Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

The Scream

2015. március 07. - Herczeg Zsófi

Edvard Munch Sikoly című képe ma már éppen annyira a popkultúra része, mint Andy Warhol Marilyn Monroe-ról vagy Elvisről készült szitanyomatai, az Eiffel-torony vagy a Star Wars. Ez nem csupán annak köszönhető, hogy a szóban forgó kép az egyik legdrágább és a tolvajok által is az egyik legkeresettebb festmények közt van, de Wes Craven kultikus horrorja, az 1996-os Sikoly is jócskán közrejátszott abban, hogy a fiatalok is felfigyeljenek az expresszionista festészet egyik alapkövét jelentő alkotásra. A filmben még inkább eltorzítva jelenik meg az ominózus arckifejezés, ami ma már halloweeni partik vagy bolondballagások elengedhetetlen jelmezévé vált.

The Scream - Sebastian Cosor - Safe-Frame.com from Sebastian Cosor on Vimeo.

Ebben a rövidke, videoklipnek is nevezhető animációban életre kel Munch Sikolyának világa, ami akkor tenné fel az i-re a pontot, ha festményanimáció lenne, ezzel is reflektálva az eredeti műre, de marad csupán számítógépes animáció. Megelevenedő festményeket viszont nem először látunk a mozivásznon, gondoljunk csak az Éjszaka a múzeumban második részére (Amerikai gótika, Roy Lichtenstein Síró lánya, Edward Hopper Éjjeli baglyok című képe), vagy a Bolondos Dallamok – Újra bevetésen múzeumi kergetőzős jelenetére, amiben Munch képe is megjelenik, a sikoltó ember szerepében pedig Elmer Fudd-dal.

A román rendező, Sebastian Cosor ebben az animációs filmben is visszanyúl az eredeti képhez, annak világába belépve játszódik a történet: két férfi sétál végig egy hídon a halálról elmélkedve. Mindezt egy intertextus teszi érdekessé, méghozzá a Pink Floyd The Dark Side of the Moon című 1973-as albumán szereplő The Great Gig in the Sky című dal átvétele. Nemcsak a zenei aláfestést adja, hanem valóban szó szerinti átvétel is történik a szám szövegéből: „I’m not frightened of dying, any time will do, I don’t mind. Why should I be frightened of dying? There’s no reason for it, you’ve gotta go sometime. …I never said I was frightened of dying.” – mondja a kisfilm egyik szereplője is, miközben a másik nyugtatja, hogy azzal sincs semmi baj, ha fél a haláltól (habár az animációban ezzel a vitával kissé ironikussá válik Munch festményének zsigeri borzalma).

Így a két mű, a festmény és a dal mondanivalója összeér egy mozgóképes alkotásban, mindezt egy újabb értelmezésbe ágyazva. Munch festménye a sikoltó személy beesett arcával, kidülledő szemével és az örök némaságra kárhoztatott kiáltás pillanatával kelt szorongást, nyugtalanságot, iszonyatot és rémületet, Pink Floyd dalának központi témája pedig a halál, az ismeretlentől, a létezés megszűnésétől való félelem (illetve annak hiánya), amiben Munch Sikolya hallhatóvá válik Clare Torry vokálozásával. Az újabb jelentés, illetve az eredeti feloldása, lágyítása éppen ebben az áriában érhető tetten, az animációban így az éneklő ember (aki meglehetősen hasonlít Gollamra) már nem szorongást vagy nyugtalanságot testesít meg, mint Munch képén, hanem a felszabadulást, a könnyedséget, az érzelmeknek átadott testet és lelket.

Az írás eredetileg a Hetedik sor közepe című oldalon jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr547263399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.