Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

"Nemcsak időtágítás létezik, hanem zsugorítás is, ez a szakmánk idősajátossága"

Interjú Mikulás Ferenccel

2017. június 07. - Herczeg Zsófi

Két hét múlva indul a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol közel 400 animációt láthat majd a közönség. A magyar alkotások mellett külföldi válogatások is lesznek, az idei díszvendég Ausztrália, a filmeken túl pedig konferenciák és kiállítások is várják az érdeklődőket. Az esemény apropóján a fesztivál igazgatóját, Mikulás Ferencet kérdeztük, aki elmesélte, hogy egyszer még egy kecskét is meginterjúvolt a KAFF díjátadóján.

A KAFF kezdetben háromévente volt megrendezve, majd biennálé lett. Nem gondoltak arra, hogy éves fesztivál lehetne belőle?

Az a helyzet, hogy nem készül annyi (egészestés) animációs film Magyarországon, hogy évente érdemes lenne megméretni őket. Lehetne akkor bővíteni a nemzetközi programot, de számunkra az a legfontosabb, hogy a magyar animációt valamilyen formában segítsük, hogy egy nemzetközi összehasonlításban méressen meg.

A KAFF-on nemcsak magyar animációkat vetítenek, hanem külföldieket is (Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál), vele párhuzamosan fut az amatőröket célzó SZAFT, és rengeteg kísérőprogram van a vetítéseken túl. Mivel tud megújulni a fesztivál?

Még nem tudom, hogy mi lesz két év múlva, de az biztos, hogy folytatnánk a tematikus programok összeállítását: bemutattuk már Ázsia animációját, a latin-amerikai animációt, idén pedig az ausztrál animációt fogjuk. Volt olyan, hogy 30 Oscar-díjas animációs rövidfilmet vetítettünk, hogy megnézzük annak idején egészen napjainkig milyen jellegűek voltak azok a filmek, amiket Oscar-díjjal jutalmaztak. Sajnos csalódás volt, mert nagyon sok olyan film kapta meg az Oscar-díjat, ami ma már nem állná meg a helyét.

Mire figyelnek a program összeállításánál?

Nyilván abból tudunk választani, ami a rendelkezésünkre áll. Arra mindenképp figyelünk, hogy legyen lehetősége a fiataloknak is bemutatkozni. Nemcsak a profik mérettetnek meg a KAFF-on, hanem az amatőrök és a szabadfilmesek is a SZAFT-on. Azért is érdekes ez, mert lesz egy olyan program, ahol a mai, már klasszikusnak számító rajzfilmrendezőknek a zsengéit mutatjuk be, hogy ők honnan indultak. A Magyar Amatőr Filmszövetség annak idején Varga Csabát, Cakó Ferencet, Hegyi Füstös Lászlót, valamint Nagy Gyulát fedezte fel és indította útjára, ezért gondoltunk arra, hogy mindenképpen érdekes lesz a jövő nagy mestereit üdvözölni a fiatalok között az első munkáikkal.

mikulas_ferenc_paradi_orsi.jpg

Mikulás Ferenc és Parádi Orsolya sajtófőnök az idei programról egyeztet (Forrás: KAFF)

A látogatók száma hogy alakul?

A szakmából kb. 450-500-an jelentkeztek, most is ennyi fiatal várható, és külföldről is szép számmal érkeznek a szakmából. Perzsia például nyolc fővel képviselteti magát, Ausztráliából is jönnek, de lesz egy kínai delegáció is, akikkel együttműködést is írunk alá.

Megfigyelhető valamilyen tendencia a KAFF történetében?

Hogyne, több minden van. Először is hiányoznak az egészestés rajzjátékfilmek. Annak idején két film készült évente a Pannónia Stúdióban, ma egy sem. TV-speciál is alig van, idén például csak egy lesz. Korábban az egyedi, szerzői filmek hangulatokat, történeteket meséltek el, most például a MOME-sok gyerekversekre és -dalokra készítettek egyedi filmeket, amiből egyébként külön vetítés is lesz.

Idén mire számíthat az, aki ellátogat a fesztiválra?

A legfontosabb, hogy biztos jól fogják érezni magukat. A filmvetítések, kiállítások, konferenciák mellett ha valaki a kulináris élvezeteknek akar hódolni, akkor a főtéren megtalálja a kedvére valót.

mikulas_ferenc_kaff_2015_2.jpg

Mikulás Ferenc a 12. KAFF-on (Forrás: KAFF)

Önnek mi a kedvenc magyar animációja?

Nehéz és nem igazán udvarias dolog, de most nagyon élveztem egy animációs filmet, ami a TV-speciálok versenyében fog szerepelni egyetlen magyar alkotásként. Ez Orosz István és Horkay István Albrecht Dürer rinocérosza, mely a magyar származárú festő és grafikus metszetét és annak a kultúrtörténetét mutatja be 25 percben. Nagyon friss és szellemes, tele humorral és érdekességgel.

Van valamilyen emlékezetes élménye a KAFF történetéből?

Nyolc éve az egyik díjátadón felvittem egy kecskét a színpadra és interjút készítettem vele. Fogtam a mikrofont a kezemben, megkérdeztem a kecskét, és tolmácsoltam a közönség felé, hogy mit válaszolt.

Milyen majdnem 50 éve az animációs szakmában tevékenykedni?

Ez csak papíron 50 év, de nekem 20 évnek tűnik. Összezsugorodik az idő. Nemcsak időtágítás létezik, hanem zsugorítás is, ez a szakmánk idősajátossága. Animációs filmmel tudjuk az időt tágítani és zsugorítani is. De ennél még érdekesebb, amit a kommunikációval tudunk csinálni: a gesztusokkal, a testtartással fejezünk ki mondatokat, történeteket, szituációkat. A másik pedig, hogy az animációkban előtérbe került a vizuális kommunikáció, és a mindennapjainkban is jobban oda kellene figyelni a metakommunikációs üzenetekre, mint a verbálisra.

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált június 21. és 25. között rendezik meg, további információk a KAFF facebook oldalán, illetve honlapján találhatók. Facebook-esemény itt.

süti beállítások módosítása