogy látod, javult az ott élő nők helyzete?

Jobb, mert nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy változtassanak a nők helyzetén. Rengeteg ilyen szuperhős nő van, aki tanulni kezd, vagy csoportokat alapít. Nagyon sok előrelépés történik Afganisztánban, de még hosszú az út.

Nagy köszönet: Herczeg Zsófi, Tamás Dorka

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr4213505129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.